Film: Berlin az ég alatt (A lövés utáni csend)

  • - turcsányi -
  • 2000. szeptember 28.

Zene

Ki így, ki úgy, ki innen, ki onnan (persze a legtöbbjük Holly-woodból), ki akkor, ki most tér vissza Németországba az egykori nyugatnémet újhullám (film)világot sarkaiból kiforgató nagy rendezőegyéniségei közül, egy biztos: mind Berlinbe érkezik. Wenders az égbe, s most Schlöndorff a földre.
Ki így, ki úgy, ki innen, ki onnan (persze a legtöbbjük Holly-woodból), ki akkor, ki most tér vissza Németországba az egykori nyugatnémet újhullám (film)világot sarkaiból kiforgató nagy rendezőegyéniségei közül, egy biztos: mind Berlinbe érkezik. Wenders az égbe, s most Schlöndorff a földre.

Ám utóbbi visszatérte a szülőföldre nem csak földrajzilag értelmezhető. Volker visszatér egy stílhez, egy filmtípushoz is. A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján kultivált, itt jobb híján terroristafilmnek nevezett mozihoz, ami sajna nem úszható meg néhány idevett filmcímmel.

Az európai (azon belül a német, de olasz is) terrorizmus úgy 1976-77 táján élte véres virágkorát, és élvezte a nemzetközi sajtó úgyszólván osztatlan figyelmét. Hanns-Martin Schleyer elrablása és kivégzése a RAF (Rote Armee Fraktion) által, a mogadishui gépeltérítés és kommandós akció vagy Olaszországban a Moro-gyilkosság jelentették a világ számára, hogy az aktuális közellenségnek meglehetősen komolyak a szándékai.

A dologra először (valljuk be: imponáló gyorsasággal) a német baloldali értelmiség reagált. (Másodikként (valljuk be: ijesztő gyorsasággal) a német baloldali kormány, melynek rendőrsége hihetetlen szívóssággal lőtte halomra, kergette le a glóbuszról, dugta rács mögé három-négyszeres életfogytig tartó ítélettel a magukat forradalmároknak tartókat. Andreas Bader, Ulrike Meinhof, Gudrun Ennslin, Jan-Karl Raspe a szuperszigorúan őrzött stammheim fegyházban egyszerre bírtak öngyilkosok lenni, hogy hogyan, máig homályos. Ám az értelmiség gyors reakciója további probléma forrása lett, amit nagyvonalúan, helyszűke miatt terrorizmusvitának hívunk.

Talán a vélelmezett ´68-as közös gyökerek, tán a személyi átmosódások miatt (fiatal, már nevet szerzett színészek, elismert diákok, értelmiségiek keveredtek a terroristák között nettó gyilkosokkal és obskúrus ügynökökkel) vagy csak bizonyos, így vagy úgy értelmezett emberiességi okok miatt, a Grass, Böll, Schlöndorff, Margarette von Trotta, Herzog neve által fémjelzett alkotó érelmiség az államhoz képest feltétlenül árnyaltabb álláspontot képviselt. (Az államé elég egyszerű volt: élve vagy halva.) Lett is ebből szekértolóság, bérencség meg kertelés nélküli leterroristázás. De leginkább Berufsverbot, ami annyit tett: nem állhat állami alkalmazásban az, akinek valamilyen köze van a baloldali mozgalmakhoz (kivéve a gyevi bírót, alighanem, mert mi a fene egy szociáldemokrata párt, akkor is, ha éppen kormányoz, ha nem baloldali mozgalom). Szóval az alsókutyák (konkrétan a középiskolai tanárok) szívták meg a dolgot, a nagymenők máshol publikáltak, máshol filmeztek tovább. Az ilyesmi (meg persze a kalandvágy) is ellette mára ezeket a tényleg nagyszerű visszatérés-filmeket (is).

Mert szögezzük le sietve, A lövés utáni csend remekmű, bár van mit számon kérni rajta. Azon túl, hogy megidézi az előbb emlegetett igazán jó filmeket (most vegyük akkor a címeket: "lomidő, Katharina Blum elveszett tisztessége, Christa Klage második ébredése, Stammheim stb.), történelmi távlatának köszönhetően az analízise jóval kevésbé hirtelen felindulásból elkövetett, ami viszont az benne: a szólás a Fal leomlásáról, a nyílt beszéd az NDK-ról plusz a szordínóban kezelt vadromantika, olyan többletet adnak az előzménynek tekintett filmekhez, hogy amit így kapunk, komplett műegész. Úgy beszél az elmúlt harminc évről, ahogy harminc éve szeretnénk, mondaná már meg valaki, mi is történt velünk.

Számon kérni mindebben a nóvumot lehetne, egy eddigiektől eltérő vad következtetést, mert ilyesmire is vágyunk.

Schlöndorff összerakja a széttört tükröt. Mozijának minden elemét láttuk már, hallottunk ilyesmit, de így együtt mindezt még soha. Inkább példás mértéktartás, hogy Schlöndorff alig is magyaráz, csak megmutat, a következtetéseket hagyja miránk.

Épp ezért kötelező olvasmány: velünk egész ugyanis.

- turcsányi -

A Mokép bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.

„A hosszútávfutó magányával”

Legújabb, szeptember végén esedékes bemutatója, az Etűdök elképzelt érzésekre című előadás kapcsán beszélgettünk a próbafolyamatok nehézségeiről, a kívülállásról, a megállni tudás fontosságáról és egy „hüllőről”, aki szeret mozdulatlanul feltöltődni a napon.

Szerbia kontra Szerbia

  • Végel László

Tavaly november elsején 11 óra 52 perckor leomlott a felújított újvidéki pályaudvar előtetője, 15 ember halálát okozva. Senki nem látta előre, hogy a szerencsétlenség immár közel tíz hónapja tartó zűrzavart és válságot idéz elő.