rés a présen

„A lemez műfaja álomvilágzene”

Kováts Kriszta színész, énekes
szerző
rés a présen
publikálva
2018/22. (05. 31.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

rés a présen: Új lemezt mutatsz be a Zsidó Művészeti Napokon. Hogyan illeszkedik a fesztiváltematikába a műsor, és kikkel dolgozol?

Kováts Kriszta: Vadas Vera, a Zsimü igazgatója mindig új anyagra kér fel, de az a megkötés, hogy kapcsolódnunk kell a zsidó kultúrához. Így született a Budapest bámészkodó után a Magyar flódni és a tékok és szerelmek – ezekben a Kováts Kriszta Kvintett mellett az elsőben Nádasdy Ádám, a másik kettőben Nyáry Krisztián lépett fel. Az Álomfejtésnél más a zenekar, és a vendég Farkas Gábriel. Énekel és élőben rajzol a tabletjén, amit kivetítünk.

rap: Hogyan állt össze ez a lemez?

KK: Fábri Péter álmokat írt nekem Freud Álomfejtése alapján, és egy-két híres álmot (pl. Szent József vagy Szabó Lőrinc álma) is elmesél tizenhat dalban. A zeneszerző Szirtes Edina Mókus, aki írt már nekem klasszikusokra (Arany János, Lao-ce), de mai szövegre még nem. Ő játszotta fel a vonósokat és zongorázik, Földes Gábor basszusgitározik, Fekete János Jammal beatboxol, a vokálokat én énekeltem fel. A Gryllus Kiadó adja ki, de a dalok fent lesznek a Spotifyon és az iTuneson is. A lemez műfaja álomvilágzene.

rap: Mikor és hol mutatjátok be?

KK: Június 2-án este hétkor lesz a lemezbemutató a Hatszín Teátrumban. A koncert után dedikálunk. Egy vonósnégyes kísér majd, Veér Csongor, aki zongorázik is, Haraszti Krisztina, Hegyaljai-Boros Zoltán, Kertész Endre, valamint Földes Gábor és Jammal. És lesz meglepetésvendég is. Legközelebb a Pozsonyi Pikniken lépünk fel. Örülnék, ha vidékre is eljutnánk.

rap: Mely műsorokat nézed meg a fesztiválon?

KK: Ó, a bőség zavarával küzdök! A Hatszínben is lesz még két érdekes előadás, a Jaj, Istenem! és a nőNYUGAT – erről annak idején lemaradtam az Örkényben. És a koncertek: a Cotton Club Singers nagy kedvencem volt – a sokszólamú vokális zene a gyengém. Dés András kiváló zenész: most trió felállásban játszik. Dés László pedig Esterházyt idézi fel. És akkor a többiről nem is beszéltem.

rap: Sok más munkád is volt az évadban. Mik vannak még műsoron?

KK: 2014 óta játszom a Mamma mia! főszerepét, Donnát a Madáchban és a Szegedi Szabadtérin. Idén oda már nem megyünk, de ősszel vidéki turnéra visszük, és nyáron is játsszuk a színházban. Évek óta tanítok a Baltazár Színházban, ahol megrendeztem a Nézzünk bizakodva a jövőbe! című Örkény-előadást. Ezt idén egy nevelési program keretében középiskolásoknak adtuk elő, és utána feldolgozó beszélgetést vezettem. Ebből legalább annyit tanultam, mint ők. Az idén megyünk még a POSZT-ra, és a következő évadban is műsoron marad.

rap: Mit tervezel a jövő évadra?

KK: A Baltazárban rendezek egy ősbemutatót de-cemberben: Vörös István, a színház házi szerzője most is a társulatra ír egy darabot (Az üstökös). Az alkotó csapat ugyanaz: Ruttka Andrea látványtervező, Schneider Zoltán zeneszerző, Mudráninecz János fénytervező. Lesz még egy kétszemélyes darab is Müller Péter Sziámival, és készülök egy nagy koncertre tavasszal a Müpában Önarcképek címmel.

rap: Elmondod egy álmodat?

KK: Görög papnő vagyok Delphoiban: érthetetlen nyelven énekelek és elvarázsolom a hallgatókat. Közvetítek valami nálamnál többet, a hangok szinte átfolynak rajtam. Ez visszatérő álmom. Jobb pillanataimban a színpadon is ez történik és örömet ad, nemcsak nekem, de a hallgatóknak is. Remélem, most is közös varázslat születik. Ez az anyag igazán alkalmas rá.

szerző
rés a présen
publikálva
2018/22. (05. 31.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...