A Münchenben élő Ben Mono (alias Paul Beller) egyike napjaink trendszabó zenei iparosainak - tulajdonképpen oly kézenfekvő, amit csinál, mégis első hallásra megragadja a befogadót. Alkotói módszere viszonylag egyszerű: nyersanyagként jóféle, pattogós-szörcsögős elektrót használ, melyet nemtelen céljaira némileg lelassít, persze csak éppen annyira, hogy a táncos lendület azért megmaradjon. S a megfontoltan hömpölygő elektro/pop/house-alapokra a legjobb MC-k nyomják a szöveget (zömmel a tengerentúlról) - éppen ezért sokan a nyolcvanas évek végének hip-house kísérleteivel rokonítják Ben Mono produkcióját: ti. először éppen ekkor kezdték házasítani az ígéretesen fejlődő-bontakozó elektronikus tánczenét és a már szinte intézményesült hiphopot (megelőlegezve olyan későbbi stílusokat, mint a ghetto tech vagy a grime). Mindenesetre a keletkezett produktum sokkal bővebb vérű, mint a nyugati (elsősorban persze a német) tánczenei színteret uraló, amúgy szintén érdemdús minimalizmus - erre reflektálva a jeles előadó el is nevezte saját zenéjét bit-hopnak, ami kétségkívül frappánsan jeleníti meg a hordozott tartalmakat.
Ben Mono első jelentős nemzetközi sikerét a Dual című album hozta meg - a széles körű hatást jól szemlélteti, hogy számait egyaránt játszotta Dave Clark, a Funkstörung vagy éppen a Jazzanova kollektíva. S most ím, előttünk az újabb nagylemez, Hit The Bit címen, s a produkció alighanem ismét meggyőzi hallgatóját a nemtelen nász előnyei felől. Ben Mono megintcsak alapos, megfontolt hangszobrászi munkát végzett: hol kattogós robotbugi, hol meg dögös elektrofunk ingerli agykérgünk megfelelő zónáit. S persze most is fontos volt a vokalisták megfelelő kiválasztása: nos, ezúttal egymás mellett löki a szöveget a kaliforniai illetőségű Capitol A, a Miami Bass-legenda Yo Majesty, vagy éppen a már hazánkban is megfordult, saját hangját fegyverként használó beatbox-király, Killa Kela (aki viszont egy kifejezetten soulos produkcióval rukkolt elő a Blindsweep című számban), továbbá az album (különösen a Tom Waitset idézően morbid Jesus Was a B-Boyban feszítő) narrátora, Jemeni és még sokan mások. A tömegesen felvonultatott (jobbára Ben Mono rendes évi dj-világturnéi során toborzott) vendégek miatt inkább egyfajta antológiára, mintsem holmi koherens albumra hasonlít a Hit The Bit, de egy dolog kétségtelenül összetartja az anyagot, mégpedig Mono speciális kompozíciós technikája. S ami a felhasználás szempontjából még fontosabb: a lemez ideális tánczene mindazoknak, akiknek a kurrens elektro/minimal "slágerek" túl gyorsak és/vagy ridegek, az átlag hiphop/r'n'b-tempó meg már tűrhetetlenül lassú, s ráadásul hiányzik belőle az a kis éltető puttyogás.
Compost/Deep Distribution, 2007
