Kamuzta és rendezte - Brian W. Cook: Kubrick menet (film)

  • - kg -; keretes interjú: Kriston László
  • 2007. június 7.

Zene

Röviden: ez a film egy pocsékul öltözött angolról szól, aki Stanley Kubricknak mondta magát, és egy csomó másik - valamivel jobban öltözött - angolról, akik ezt elhitték neki. Fizették az álhíresség vacsoráját, töltöttek, ha kifogyott a poharából az ital, boldogan sütkéreztek a meggyőződésük szerint rájuk is hulló dicsfényben, mígnem kiderült, hogy rászedték őket.

Röviden: ez a film egy pocsékul öltözött angolról szól, aki Stanley Kubricknak mondta magát, és egy csomó másik - valamivel jobban öltözött - angolról, akik ezt elhitték neki. Fizették az álhíresség vacsoráját, töltöttek, ha kifogyott a poharából az ital, boldogan sütkéreztek a meggyőződésük szerint rájuk is hulló dicsfényben, mígnem kiderült, hogy rászedték őket. Az első átverés képen kívül történik, a megvezetett punkok hiába keresik a nagy filmrendezőt, akivel előző éjszaka volt szerencséjük megismerkedni; a megadott lakcímen a Ragyogás és a 2001 Ûrodüsszeia rendezője helyett csupán két keresztrejtvényt fejtegető nyugdíjast találnak. Az imposztor csak ezután mutatkozik, ám rögtön akcióban. Lám, ilyen egyszerű az egész: elég egy elejtett megjegyzés a rendezői inkognitóról és a közelben zajló, kimerítő forgatásról, hogy az addig levegőnek nézett, jelentéktelen kisember hirtelen óriássá nőjön. Jarmusch Kávé és cigaretta gyűjtőnéven ismert egypercesei közt is akadt egy hasonló poén, Alfred Molina bizonygatta Steve Coogannek, hogy ők valójában távoli rokonok, de utóbbi mindaddig tudomást sem akart venni a vérségi kötelékről, mígnem kiderült, hogy kettejük közül voltaképpen Alfred a híresebb. Jarmusch jól érezte, mennyi muníció van egy ilyen epizódban, hasonló komikusi önkorlátozással azonban a Kubrick menet készítői nem vádolhatók. Õk tucatszor is megismétlik azt a pillanatot, amikor az egyszeri szegény ember szeme elkerekedik, midőn leesik, kivel is hozta össze a jósorsa. Egyetlenegy ilyen átverés is megtette volna, ez az eljárás azonban azzal a kellemetlenséggel járt volna, hogy a fennmaradó időben valamit Alan Conwayról is mondani kell, azon kívül persze, amit a film is állít: piás volt, meleg és hatékonyan ripacskodott. Olyan jól egyébként biztos nem csinálta, mint ahogy John Malkovich a bőrébe bújva; a jó öreg John akkorát alakít, amekkorát ezen a tájon csak Eperjes Károly szokott, ha ÁVH-s főembert kell játszania. Egy kicsit mintha a filmkészítőket is megvezették volna. Jött egy pasi, azt mondta, ő a nagy Malkovich, és innentől mindent szabad volt neki. Másrészről persze az is igaz, hogy a Kubrick menet jórészt Malkovich ripacskodása miatt nézhető.

- kg -

A Best Hollywood bemutatója

"Biztos, hogy börtönben végeztem volna"

John Malkovich színész

Van nekünk itt egy korábbi beszélgetésünk a Kubrick menet főszereplőjével.

*

Magyar Narancs: Mondja csak, milyen legendának lenni; már életében filmet ihletett.

John Malkovich: Charlie Kaufmannal nem ismertük egymást, amikor megírta A John Malkovich menetet. Spike Jonze rendezővel sokat vitáztam, de sosem vadult el, viszont hónapokig tartott. Piszkosul akartam, hogy Charlie Sheen legyen a legjobb barátom a filmben. Akivel persze sosem találkoztam, de olyasvalakinek tűnt, akivel érdemes lenne belemerülni valami egzisztenciális válságba.

MN: A forgatókönyv nem jelezte, hogy milyen nagyra nőtt a legendája?

JM: Nagyon nem. Bár Spike Jonze a maga hitetlenkedő képével gyakran végigmért munka közben, és azt mondogatta: "De hát a John Malkovich nem így csinálná!" Mindegy, én amúgy is túl fáradt vagyok az ilyesmihez.

MN: Nehéz a rendezőkkel? Woody Allenre is mondják, hogy nem könnyű eset, mik a tapasztalatai az Árnyékok és köd (1992) forgatásáról?

JM: Nagyon csendesen ügyködik. De vasakarattal. Az emberek másfajta képet őriznek róla, csak azt látják, hogy itt ez a kisember, aki nyavalyog: "Ó, hogy zsibong a fejem, már megint úgy érzem magam, mint Mózes!" De egy iszonyatosan acélos, kőkemény ember, aki megkapja, amit akar. Ezzel alapvetően semmi bajom. Jó filmet készíteni szinte egyenlő a lehetetlennel. A rendezés pedig önmagában nagyon komplikált, idegtépő és roppant magányos munka. Ennek tudatában semmi ingerenciám arra, hogy ráerőltessek bármiféle világlátást vagy metódust. Profi vagyok, az a dolgom, hogy alkalmazkodjam a rendező akaratához, és megadjam neki, amit akar. Ha nem biztos abban, mit akar, akkor több variációt is felmutatok. Vannak, akik azonnal rám ripakodnak, amint hozzányúlok a kamera előtt egy pohárhoz. "Jaaaj, má', ne úgy!" Woody az utolsó forgatási napon odaküldte hozzám az asszisztensét: "Mondd csak, John, van olyan hozzád hasonló színész, akivel ilyen könnyű együtt dolgozni?" "Pontosan mire gondolsz?" "Olyanok, akik nem zargatják őt állandóan kérdésekkel, és elvannak magukban." Felírtam neki egy-két nevet. Azóta néhányuk fel is bukkant valamelyik filmjében.

MN: A Veszedelmes viszonyok tette annak idején világsztárrá. Kétségkívül szokatlan, mellbevágó alakítás volt.

JM: Van egyszer a tudás, és van az arrogancia. Egyszer régen egy francia hölgy volt a feleségem, akinek a felmenői arisztokraták voltak. Talán innen csipegethettem fel dolgokat. Arisztokrata az, aki úgy hiszi, más, mint a többi, és jó oka van rá, hogy többnek tartsa magát másoknál. A színész is ilyen. Ami pedig a korszakot illeti, rengeteget olvastam róla. Egyszer mégis ráleltem egy márkira, akiről nem hallottam. Na már most, én körülbelül kétezer márkit ismerek abból az érából. Nem viccelek. De ezt valahogy mégsem. Na, akkor te is megvagy!

MN: Nem lehet, hogy egy másik életében élt abban a korban?

JM: Biztos, hogy börtönben végeztem volna...

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.