Új hírek a Magyar Nemzeti Bankból: papa, mama, gyerekek, helló Kitti!

  • narancs.hu
  • 2016. szeptember 24.

Villámnarancs

Az egész Mézga család a nemzet bankjában jógázik.

„A jelek szerint nem bontotta ki az igazság minden részletét az interjúban a jegybanki pályafutása alatt havi bruttó 1,73 millió forintot kereső, azóta a jegybanki alapítványoktól akár ennél többet is megkapó Vajda Zita” – írja a nevezett Figyelőnek tett nyilatkozatáról az ezúttal nagyon finoman és visszafogottan fogalmazó Népszabadság.

Mert azért lássuk be, illenének ide erősebb szavak is.

Nos, azt sikerült a lapnak kiderítenie, hogy nem csupán a napok alatt (szerinte pozitív módon) jógásznő és a kedves édesanyja (aki ugyebár többszörös kiváló könyvelő) dolgozott sok-sok millióért a nemzet bankjának, még közelebbről a nemzet bankárának, de máig a fedélzeten üdvözölhetjük kedves testvérét, Vajda Kittit is, akit eddig módfelett sikeres trafikosként tartott számon a művelt világ.

Vajon, mit csinálhat? Cigit árul? És mennyiért?

A fenéket! Természetesen ő is tanulmányokkal szolgálja a haza üdvét. Alig 10 napja – tehát a botrány kirobbanása óta – jegyzi szerzőtársként A forint 70 éve: Út a hiper­inflációtól az árak stabilitásáig című kiadványt.

Hát, igen ilyen a NER: a szerzőtársak világa forintvonalon.

Az pedig különösen vicces, hogy a lap milyen odüsszeiát járt a banknál, s nevezettek mindegyikénél azért, hogy fent összefoglalt információikat megerősítsék vagy cáfolják. Volt, aki nem válaszolt, aki pedig vette a fáradtságot, az kormolt. Csak azt ismerték, ami nyilvánvaló: „Magyar Nemzeti Bank állományában 2013. októbere óta van Vajda Kitti nevű munkavállaló, a jegybank Oktatási Igazgatóságának szakértője”.

Püff neki, tartanak még egy szakértőt.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.