A nigériai Fela Kuti az afrikai világzene legnagyobb hatású alakja volt – és az is maradt, miután 1997-ben magával ragadta az AIDS. Afrobeatnek nevezett zenéjében egyesítette James Brown funkyját a ghánai „high life” tánczenekarok veretes hangzásával, ám abban, hogy ikonná vált, a nigériai katonai rezsimmel való harca is komoly szerepet játszott. Ez elég brutális módon zajlott: börtönnel, száműzetéssel és fegyveres összecsapásokkal, amelyek során megölték az édesanyját és megerőszakolták a feleségeit. De legendás volt Fela magánélete is: súlyos excentrikussággal, szexizmussal, önzéssel, függőséggel. Afféle „mocskos” isten volt, amilyen Miles Davis vagy James Brown.
Halála után nyomban beindult az afrobeat revival. Előbb a fiainak (Feminek és Seannak), illetve rangosabb zenésztársainak (Tony Allennek és Dele Sosiminak) köszönhetően, aztán egy globális robbanással, mindenütt. Ennek része az először 1998-ban, Lagosban rendezett Felabration is, mintegy megidézve a megidézhetetlent: filmvetítéssel, előadásokkal és koncerttel.
Nálunk, hál’ isten, a sorozat mögé állt a Trafó, és ami a lényeg, felsorakozott két focicsapatnyi zenész. Játszottak korábban funkyt – a Qualitonsban vagy az Amoebában –, de most egy extra adagot kellett lenyomniuk. Ráadásul úgy, hogy partiban legyenek az élükre álló billentyűs-énekes Dele Sosimival is. Két és fél napjuk volt, hogy összepróbálják Fela számait, és láss csodát, meggyőzően működött a cucc. Oké, a fúvósoknál olykor érződött valami bátortalanság, de Dele frontemberként és karmesterként is szárnyakat adott nekik. Az öt fúvós mellett öt ütős, három gitáros és két billentyűs alkotta a bandát, de egy-egy számba beszálltak az Akkezdet Phiai és a Slow Village rapperei, valamint az Irie Maffiából Sena és a Chalabanból Saïd Tichiti is, egy kis hidacskát képezve Nigéria és Magyarország, illetve a múlt és a jelen között. Bár még az is lehet, hogy ez a jövő!
Trafó, október 14.
