Orbán Viktorral fenntartott remek kapcsolatáráról is beszélt Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Magyar Nemzetnek adott terjedelmes interjújában. Nos, körülbelül ebben a lágéban: mit számít az, hiszen Medgyessy Péter is cukor jó barátja, sőt egy ideig Gyurcsány Ferenc is az volt. Ilyenformán nem is ez a része érdekes igazán a szövegének, ő csak igyekszik mindig a megfelelő emberekkel spannolni.
Ami azt illeti, az alapítványi szakképzés teljes kinyírásának mélységes óhajtásáról tett kijelentései sem meglepőek, bár ott már árad a vérszag:
„– Ráadásul az iskolarendszer jelentős része nincsen állami kézben.
– Ez baj?
– Nagyon nagy baj.
– Ezek szerint ezt, illetve a többletkapacitás problémáját orvosolná, ha eltűnnének az alapítványi iskolák a szakképzésből?
– Javítana a helyzeten.
– Akkor ez az oka, hogy az NGM az alapítványi iskolák megítélése szerint igyekszik ellehetetleníteni őket?
– Csak biztatni tudom az NGM-et.”
De ez persze semmiség ahhoz a cinizmushoz képest, amivel magukról a diákokról beszél:
„– Az új szakképzési rendszert érő másik kritika, hogy a diákok nem fognak tudni váltani az iskolák között.
– Azzal nyilván nem fogok vitatkozni, hogy minél többet tanul egy gyerek, annál nagyobbak az életesélyei. De ha ennek a gondolatnak a mentén mozgok, azt kell mondjam, hogy mindenkiből Nobel-díjas tudóst kell képezni, mert akkor biztos, hogy lesz munkája.”
Ez ugyanis aligha jelent mást, hogy mi a fenének egyáltalán valamire is tanítani az alapjáraton ostoba szakmunkástanulókat, hisz úgysem lesz egyikükből sem Nobel-díjas tudós (más szóval: úgyis hülye marad).
S ha ezek után valakiben marad szemernyi kétség a magyar szakképzés teljes reménytelensége felől, jól jegyezze meg e szinte mellékes közbevetést:
„– Azt hallani, hogy a kormány teljesen elengedte a szakképzést, és valójában az iparkamara irányít.
– Kétségtelen, hogy van ráhatásunk a folyamatokra, de partneri a kapcsolat.”
Oszt’ jónapot’!
