Nincs malaca - Chris Noonan: Miss Potter (film)

  • - kg -
  • 2007. június 14.

Zene

Mielőtt még a peronokat elborító gőzfelhőben szemérmes csókban forrna össze a szerelmesek ajka, ugyanezen ajkakon aggodalmas szavak szövődnek. De uram, esőben, kabát nélkül! Még megfázik nekem! - tör ki a kipirult kisasszonyból az aggódás, de a kabáttalan úriembernek aztán mondhatja, némi permet - különösen egy angolnak, különösen szerelem idején - mit árthat!

Mielőtt még a peronokat elborító gőzfelhőben szemérmes csókban forrna össze a szerelmesek ajka, ugyanezen ajkakon aggodalmas szavak szövődnek. De uram, esőben, kabát nélkül! Még megfázik nekem! - tör ki a kipirult kisasszonyból az aggódás, de a kabáttalan úriembernek aztán mondhatja, némi permet - különösen egy angolnak, különösen szerelem idején - mit árthat! Sokan gondolkodtak ily naivan a viktoriánus angol regényhősök közül, és a gyakorlott olvasó rögtön tudta: ha hamarább nem is, a történet kétharmadánál biztosan felhangzanak az első köhögőrohamok, a szerelem pirospozsgás virágai helyett pedig lázrózsák fogják színezni a történetből tüdőgyulladással kiírt hős orcáit. Szép, szép, hát még milyen szép lenne, ha mindezt filmen is lehetne. Chris Noonan, a Babe című malacmozi rendezője úgy gondolta, lehet. Így aztán a Miss Potter leginkább azon áll vagy bukik, hogy komolyan vehető-e a fenti peron-csók és a hozzá tartozó viktoriánus tüdőgyulladás, mert ha nem, az sem segít, ha körmünk szakadtáig bizonygatjuk, hogy mindez így történt. Kételkedni mindenesetre semmi okunk (hacsak nem a csók hosszát illetően), az említett peronon ugyanis az angol irodalom jeles alakjai; Beatrix Potter írónő, minden bizonnyal a világ mindmáig legsikeresebb gyerekkönyvszerzője és az ő kiadója, Norman Warne csókolóznak. Ami nagyon is rendjén való, mert Warne úr és Miss Potter már jó ideje kerülgetik egymást, kapcsolatuk ugyanis a hölgy könyveinek kiadásával vette kezdetét. E tettükkel először a női szerepeket szűken mérő viktoriánus korszellemmel mentek szembe, de dacoltak a házasság intézményével is, mely dörgedelmes szülői szóval tiltotta, hogy egy úrilány a magasról lenézett kereskedői kaszt egyik tagjával kösse össze az életét. Az érvényesülés és a szerelem előtt tornyosuló akadályok tehát kellő időben formát öltenek, miként Potter kisasszony teremtményei is: Nyúl Péter és a többi mesebeli jószág alaposan kihasználja az animációs technikákat, és ha a dramaturgia úgy kívánja, kikacsintanak a rajzlapról. Kedves pillanatok ezek, sőt hasznosak is, hisz a megelevenedő mesefigurák mégsem önálló teremtmények, hanem Beatrix lelkiállapotainak hű szemléltetői. És meg kell hagyni, Nyúl Péter és Kacsa Jolán sokkal természetesebb, mint akár a címszerepet játszó Renée Zellweger, akár a kiadót alakító Ewan McGregor, akik mindvégig úgy viselkednek, mintha az Értelem és érzelem musicalváltozatában szerepelnének. Paradox módon Miss Potter teremtményeinek ilyetén sikere egyben a Miss Potter-film csődje is. Ami kevés feszültséget a film kitermel magából, az is mindössze abból a félelmünkből ered, hogy az élő szereplők egyszer csak dalra fakadnak.

Forgalmazza az SPI

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.