Film: Berlin az ég alatt (A lövés utáni csend)

  • - turcsányi -
  • 2000. szeptember 28.

Zene

Ki így, ki úgy, ki innen, ki onnan (persze a legtöbbjük Holly-woodból), ki akkor, ki most tér vissza Németországba az egykori nyugatnémet újhullám (film)világot sarkaiból kiforgató nagy rendezőegyéniségei közül, egy biztos: mind Berlinbe érkezik. Wenders az égbe, s most Schlöndorff a földre.
Ki így, ki úgy, ki innen, ki onnan (persze a legtöbbjük Holly-woodból), ki akkor, ki most tér vissza Németországba az egykori nyugatnémet újhullám (film)világot sarkaiból kiforgató nagy rendezőegyéniségei közül, egy biztos: mind Berlinbe érkezik. Wenders az égbe, s most Schlöndorff a földre.

Ám utóbbi visszatérte a szülőföldre nem csak földrajzilag értelmezhető. Volker visszatér egy stílhez, egy filmtípushoz is. A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján kultivált, itt jobb híján terroristafilmnek nevezett mozihoz, ami sajna nem úszható meg néhány idevett filmcímmel.

Az európai (azon belül a német, de olasz is) terrorizmus úgy 1976-77 táján élte véres virágkorát, és élvezte a nemzetközi sajtó úgyszólván osztatlan figyelmét. Hanns-Martin Schleyer elrablása és kivégzése a RAF (Rote Armee Fraktion) által, a mogadishui gépeltérítés és kommandós akció vagy Olaszországban a Moro-gyilkosság jelentették a világ számára, hogy az aktuális közellenségnek meglehetősen komolyak a szándékai.

A dologra először (valljuk be: imponáló gyorsasággal) a német baloldali értelmiség reagált. (Másodikként (valljuk be: ijesztő gyorsasággal) a német baloldali kormány, melynek rendőrsége hihetetlen szívóssággal lőtte halomra, kergette le a glóbuszról, dugta rács mögé három-négyszeres életfogytig tartó ítélettel a magukat forradalmároknak tartókat. Andreas Bader, Ulrike Meinhof, Gudrun Ennslin, Jan-Karl Raspe a szuperszigorúan őrzött stammheim fegyházban egyszerre bírtak öngyilkosok lenni, hogy hogyan, máig homályos. Ám az értelmiség gyors reakciója további probléma forrása lett, amit nagyvonalúan, helyszűke miatt terrorizmusvitának hívunk.

Talán a vélelmezett ´68-as közös gyökerek, tán a személyi átmosódások miatt (fiatal, már nevet szerzett színészek, elismert diákok, értelmiségiek keveredtek a terroristák között nettó gyilkosokkal és obskúrus ügynökökkel) vagy csak bizonyos, így vagy úgy értelmezett emberiességi okok miatt, a Grass, Böll, Schlöndorff, Margarette von Trotta, Herzog neve által fémjelzett alkotó érelmiség az államhoz képest feltétlenül árnyaltabb álláspontot képviselt. (Az államé elég egyszerű volt: élve vagy halva.) Lett is ebből szekértolóság, bérencség meg kertelés nélküli leterroristázás. De leginkább Berufsverbot, ami annyit tett: nem állhat állami alkalmazásban az, akinek valamilyen köze van a baloldali mozgalmakhoz (kivéve a gyevi bírót, alighanem, mert mi a fene egy szociáldemokrata párt, akkor is, ha éppen kormányoz, ha nem baloldali mozgalom). Szóval az alsókutyák (konkrétan a középiskolai tanárok) szívták meg a dolgot, a nagymenők máshol publikáltak, máshol filmeztek tovább. Az ilyesmi (meg persze a kalandvágy) is ellette mára ezeket a tényleg nagyszerű visszatérés-filmeket (is).

Mert szögezzük le sietve, A lövés utáni csend remekmű, bár van mit számon kérni rajta. Azon túl, hogy megidézi az előbb emlegetett igazán jó filmeket (most vegyük akkor a címeket: "lomidő, Katharina Blum elveszett tisztessége, Christa Klage második ébredése, Stammheim stb.), történelmi távlatának köszönhetően az analízise jóval kevésbé hirtelen felindulásból elkövetett, ami viszont az benne: a szólás a Fal leomlásáról, a nyílt beszéd az NDK-ról plusz a szordínóban kezelt vadromantika, olyan többletet adnak az előzménynek tekintett filmekhez, hogy amit így kapunk, komplett műegész. Úgy beszél az elmúlt harminc évről, ahogy harminc éve szeretnénk, mondaná már meg valaki, mi is történt velünk.

Számon kérni mindebben a nóvumot lehetne, egy eddigiektől eltérő vad következtetést, mert ilyesmire is vágyunk.

Schlöndorff összerakja a széttört tükröt. Mozijának minden elemét láttuk már, hallottunk ilyesmit, de így együtt mindezt még soha. Inkább példás mértéktartás, hogy Schlöndorff alig is magyaráz, csak megmutat, a következtetéseket hagyja miránk.

Épp ezért kötelező olvasmány: velünk egész ugyanis.

- turcsányi -

A Mokép bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le a figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.