Visszhang: tévésorozat

Szülők a focipályán

  • SzSz
  • 2025. június 4.

Visszhang

Mind ismerjük az anekdotákat, vicceket és horrorba illő történeteket arról, hogy milyen borzalmas dolgok történhetnek az oldalvonal mellett gyerekfocicsapatok összecsapásakor.

Itt gyülekeznek ugyanis a túlvezérelt, mindenre képes szülők, akik bekiabálással biztatják a csemetéjüket, miközben nyomasztják az edzőt és anyázzák a bírót; meccsek előtt és után pedig egymást furkálják.

A Szülők a focipályán biztosra megy, már első jelenetében úgy szaladnak a pályára az anyák és apák, mintha egy alsóbb osztályú angol bajnokságban járnánk, ahol mindennapos a huligánok össze­csapása. Pedig Hollandiában vagyunk, a tulipán, a facipő és Arjen Robben hazájában. Utóbbi a főszereplő csapatnál egyenesen tananyag: amikor az edző megunja az állandó zrikálást, és átadja a stafétabotot az egyik szülőnek, az igyekszik az edzésen megtanítani a kicsiknek, hogyan kell úgy sérülést tettetni, ahogy a Bayern München egykori szélsője tette. Máskor viszont nincs is szükség tettetésre, az egyik anyuka tojáslepénye ugyanis az egész csapatot leteríti; de hogyha önkénteseket keresnek partjelzőnek, hirtelen minden apuka sántítani kezd és bokaficamtól szenved.

A hat félórás epizódban a hasonló, alacsony lángon égő, túl kézenfekvő poénok mellett természetesen akad mondanivaló a család fontosságáról (legyen az bár vér vagy klubcímer szerinti család), a közösség erejéről és arról is, hogy valójában a részvétel számít, nem a győzelem. Valóban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.