Kásler nagy rajongója a jó magyar oktatásnak, de azért a Kásler-utódok magániskolákba jártak

  • narancs.hu
  • 2018. szeptember 6.

Villámnarancs

Az Index kiderítette, hogy az emberierőforrás-miniszter gyermeke és unokái hova jártak-járnak magániskolába.

Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter számos fórumon kinyilvánította, hogy a magyar oktatás mindenekelőtt, továbbá, hogy ő a magyar hagyományokra épülő oktatási rendszer feltétlen híve,  valamint, hogy az állami és a hazafias nevelés így meg úgy.

false

Mindezek fényében legalábbis pikáns, amit az Index megtudott a miniszter úr gyermekéről és unokáiról. Az Index információi szerint ugyanis Kásler immár felnőtt gyermeke első osztálytól az érettségiig a budapesti Deutsche Schuléba járt, amiről egyébként rossz véleménye volt a későbbi miniszternek, de annyira mégsem rossz, hogy ne ide írassa a gyereket.

Az Index úgy tudja, hogy a miniszter unokái is budapesti – magyar vagy külföldi fenntartású – magániskolákba járnak; a nagyobbik a Deutsche Schule tanulója (oviba a budapesti Apple Tree Kindergarten & Nursery-be járt, egy évet pedig a Britannica International Schoolban töltött), a kisebbik unoka pedig úgyszintén a Apple Tree Kindergarten & Nursery ovisa.

Mint ismeretes, Szabó Tünde Emmi-államtitkár nemrégiben büszkén posztolt arról nyilvános Facebook-oldalán, hogy a gyermekei magániskolába járnak, majd felháborodott, hogy mindez magánügy, ehhez a sajtónak semmi köze.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.