Menj haza, fürödjél meg! – Aki koszos, annak nem jár segély

  • narancs.hu
  • 2013. október 15.

Villámnarancs

„A településen vegyes lakosság él: a lakosság többsége magyar ősi hun jegyekkel, nyelvüket elvesztett románok, szlovákok, cigányok vegyesen élnek példás együttélésben. Korábban azt hittük, hogy a törökös kinézetű emberek a török hódoltság idejéről maradtak itt, ma már tudjuk, hogy ezek az emberek Attila hunjai. A településen etnikai jellegű gondok egyáltalán nincsenek, amire büszke a helyi lakosság.” Az idézet a Békés megyei Zsadány honlapjáról való, ám ahelyett, hogy meghatódnánk a példaértékű békességen, nem beszélve a hun jegyekről, idézzük fel, mit mondott a közelmúltban a falu jegyzője.

Dr. Tóth Ágnes kijelentette, hogy „nem kaphat foglalkoztatást helyettesítő támogatást, rendszeres szociális segélyt, illetve nem vehet részt a közmunkaprogramban, aki megszeg különböző szabályokat, és nem gondoskodik kellőképpen a ház és a kert rendben tartásáról”. A Békés megyei online megkeresésére a jegyző a részletekbe is belement. Eszerint „tisztán kell tartani, takarítani, karbantartani a lakást, rendeltetésszerűen kell használni a fürdőszobát és az illemhelyet”.

Dr. Tóth Ágnes arra nem tért ki, hogy például mit ért a fürdőszoba rendeltetésszerű használata alatt, és persze az sem derült ki, hogy mindezt hogyan ellenőrizné. Házkutatással? A szomszéd feljelentése nyomán? Próbakézmosással? Esetleg ő maga száll ki fehér kesztyűben ellenőrizni?

És ezután? Ha valaki kipucolja a klotyót, mehet közmunkára? És mennyire pucolja ki? Hogy enni lehessen belőle? És ha nem? Hogyan lehet, lehet-e egyáltalán egy ilyen szégyentől megszabadulni?

De minek itt kérdezősködni. Az embertelen intézkedés ellen senki nem emel majd kifogást, ha valaki mégis, majd azt mondják neki, hogy „menj haza, fürödjél meg!”. És persze azon sem csodálkoznánk, ha dr. Tóth Ágnes koszos csomagját hamarosan más településeken is bevezetnék.

Tiszta lelkiismerettel, aljas indokból.

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.