Vidnyánszky önkritikát gyakorol és szerénységet

  • narancs.hu
  • 2015. november 8.

Villámnarancs

A Nemzeti Színház igazgatója megmondta, mit gondol a Pécsi Országos Színház Találkozó (POSZT) jövőjéről.

Legyen még több valódi szakmai rendezvény, amely lehetőség ad a valódi eszmecserére. Így elejét lehetne venni, hogy a találkozón kultúrpolitikai veszekedések és szakmainak álcázott belharcok áldozatává váljon évről évre egy sor előadás, komoly színházi teljesítmény. Azt gondolom, hogy ennek érdekében nem a versenyjelleget kellene erőltetni, hanem azt a vonulatot, hogy a POSZT egyfajta mustra legyen” – jegyezte meg Vidnyánszky Attila a Bama.hu-nak adott interjújában.

Szép gondolatok, őszinte kinyilatkozás!

Ám e nagyvonalú gesztus mégiscsak valamiféle önkritika. Úgy látszik, a mester belátta, hogy a valaha komolynak látszó országos versenyen, amit végeredményben megkaparintott és magáévá tett, mégis csak hülyén venné ki magát, hogy az összes díjat előre borítékolhatóan ő nyeri – ahogy idén, úgy a jövőben is. De azért túlzásokba se essünk: más se nyerjen.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.