mi a kotta?

Szegény Eulália

  • mi a kotta
  • 2018. július 28.

Zene

„Ha a zenémnek valamelyes siker jutott osztályrészül, kötelességem elismerni, hogy ezért neki tartozom hálával. Bármekkora legyen is egy komponista tehetsége, legfeljebb középszerű muzsikára képes, ha a költő nem ébreszti föl benne azt a lelkesedést, amely nélkül minden művészet csupán erőtlenség és lankadtság.” Dicsőséges pályafutására visszatekintve Christoph Willibald Gluck méltatta ekképpen műfajújító reformoperáinak társalkotóját, Ranieri de’ Calzabigit, méghozzá nem is a librettista halála után kifejezve tisztelgő háláját, hiszen a költő majdnem egy évtizeddel túlélte az operatörténet legnevezetesebb lovagját. Kettejük első közös operai együttműködése az Orfeo ed Euridice 1762-es bécsi ősbemutatója volt (az 1761-es Don Juan-balett nyomában), és e remekmű most vasárnap az Armel Opera Festival programján kerül majd elibénk (Müpa, Fesztivál Színház, július 1., fél nyolc). Az északsvéd NorrlandsOperan társulat versenyprodukciója, Åsa Kalmér rendezésében, a legendás szerelmeseket „normákon kívül álló párkapcsolatban” fogja megmutatni, amint „modern mindennapjaink mitológiájában szembesülnek a szerelem elvárásaival és lehetőségeivel”.

Az Armel programja egyebekben is ezekre a napokra esik, habár lesz olyan előadásuk is, amelyért Bécsbe kell – és érdemes majd ellátogatnunk, mondjuk, a fesztivál által indított közönségbuszra feljutva. Például Vajda Gergely báboperájáért, Az óriáscsecsemőért, amely Déry Tibor (képünk épp vitorlázás közben mutatja) azonos című fiatalkori avantgárd színpadi őrületéből készült, a Kolibri Színház művészeinek részvételével (MuTh színház, Bécs, fél nyolc). „Berlin Németország fővárosa. Felső-Szilézia szénben és timföldben bővelkedik. Igen megtisztelne, uram, ha átnyújtaná… […] Igen megtisztelne, uram, ha átnyújtaná az asztalon heverő ginekológiai keresztrejtvényt.” Így beszél Déry darabjában a „szegény Eulália” tragikus szülését levezető orvos, közvetlenül a címszereplő világra jötte előtt és után, és hasonló meghökkentő pillanatokra és mondatokra alkalmasint a Vajda-opera közönsége is jó előre felkészülhet.

Mindazonáltal roboghatunk akár Szeged felé is, ha operára vágynánk, hiszen ott meg Verdi Rigolettójával indul a szabadtéri játékok idei sorozata a Dóm téren (június 29. és 30., kilenc óra). A karmester a hazai operadirigensek doyenje, a kiváló Pál Tamás lesz, a címszerepet a jeles barihunk, Kendi Ludovik fogja megformálni, míg a másik két főszerep Keszei Borinak és László Boldizsárnak jut majd Harangozó Gyula rendezésében. De persze vehetjük éppenséggel Vác felé is az irányt, immár nem az opera, hanem a barokk szakrális zene kedvéért, merthogy szombat este ott is elkezdődik majd valami: a nagy hagyományokra visszatekintő Régi Zenei Napok rendezvénysorozata. A váci Fehérek templomában Bach, Händel és Vivaldi művei mellett bizonyos Torelli és Kuhnau urak egyházzenéje is képviselve lesz: Vashegyi György és két együttese, az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus által, az énekes szólista szerepére pedig a nagyszerű Baráth Emőke vállalkozik majd (június 30., nyolc óra).

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.