Teréz anya beájulna

  • 2013. szeptember 11.

Villámnarancs

Mátrai Márta emlékeztetett rá, hogy civil kezdeményezésre, az Országgyűlés határozata alapján az ENSZ közgyűlése szeptember 5. napját a jótékonyság világnapjává nyilvánította.

Mátrai Márta, az Országgyűlés háznagya, Orbán Viktor őszinte csodálója a jótékonyság világnapja alkalmából nagyköveteket és egyházi személyeket fogadott. A háznagy asszony köszöntőjében kiemelte, hogy Teréz anya, aki mindig a rászorulókra, elesettekre tekintett, meghatározó mintát adott mindannyiunknak.

false

 

Fotó: MTI – Kovács Tamás


„Törékeny, de lélekben nagyon erős asszony volt, aki példaképe lehet valamennyi jóakaratú embernek. Teréz anyára a magyarok is nagy szeretettel gondolnak, Budapesten 2013-ban teret neveztünk el róla.” Mátrai Márta emlékeztetett rá, hogy civil kezdeményezésre, az Országgyűlés határozata alapján az ENSZ közgyűlése szeptember 5. napját a jótékonyság világnapjává nyilvánította.

Nem akarunk ünneprontók lenni, de emlékeztetnénk háznagy asszonyt – aki korábban az alkotmány-előkészítő eseti bizottság alelnöke volt – az általa oly nagyra tartott Alaptörvény nemrégiben módosított XXII. cikkének harmadik bekezdésére, amely szerint „törvény vagy helyi önkormányzat rendelete a közrend, a közbiztonság, a közegészség és a kulturális értékek védelme érdekében, a közterület meghatározott részére vonatkozóan jogellenessé minősítheti az életvitelszerűen megvalósuló közterületi tartózkodást”.

Utána pedig gondolkodjon el kicsinyt azon, hogy ennek alapján a szent asszonyt és főleg ápoltjait jótékonykodása helyszínéről vajon mennyi idő múltán távolították volna el a rendőrök vagy a közterületesek?

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.