Ákos: A balközegnek az a baja velem, hogy túl autonóm vagyok

  • narancs.hu
  • 2018. június 21.

Zene

Kormányzati pénzekkel bélelt hősök egymás között.

A magyar popszakma megkerülhetetlen csillagával közölt interjút Schmidt Mária Figyelője, s hát mi más is lehetett volna beszélgetésük egyik fő témája, mint hogy „vajon miért nem szeretik őt a ballib oldalon?” A kérdés amolyan költőinek tűnhet, de Ákos végtére is költő, így csupa nagybetűvel, ezért a tőle megszokott természetes szerénységgel a következőket válaszolta:

„Nem hiszem, hogy ezzel sokat érdemes foglalkozni. Ez a törzsi mentalitás tőlem távol áll. Még nagyon keveset tudtam magamról, amikor a sajtójuk már nyomta a szokásos frázisokat: túl komolyan veszi magát, humortalan, a szövegei meg nem jelentenek semmit stb. (…) Ha nem kérdeznek a politikáról a nyilvánosság előtt, nekem sincs hiányérzetem, az biztos. De ha megkérdeznek, nem tojok be, nem adok elkent, homályos válaszokat, és főleg nem a szokásos liberális mantrákat kérődzöm fel.”

„A balközegnek az a baja velem, hogy túl autonóm vagyok és sokan figyelnek rám.”

Hogy pontosan mit is ért függetlensége alatt, az csak néhány sorral lejjebb derül ki, amikor azt mondja: „jómagam harminc éve dolgozom piaci körülmények között, sikerlemezekkel, rendszeresen telt házas arénakoncertekkel és fesztiválfellépésekkel a hátam mögött” – e kijelentések még a kérdezőt is annyira zavarba ejtik, hogy gyorsan korrigál is: „főszponzora van, azért így könnyebb”, de a zsíros állami támogatások valahogy elfelejtődtek.

Az interjú végén azért a szokásos aktuálpolitikai migránsozós panel még belefért.

Az Európát megszálló migránsok társadalma meglehetősen szakrális.

Efelől vannak kétségeim. Milyen szakralitás az, amely kilencéves lányokat feleségül ad? Milyen szentség az, amely ellenségszeretet helyett mészárlásra buzdít? Az ilyen és hasonló motívumok nyomán támadhat az az érzésünk, hogy Allah nem lehet azonos azzal, akit mi Istennek hívunk. Inkább olyasvalaki, aki Isten versenytársa szeretne lenni.

Mindenesetre  ahhoz elég erős, hogy Európa megdermedjen a félelemtől.

Az európai politikusok többségén számomra nem látszik dermedtség, inkább úgy tűnik, mintha a keblükre ölelnék ezt az ideológiát, meg az ideologikus tömeget.

És miért?

Nem tudom, talán azt hiszik, az ideérkezők később automatikusan a baloldali szavazótábort erősítik majd.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.