Tartalom

Narancs XIX. évf. 24. szám (2007-06-14)

Publicisztika

Publicisztika

A reformsemmi (Színházi elakadások)

Épp hogy elültek a legutóbbi színházi balhé hullámai a fővárosi önkormányzatnál, máris jönnek az újabbak. Mint arról lapunkban is beszámoltunk, a színházakat sújtó muszáj-pénzelvonás összekapcsolódott egy finanszírozási reformkezdeménnyel, majd a kezdemény csírájában elhalt, és a fűnyíróelv alapján elvonták a pénzeket. A látszat - azaz a csönd - alapján annyit, amennyit még nagyobb cirkusz nélkül le lehetett nyelni.

Publicisztika

Irodalmi szószedet: A regényről

A regény, mint tudjuk, fiatalabb művészet, mint a líra és a dráma, e komoly bátyokhoz (nővérekhez) képest ennek megfelelően csapzott, bohókás, kiszámíthatatlan, tékozló.

Publicisztika

Lógnak a szerek (A leendő nemzeti sportstratégia hiányai)

Coubertin báró ódájának klasszikus gondolata - "A béke vagy te, Sport!" - fészket rakott az ország házában. A nemzeti sportstratégia vitája jó barátok kellemes csevegése lett, a patkó két oldalán ülők dicsérik az előttük szólót, átmosolyognak, integetnek. Ötpárti konszenzussal jött létre a szándéka szerint a magyar testkultúrát új dimenziókba emelő mű. Ha csak ennyi is a haszna, már megérte.

Egotrip

Egotrip

Pálya a magasban (Jósolni veszélyes)

Jósolni veszélyes Mivel rendkívül összetett problémáról van szó, nem könnyű válaszolni arra a kérdésre, hogy a sport mennyit változott az elmúlt öt-hat évtizedben. Ma már nem számít honvédelmi tényezőnek, annál szorosabb kapcsolata - főként a televíziós sportközvetítések elterjedésének köszönhetően - az üzleti szférával. Lényegesen modernebbek az edzésmódszerek, fejlettebb a sportolók táplálkozása, és hatékonyabbak, illetve elterjedtebbek a doppingszerek.

Egotrip

K. történetei (Lépcső)

A K. monogram Franz K. hőse, Josef K. tulajdona. A K. rövidítésről azonban nem tudjuk, hogy vezetéknév-e vagy keresztnév (utónév) kezdőbetűje-e: éppúgy lehet Kálmán, Károly, mint Kovács, Kertész vagy éppen Kohn. Egyelőre maradjunk annyiban, hogy a K. hívónevű személy nem azonos e történetek elbeszélőjével. Lépcső

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Te is, fiam, Trianon!

Hétfőn kelt hír szerint az Országgyűlés minimális különbséggel, de elutasította Simicskó és Németh képviselők törvényjavaslatát, amely június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította volna. Hogy miért éppen idén vetődött fel e nemes ötlet, s nem az utóbbi tizenhét évben bármikor, az rejtély - pedig eddig úgy tudtuk, hogy a rendszerváltás óta eltelt szűk két évtized alatt a jobboldal feladata lett volna a nemzeti emlékezet megőrzése (legalábbis retorikai szinten e feladatra mindenki mást alkalmatlannak nyilvánított), mire véljük hát e bűnös hanyagságot?

A szerk.

Buktával

"Igaz, hogy olyanok vagyunk, mint a birkák. De ha a birkák megindulnak, eltapossák a pásztort" - nyilatkozza, ki hinné, név nélkül egy mezőgazdaságban alighanem felette jártas szocialista képviselő, jellemezvén a pártja és pártjának kormánya közti viszonyt.

Belpol

Belpol

Kijönni, előre (Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője)

A szocpárt körülbelül második embere éles cezúrát húzna a kormányzás első éve után. A várható minisztercserékről nem nyílt meg, de a szocpárt a kormányfőt nem bolygatná. Lendvai a kiélezett helyzet dacára optimistán vélekedik mind a koalíció jövőjéről, mind a választási esélyekről.

Belpol

"Hosszú konjunktúrát élünk" (Király Júlia, a jegybank alelnökjelöltje)

A márciusban megválasztott Karvalits Ferenc mellé várhatóan csak egy új alelnök kerül, aki viszont a Monetáris Tanács tagja lesz. Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke Király Júliát, a Nemzeti Bankárképző Központ vezérigazgatóját, a nyugdíjreformért felelős kerekasztal elnökét jelölte, aki részt vett több bank privatizációjában is. Legnagyobb dobása a Postabank magánosítása volt, melynek során egyik tárgyalópartnere épp leendő főnöke volt.

Belpol

Radar a Tubesen: Csattant az ostor

Hónapok óta tartó huzavona után a múlt héten úgy döntött a pécsi önkormányzat kormánypárti többsége, hogy nem rendel el változtatási tilalmat az eredetileg a Zengőre tervezett lokátorállomás módosított helyszínére, a város közigazgatási határain belül fekvő Nagy-Tubesre. Persze mindegy: a radar így is, úgy is jön.

Belpol

Birtokpolitika és földliberalizáció: Talajt fognak

A hazai földpiac 2011-ben várható liberalizációjára készülve az érdekvédelmi szervezetek a földtörvény módosítását, a spekulációk megfékezését követelik. A köztük lévő évtizedes ellentétek és a politikai feszültségek miatt azonban a kompromisszum lehetősége a nullához közelít.

Külpol
Trafik

Trafik

tévésmaci - A sün majd megpusztul

Elhagyott, magukra maradt gyerekek egy világtól elzárt nevelőotthonban az ötvenes évek végén: kész parabola, de jobb esetben is mikrokozmosz, a kinti társadalom modellje.

Trafik

kertész lesek - VÍG KALMÁR

Jelenlétünkkel a rákospalotai Fő út szívét törjük darabokra, akár a panelházszigetek az ódon házsorokat.

Trafik

csontzene - Debussy nem tud vívni

Köztudott, hogy a belga Maurice Maeterlinck, a Pelléas és Mélisande szerzője erősen vonakodott beleegyezni, hogy Claude Debussy operát írjon drámájából. Végül feltehetően Eric Satie közbenjárása segített, de ekkor sem értek véget a bonyodalmak.

Trafik

chili & vanilia - Krémek krémje

Tojás, tej, karamell. Égetett krém, katalán krém, karamellkrém. Anglia, Spanyolország, Franciaország. Melyik fogalom pontosan mit takar, és vajon melyik országot illeti meg a feltalálás dicsősége?

Zene

Zene

A gyűrű fele - Budapesti Wagner-napok (koncert)

Fischer Ádám és csapata - nem sorolom fel a neveket, mindenki érdemelne egy dicsérő bekezdést - tudta, hogy mit kezdjen Wagner A Nibelung gyűrűje című zenedrámaciklusának előjátékával (A Rajna kincse) és első napjával (A Walkür). Nem köntörfalaznak, kijelentik, hogy a "Nibelung gyűrűje itt és most történik", Wagner pedig a legrégebbi európai szöveghez nyúlt, hogy elmesélje a "maga korát és világát, hogy a Nyugat távolabbi jövőjéről szóljon". Az "itt és most" éppúgy érthető globálisan, mint nagyon is konkrétan, azaz itt, a Lágymányosi híd és a Soroksári út által határolt ingatlanfejlesztési területen.

Zene

Nincs malaca - Chris Noonan: Miss Potter (film)

Mielőtt még a peronokat elborító gőzfelhőben szemérmes csókban forrna össze a szerelmesek ajka, ugyanezen ajkakon aggodalmas szavak szövődnek. De uram, esőben, kabát nélkül! Még megfázik nekem! - tör ki a kipirult kisasszonyból az aggódás, de a kabáttalan úriembernek aztán mondhatja, némi permet - különösen egy angolnak, különösen szerelem idején - mit árthat!

Zene

A megfoghatatlan fenomén - 12. Nemzetközi Kárpittriennále, Lódz (kiállítás)

Az egyik legtekintélyesebb lengyel művészettörténész, Anda Rottenberg szerint országának igen nagy szerencséje van: az uralkodópár, vagyis az ikrek, s nyomukban a kiszámíthatatlanul, zavarosan és infantilis módon gondolkodó jobboldal (az elmúlt hetekben a miniszoknya betiltását javasolta egy képviselőjük a szejmben) olyannyira el van foglalva purifikátori önmagával, hogy nincs ereje és ideje figyelni a gazdaságra, amely így meglehetős szabadsággal működhet, s jut energiájából a kultúra támogatására.

Zene

A lélek és a formák - Nagy Gergely: Angst. A városi harcos kézikönyve (könyv)

"Formákon múlik az élet" - jelenti ki a regény névtelen hőse a könyv vége felé, az anarchista forradalmárnő piros virágokkal díszített fehér bugyijáról elmélkedve. A forradalmárnőknek is van alsóneműjük, s noha ez a tapasztalat megnyugtatóan hat az Angst hősére, megnyugvása csak átmeneti. Nagy Gergely regénye pedig semmi okot nem ad rá az olvasónak, hogy osztozzék ebben az érzésben.

Film

Film

"Nem vagyok purista" - David Eugene Edwards - Woven Hand

David Eugene Edwardsszal mázlink van: az amerikai alternatív country legjelentősebb alakja aktuális zenekarával rendre vissza-visszajár hozzánk. Kimagasló tavalyi lemezének (Mosaic) turnéja egy éven belül másodszor érintette hazánkat, a Woven Hand jelenlegi és a 16 Horsepower egykori frontemberével a június 3-i koncert előtt beszélgettünk.

Könyv

Könyv

Szégyentelenül - Thomas Bernhard: Önéletrajzi írások (könyv)

"A visszaemlékezés egy szinten él hétköznapi életünk reális eseményeivel" - írja Tadeusz Kantor A halott osztályhoz készült jegyzeteiben. Amikor a lengyel színházcsináló visszatér szülőfalujának földszintes iskolájához, és betekint annak ablakán, úgy érzi, mintha még mindig bent ülne a halott osztály ugyanabban a teremben. Úgy tűnik, a múlt betölti a jelen idő minden apró rését.

Könyv

Múzeumbezárások Pest megyében: Emlékpénz

A jobboldali többségű Pest Megyei Önkormányzat nemrég úgy döntött, hogy öt területi múzeumát kiállítóhellyé minősíti át. A döntésre az áment a kultusztárcának kéne rámondania. A megye és az érintett városok közti politikai ellentétek ködfüggönye mögül a magyar múzeumpolitika sorskérdései sejlenek fel.

Képzőművészet

Riport

Képzőművészet

Cigányúton

Paradise Lost - Első roma pavilon

Az idei Velencei Képzőművészeti Biennále újabb kísérletet tett arra, hogy túllépjen a százéves alapokon, vagyis felülemelkedjék a képzőművészet nemzeti alapú tárgyalásán. Az idén az "első roma pavilon" feszegeti a határokat.

Tudomány

Tudomány

Prepanel (Albertfalvai Helytörténeti Gyűjtemény és Iskolamúzeum)

Kelenföld és Budafok között, a vasúttól keletre, a külső Fehérvári út úgy másfél kilométeres szakasza mentén húzódott egykor Albertfalva. A ráckevei központú koronabirtok területéből a XIX. század elején kiparcellázott település falusias főutcáját a hetvenes években bontották le, úgyhogy az eredeti községből semmi sem maradt.

Lokál

Lokál

Randidrogok: "Hiába akarsz sikítani"

A szakemberek szerint ma már csak az tekinthető abszolút biztonságos szórakozóhelynek, ahol a vendégek a gyorséttermekben is használt, zárható fedővel ellátott poharakból isznak, amihez egy droggyorstesztet is mellékeltek. Hátha valaki annyira felelőtlen, hogy nem viszi magával a vécére is az italát.

Lokál

Radikális klímavédelem: Kénköves pokol

A G8 hatalmak állítólagos klímakompromisszuma sem ölte ki a kételyt a globális felmelegedés miatt aggódó alarmistákból. Akadnak olyanok is, akik már kifejezetten hajmeresztőnek tűnő megoldásokat is megfontolnának.