Ez nekem az első Kispál-lemez, hogy azt gondolom: nem sikerült sem jobbnak, sem másnak az előzőnél. Ha szőröznék, most azt mondanám: csalódás ennyiben. De miért szaroznék azzal a zenekarral, amely igen közel férkőzött hozzám sok éve, nem tágít azóta sem, s még ki tudja...

Kispál és a Borz: Velőrózsák

Ez nekem az első Kispál-lemez, hogy azt gondolom: nem sikerült sem jobbnak, sem másnak az előzőnél. Ha szőröznék, most azt mondanám: csalódás ennyiben. De miért szaroznék azzal a zenekarral, amely igen közel férkőzött hozzám sok éve, nem tágít azóta sem, s még ki tudja...

Én mindenképpen.

Arról van szó, hogy ez a társaság fajkutyákból áll. És a fajkutyák jó társaság: mérsékelten nyalnak, de azért hűségesek; helyük van a világban, így nem keverednek rossz társaságba, és ha belehemperegnek valami mocsokba, akkor is megőrzik a tisztasségüket. A fajkutyáknak hitelük van, továbbá figyelemre méltók a lemezeik.

A Kispál és a Borz szerintem tavalyelőtt, a Holdfényexpresszel ért a csúcsra; azt én egy nagyon súlyos férfimunkának tartom, már a kibukottság és a düh, az irónia és a báj hatásfokát illetően. Akkor még Vittay Feri is játszott a zenekarban, azóta már nincsen, viszont egyre nyilvánvalóbb: ennek a triónak négy tagja van, annyira belezongorázta magát a Dió. Aki, immár a - szerintem Holdfényexpressz-ízű - Velőrózsákat fogyasztva, meglepő, sőt bátor zajokat masszírozott ki a hangszeréből. De mondom, azért az új számok nem emelkednek felül, más kérdés, hogy ilyen jó hangokat még nem hoztak ki stúdióból.

A Kispál és a Borz-lemezek dalainak a fele persze általában teljesen érdektelen, és ez most pontosan így van. Ezek jobbára a múlt időre rímelnek, lehet rájuk ugrálni és együtt énekelni őket, nem mentesek a kamaszos kedvességtől, de legfőképpen szimplák. Így fest a Kapcsolj le mindent, a Hullámtanulmány, a Mialatt az ég, a Nincs nagy baj és Az emberek megértik - már sarkítva, csokorban. Drukkolok, hogy kihaljanak egyszer, de azért nem tördelem a kezem.

Mert ahhoz, hogy a Velőrózsák tartsa magát a csúcson, végül is elég lehet öt dal. Ha ez a vég, Vér és bél, Az autóm és én I., Kicsit had´ és Még egyszer a nevük - őket vettem fel az autómba, nem tágítanak azóta sem, s még...

Azt még feltétlenül ide kell írnom, hogy újra a pakliban egy Víg Mihály nagyságrendű szívszorítás; hogy nekem nem túlzás József Attila a "Szép a tavasz, szép a nyár is" vagy a "Homokos, vizes sík" képek hallatán; és hogy amikor szikrázik az indulat, amikor tök brutál, akkor is ragyog a lemeztelenedés. Nincs olyan érzelem, amely biztonságban érezhetné magát - abban, ahogyan egy számon belül is össze bírnak kuszálódni, talán a "más" is felfedezhető.

Ilyenkor nincs nekem azzal semmi bajom, ha nem kell kiállnom a szavaimért.

- m. l. t. -

Universal/3T, 2000