Visszhang: film

Oxigén 

Visszhang

Az eddig főleg horrorban utazó Alexandre Aja (Magasfeszültség, A sziklák szeme, Szarvak) legújabb sci-fije csak egyszer nézhető darab, ez esetben viszont kiválóan elszórakoztatja nézőjét.

Liz (Mélanie Laurent) egy kriogenikus kapszulában ébred, de nem emlékszik sem személyazonosságára, sem arra, hogyan került oda. Az oxigén valamilyen hiba miatt vészesen fogy, a kapszula nem nyílik és a nő egyetlen kapcsolata a külvilággal MILO (Mathieu Amalric hangján szólal meg), a kabint felügyelő mesterséges intelligencia. Az Oxigénhez hasonló egy helyszínes, egyszereplős, klausztrofób filmek mindig csalnak picit: Liz is telefonhívásokat intéz és kutakodik homályos emlékfoszlányai között (amelyeket persze torzíthat az oxigénhiányból eredő tudatzavar).

A jó ritmusú, valóban feszült film titka, hogy nem kell sokat töprengeni a logikáján – a fordulatok hamar megfejthetők, a Lizt hátráltató és segítő tényezők pedig mellőznek minden következetességet. Aja ügyesen játszik a HAL nyomdokaiban járó MILO kettősségével, aki hol Liz gondozójaként, hol pedig potenciális gyilkosaként lép fel. Laurent pedig elég magabiztos színész ahhoz, hogy uralja a fojtogatóan szűk, fogódzó nélküli teret – már első levegővételével maga mellé állítja a nézőt.

A film akkor a leggyengébb, amikor „kitekint”: sem Liz múltja, sem a fináléban felfedett külvilág nem tartogat olyan izgalmakat, mint a csúcstechnológiás koporsó belseje. Az Oxigén nem hagy mély nyomot, de a cselekmény egyes részletei és az éltető levegő fogyatkozása kényelmetlenül felidézi pandémiás évünket.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk