Jönnek az iskolaőrök – olyan helyekre is, amelyek nem is kértek belőlük

  • narancs.hu
  • 2020. július 16.

Villámnarancs

Sok iskola úgy került fel az őrizendők listájára, hogy azt nem kérte.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, elkészült a lista, amin az a 491 iskola szerepel , ahol ősztől iskolaőr teljesít szolgálatot.

A Népszava körkérdését intézett a listán szereplő iskolákhoz, és kiderült: sok iskolát meglepett, hogy felkerült a listára, hiszen nem is kértek iskolaőröket.

"Mi ezt nem kértük, valószínűleg a szakképzési centrum dönthetett erről – mondta a lapnak a békéscsabai Vásárhelyi Pál Szakgimnázium és Kollégium igazgatója.

Ugyancsak nem kért, a lista szerint mégis kap iskolarendőrt az Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Szakgimnázium.

A pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola és Gimnázium II. számú tagintézménye is a Népszavától értesült, hogy a listán szerepelnek. Szerintük félreértés történt és lesz módjuk változtatni.

Az egri Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakgimnázium egyik tanára pedig azt mondta a lapnak, portásra volt szükségük, ezért kértek iskolaőrt.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma úgy nyilatkozott, hogy az iskolák maguk dönthettek arról, hogy fogadnak-e iskolaőrt. A tárca szerint ahol kiderül, hogy nincs szükség őrre, ott visszamondhatják, más iskolák pedig később is csatlakozhatnak a programhoz.

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

Fotó: MTI

Azt, hogy kvázi rendőrök jelenjenek meg az iskolákban és tartsák fenn a rendet, a gyerekvédelmi szakma elítélte. Gyurkó Szilvia a Magyar Narancsnak úgy fogalmazott:

Ez sem szakmailag, sem emberileg nem elfogadható. Ezt a vegytisztán rendészeti megoldást nem lenne szabad meglépni. Fontos lenne látni a hatástanulmányokat, ha készültek. Mindezek hiányában azonban nagyon kiszolgáltatott helyzetben van mindenki. Mi is, akik a jövőben majd egy-egy egyedi ügyben valószínűleg találkozni fogunk velük. Nem tudjuk, hogy a jelzőrendszer tagja-e az iskolaőr, hogy hogyan vonatkozik rá a titoktartási és jelzési kötelezettség. Gyerekvédelmi szempontból nincs átgondolva, hogy milyen szakmai felkészültségi alapon van hatásköre az öngyilkosság-megelőzésre, és hogy ennek során együttműködik-e más segítőkkel.

Figyelmébe ajánljuk