Zene

"Szervusz Univerzum, Szerbusztok ti többiek!" - olvasható Baksa-Soós János "pioneer művész" kiállításának bejáratánál. A barátságos üdvözlés elsősorban a világegyetemben létező sok-sok galaxisnak szól, de bárki magára veheti, aki megérti és felismeri saját, egyedi és megismételhetetlen mikrokozmoszlétét, és nyitott a meseszövő kollégák (az égen csillagként tündöklő makrokozmoszok) üzeneteinek befogadására. Január Herceg Horo Olh mint az űrhajózás korának egyik képviselője egyfajta közvetítő szerepet tölt be az univerzum végtelen számú teremtője és miközöttünk; segítségével talán hazaérkezhetünk, otthon érezhetjük magunkat a világban.

Hosszan küszködtem azzal, honnan lehetne megközelíteni ezt a kötetet. Mert leszámítva azt, hogy a könyv lebontja a "tökös csávó" fallikusan rögzült férfimodelljét, nemigen tudott erős irodalmi élményként hatni. Arra kell gondolnom, valahogy nem elég, ha egy irodalmi szöveg ideológiakritikai szempontból elvégez ezt-azt.

Nyolc kis kritika

A Münchenben élő Ben Mono (alias Paul Beller) egyike napjaink trendszabó zenei iparosainak - tulajdonképpen oly kézenfekvő, amit csinál, mégis első hallásra megragadja a befogadót.

magára talált Palacio, Ferrer álma is beteljesült, Escoriza pedig feledteti, hogy a Radio Tarifának búcsút mondhatunk.

Fischer Ádám és csapata - nem sorolom fel a neveket, mindenki érdemelne egy dicsérő bekezdést - tudta, hogy mit kezdjen Wagner A Nibelung gyűrűje című zenedrámaciklusának előjátékával (A Rajna kincse) és első napjával (A Walkür). Nem köntörfalaznak, kijelentik, hogy a "Nibelung gyűrűje itt és most történik", Wagner pedig a legrégebbi európai szöveghez nyúlt, hogy elmesélje a "maga korát és világát, hogy a Nyugat távolabbi jövőjéről szóljon". Az "itt és most" éppúgy érthető globálisan, mint nagyon is konkrétan, azaz itt, a Lágymányosi híd és a Soroksári út által határolt ingatlanfejlesztési területen.

Van egy filmem! Van benne két csaj. Mozdulnak egymásra? Hááát... Felejtsd el a nagy stúdiókat, elmegy simán egy jó kis független filmben. A mienkben speciel három a nagylány - és mozdulnak. Megmondja nekem valaki, hogy mi az ördög az a "független film"?

Fincher ugyan letett már egy klasszikusnak számító sorozatgyilkos-mozit az asztalra (Hetedik), de aki arra számít, hogy most is hasonló vérfagyasztó izgalmakban lesz része, csalódni fog - mindazonáltal nem elvesztegetett idő a maratoni két és fél óra.

Mielőtt még a peronokat elborító gőzfelhőben szemérmes csókban forrna össze a szerelmesek ajka, ugyanezen ajkakon aggodalmas szavak szövődnek. De uram, esőben, kabát nélkül! Még megfázik nekem! - tör ki a kipirult kisasszonyból az aggódás, de a kabáttalan úriembernek aztán mondhatja, némi permet - különösen egy angolnak, különösen szerelem idején - mit árthat!

Az egyik legtekintélyesebb lengyel művészettörténész, Anda Rottenberg szerint országának igen nagy szerencséje van: az uralkodópár, vagyis az ikrek, s nyomukban a kiszámíthatatlanul, zavarosan és infantilis módon gondolkodó jobboldal (az elmúlt hetekben a miniszoknya betiltását javasolta egy képviselőjük a szejmben) olyannyira el van foglalva purifikátori önmagával, hogy nincs ereje és ideje figyelni a gazdaságra, amely így meglehetős szabadsággal működhet, s jut energiájából a kultúra támogatására.

"Formákon múlik az élet" - jelenti ki a regény névtelen hőse a könyv vége felé, az anarchista forradalmárnő piros virágokkal díszített fehér bugyijáról elmélkedve. A forradalmárnőknek is van alsóneműjük, s noha ez a tapasztalat megnyugtatóan hat az Angst hősére, megnyugvása csak átmeneti. Nagy Gergely regénye pedig semmi okot nem ad rá az olvasónak, hogy osztozzék ebben az érzésben.

Nyolc kis kritika

Röviden: ez a film egy pocsékul öltözött angolról szól, aki Stanley Kubricknak mondta magát, és egy csomó másik - valamivel jobban öltözött - angolról, akik ezt elhitték neki. Fizették az álhíresség vacsoráját, töltöttek, ha kifogyott a poharából az ital, boldogan sütkéreztek a meggyőződésük szerint rájuk is hulló dicsfényben, mígnem kiderült, hogy rászedték őket.

A bohózatot a Nemzeti Színház stúdiójában mutatták be. A helyet a bemutató napján Gobbi Hildáról nevezték el. Ezzel a névhasználattal én írásban még várnék egy kicsit; egyrészt szoknom kell, másrészt ki tudja, nem lesz-e az egész ház egy konferenciaközpont kiszolgáló traktusa hamarosan, ahhoz meg mi köze lenne Gobbinak. Amúgy meg, ha valamire, hát erre biztosan illik a mondás, miszerint a Nemzeti Színházért küzdő és adakozást indító Gobbi Hilda "nem ilyen lovat akart". Hiába nézi már vagy öt éve elgondolkodva egy bronzzsöllyéből Párkányi Péter szobra az épületet - rajta Párkányi Péter múzsáival -, nem és nem bírja lenyomni a saját torkán... Sem a textust, sem a kontextust - hogy pontosabb legyek. Ennyit erről.