A 47 éves bőgőst a legsikeresebb izraeli jazzexportcikknek nevezik, noha a rock, a latin zene és a funk sem áll távol tőle. A lengyel, portugál és spanyol gyökerekkel is rendelkező zenész mindezt most Budapestnek is bebizonyította, ráadásul másfél órás fellépése után az is elégedetten hagyta el a koncerttermet, aki a lágyabb, klasszikusabb jazzt kedveli, az is, aki nem retten vissza némi rockos-folkos beütéstől vagy éppen az akusztikusan előadott zsidó-spanyol ún. ladinóktól.
Cohen nyughatatlan személyisége a zenéjében is kitűnően tükröződik: idekap, odakap, nagybőgőzik, basszusgitározik, énekel, konferál és körberohangál a színpadon, száz fokon ég, de mindent jól csinál. Persze van, amit jobban: hiába kezdett basszgitárosként, a nagybőgő az ő igazi hangszere, az energiáit jobban tudja levezetni rajta. Elemében van akkor is, ha énekel, így hát decens-ülős jazzkoncertnek nyoma sincs, Cohen fieszta hangulatot varázsol a bársonyszékek közé. Erős karakterével nehéz versenyezni, de két zenésztársának olykor sikerül: Noam David a dobok mögött, Omri Mor pedig a billentyűkön csillogtatja meg kivételes tehetségét, főként a koncert második felében, amikor a frontember kicsit hátrébb húzódik, és hagyja kibontakozni őket. Cohen úgy tudja lehengerelni közönségét, hogy nem érzi az ember soknak, sőt zene iránti szenvedélyét és határtalan életkedvét átragasztva a hallgatóságára, felvillanyozza és lelkesíti őket. Helyben két visszatapsolás, otthon pedig még jó pár óra erejéig.
Müpa, október 11.
