A hat koncerten bemutatták az életmű minden versenyművét, a Concertót és az egyetlen operát, de hallhattunk szinte minden alkotói korszakból egy-egy kamaradarabot is. A jól ismert művek izgalmasan és szépen szóltak, a zenekar technikai felkészültségéről és a zeneszerző iránti alázatáról tanúskodva. Mind a hat koncert remek volt, de közülük is kiemelkedett A Kékszakállú herceg vára Horti Lillával és Sebestyén Miklóssal, a fesztivál művészeti vezetője, Keller András vezényletével. A héten két másik előadásban már hallhattuk a művet. Először Fischer Ivánnal és a Fesztiválzenekarral, majd Vashegyi Györggyel és a Nemzeti Filharmonikusokkal. A mostani előadás messze felülmúlta érzékenységében és technikai megvalósításában a másik két interpretációt. Tiszteletadás vezérelte az előbb említetteket is, de a tiszteletadáson csak a Concerto Budapest látott túl. Megmutatta, hogy az opera nem a zengzetes fortékról szól, hanem arról, amit a hetedik ajtó becsukódása mutat meg. Ennek jegyében az utolsó ajtó zenekari betétje nemcsak hogy felvette a versenyt az ötödik ajtó katartikus fortéjával, de túl is harsogta azt. A Concerto Budapest nem csupán a darab lendületével és izgalmas pontjaival foglalkozott, nem csupán a jól ismert ajtókat mutatta meg – a nagy zeneszerző mellett magára az emberre is emlékezhettünk.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
