Koncert

A nehéz választás éjszakája

Nick Cave & The Bad Seeds
szerző
Nagy István
publikálva
2018/26. (06. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nem sok olyan előadót ismerünk, aki a késői korszakában is releváns alkotó maradt – Nick Cave ezen kevesek egyike. Rossz lemezt nem hallottunk tőle, de még közepeset sem, és koncertzenészként is ott van a legnagyobbak között.

Az elmúlt közel negyedszázadban nyolc alkalommal járt nálunk, de egyáltalán nem meglepő, ha valaki az eddigi összes budapesti koncertjére elment; Cave-nél a szettlista és az előadásmód is mindig folyamatosan változik, emellett valamilyen megmagyarázhatatlan függőséget tud kialakítani a zenerajongókban. Nick Cave-et többször meg kell nézni.

A legújabb koncertkörútnak tragikus előzménye van: a közönség most láthatja a művészt először azóta, hogy tinédzser fia, Arthur balesetben elhunyt. A feldolgozhatatlan veszteséget némiképp feldolgozni próbáló album, a Skeleton Tree eddigi turnéjáról csupa pozitív kritika látott napvilágot, és aki például a tavalyi bécsi koncertről lemaradt, az most pótolhatott a bántóan üresen kongó, maximum harmad házig telt Arénában. Az okok nyilván összetettek, de nagy valószínűséggel hiba volt rászervezni Cave-éket az ugyanekkor a Budapest Parkban zajló Queens of the Stone Age-bulira. Sok embernek okozott dilemmát, hogy melyik koncertre menjen el, és mindkét helyszínen biztosan jóval többen lettek volna, ha nincs ez az egybeesés.

Cave mellett olyan régi zenésztársak vannak a színpadon, mint Martyn P. Casey, Jim Sclavunos, Thomas Wydler, valamint a Karl Marxra egyre jobban hasonlító első számú alkotótárs, Warren Ellis, illetve a Bad Seedsben viszonylag újoncnak számító Toby Dammit és George Vjestica. A legutóbbi album nyitódalával, a Jesus Alone-nal kezdődik a koncert, és ugyan később még további három szám felcsendül a Skeleton Tree-ről, egy valódi best of programot kapunk a zenekartól. Záporoznak a klasszikusok, és az az érdekes, hogy Cave a Boatman’s Call és a Dig Lazarus Dig közötti, öt albumot érintő időszakot teljes mértékben hanyagolja. Persze ezt nem bánja az ember, ha olyan klasszikusokat hall, mint a From Her to Eternity, a Red Right Hand, a Tupelo vagy a csodálatosan lírai Into My Arms.

A lenyűgöző pillanatokban bővelkedő koncert (szeánsz?) két csúcspontja a minimálból őrjöngéssé fajuló Jubilee Street, valamint a szokás szerint alaposan szétcsapott Stagger Lee. Cave állandóan keresi a lelki és testi kontaktust a közönséggel, és ennek részeként jó pár embert felenged a színpadra a sztenderd szettet záró Push the Sky Away előadásához. A nagy kivetítőn aztán látszik, hogy valami nem stimmel: a zenészek és a rajongók is riadtan néznek le a biztonsági árokba, de azért a dal még lemegy. Várjuk a ráadást, Cave csak sokára jön elő, ráadásul egyedül, és közli, hogy valaki leesett a színpadról, nem tudni, mennyire sérült meg, és hogy így nem lenne illendő tovább játszani. Felkapcsolódik a villany, elindulnak haza az emberek, de aztán a zenészek mégis visszajönnek, merthogy kiderült, a sérültnek nincs komoly baja. Szóval happy end a vége, még úgy is, hogy a két záródalra a korábbinál is kevesebben maradtak a teremben.

Papp László Budapest Sportaréna, június 21.

szerző
Nagy István
publikálva
2018/26. (06. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...