Nem kell mindenkiből Nobel-díjast csinálni – Megszólalt a szalag melletti munka atyja

  • narancs.hu
  • 2016. június 13.

Villámnarancs

Kurrah, Berreh és Parragh.

Orbán Viktorral fenntartott remek kapcsolatáráról is beszélt Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Magyar Nemzetnek adott terjedelmes interjújában. Nos, körülbelül ebben a lágéban: mit számít az, hiszen Medgyessy Péter is cukor jó barátja, sőt egy ideig Gyurcsány Ferenc is az volt. Ilyenformán nem is ez a része érdekes igazán a szövegének, ő csak igyekszik mindig a megfelelő emberekkel spannolni.

Ami azt illeti, az alapítványi szakképzés teljes kinyírásának mélységes óhajtásáról tett kijelentései sem meglepőek, bár ott már árad a vérszag:

– Ráadásul az iskolarendszer jelentős része nincsen állami kézben.

Ez baj?

– Nagyon nagy baj.

Ezek szerint ezt, illetve a többletkapacitás problémáját orvosolná, ha eltűnnének az alapítványi iskolák a szakképzésből?

– Javítana a helyzeten.

Akkor ez az oka, hogy az NGM az alapítványi iskolák megítélése szerint igyekszik ellehetetleníteni őket?

– Csak biztatni tudom az NGM-et.

De ez persze semmiség ahhoz a cinizmushoz képest, amivel magukról a diákokról beszél:

– Az új szakképzési rendszert érő másik kritika, hogy a diákok nem fognak tudni váltani az iskolák között.

– Azzal nyilván nem fogok vitatkozni, hogy minél többet tanul egy gyerek, annál nagyobbak az életesélyei. De ha ennek a gondolatnak a mentén mozgok, azt kell mondjam, hogy mindenkiből Nobel-díjas tudóst kell képezni, mert akkor biztos, hogy lesz munkája.”

Ez ugyanis aligha jelent mást, hogy mi a fenének egyáltalán valamire is tanítani az alapjáraton ostoba szakmunkástanulókat, hisz úgysem lesz egyikükből sem Nobel-díjas tudós (más szóval: úgyis hülye marad).

S ha ezek után valakiben marad szemernyi kétség a magyar szakképzés teljes reménytelensége felől, jól jegyezze meg e szinte mellékes közbevetést:

„– Azt hallani, hogy a kormány teljesen elengedte a szakképzést, és valójában az iparkamara irányít.

– Kétségtelen, hogy van ráhatásunk a folyamatokra, de partneri a kapcsolat.”

Oszt’ jónapot’!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.