Szintkülönbség - adrenalin, alkohol és irodalom - Ficsku Pál: Gyerekgyár (könyv)

  • Darabos Enikõ
  • 2007. június 21.

Zene

Hosszan küszködtem azzal, honnan lehetne megközelíteni ezt a kötetet. Mert leszámítva azt, hogy a könyv lebontja a "tökös csávó" fallikusan rögzült férfimodelljét, nemigen tudott erős irodalmi élményként hatni. Arra kell gondolnom, valahogy nem elég, ha egy irodalmi szöveg ideológiakritikai szempontból elvégez ezt-azt.

Hosszan küszködtem azzal, honnan lehetne megközelíteni ezt a kötetet. Mert leszámítva azt, hogy a könyv lebontja a "tökös csávó" fallikusan rögzült férfimodelljét, nemigen tudott erős irodalmi élményként hatni. Arra kell gondolnom, valahogy nem elég, ha egy irodalmi szöveg ideológiakritikai szempontból elvégez ezt-azt.

És valószínűleg tényleg nem elég: mennyivel jobb lenne például, ha egyszerre oldaná fel a rögzült sztereotípiákat, ám nem érné be pusztán ennyivel. Biztatónak tarthatjuk, hogy Ficsku könyve sem szívesen érné be: vannak a kötetnek emlékezetes felvillanásai, összességében viszont mégis hiányérzettel teszi le az olvasó. Vagy ellenkezőleg, túl sok lesz neki a vallomásos futam, beleragad a gyerekvágy ragacsos érzelemanyagába. Miként beleragad maga Bulvár Kund is, a főszereplőként bemutatott "álhírgyártó bértollnok", "hivatalos nevén" Pali bácsi, akiről kiderül: "[a]hogy nőtt benne az apavágy adrenalinszintje, úgy nőtt az elmondhatóság utáni igény is". A gyerekvágytól megemelkedett adrenalinszint ezek szerint ugyanúgy nem tesz jót az irodalmi szövegnek, mint esetleg a jelentősen megemelkedett alkoholszint, bár irodalomtörténeti példák alapján elmondható, hogy mindkettő serkentőleg hathat. Ez azonban valamiért még mindig nem elég a jó irodalomhoz.

Közelítenek viszont ehhez az olyan részek, mint amilyen Pali bácsi "április negyedikén hajnali egy óra ötvenhat perckor" bekövetkező "halálának" és az azt követő kórházi kezelésnek a leírása. Ugyanilyen emlékezetes a fikcióhoz lazán kapcsolódó narratív betét, "az apai nagyapja esete", aki "egy lóban élte túl a háborút", és ezzel a tettével jócskán hozzájárult ahhoz, hogy Pali bácsi a szülőszoba előtt várhatja "pipettás gyerekeinek" megszületését. Túlsúlyban vannak viszont a zavaró és nehezen beazonosítható, hirtelen idősíkváltások, a szürrealisztikus-delirikus látomások; a mesei hangütés célzott ártatlanságát elhomályosítja a populáris kultúra cinikusra élezett kritikája. Mindez együtt pedig eleinte zavarba ejtő, majd inkább unalmas (mint nem). Ugyanez a helyzet Bulvár Kund túlpörgetett álhíreivel, melyek a való világ erkölcsi romlottságának fonák példázatai.

A szürrealisztikus álombetéteket és a zavaros síkváltásokat értelmezhetjük ugyan Pali bácsi "valamikori példaképe, Hajnóczy Péter" (97) írói habitusa felől, akit a magyar irodalomtörténet szintén afféle "alkoholista jellegű íróként" tart számon, e belátástól azonban még nem lesz izgalmasabb a hosszasan részletezett nyelvrablós affér vagy az olvasáshiány okozta járvány delíriumos fikciórohama.

Mindezek mellett feltétlenül a szöveg teljesítményeként emelhető ki, hogy a magyar irodalomban elsőként tematizálja a lombikbébi-problémát, ráadásul egy sörimádó, futballrajongó férfi szempontjából közelítve a kérdéskörhöz. Az erre való reflexió azonban egy bérfilozófussal (akiről kiderül, hogyÉ, de ezt szerintem mindenki sejti) folytatott kocsmai beszélgetésben úgy hangzik el, hogy "tabuországban élünk. Hiába van demokrácia meg szólásszabadság, a legfontosabb dolgokat nem merjük kimondani". Csakhogy a szövegkörnyezetben infantilizálódik a tézis, és valamiféle üres pátosz kíséri a könyv ideológiakritikai vállalkozását, miszerint megmutathatná, milyen problémás a férfi nemzőszerv dicsőítésén alapuló társadalmi rendben egy férfinak szembesülni a nemzőképesség rendellenességeivel.

A többit viszont, ami a téma irodalmi újszerűségéből fakadó kifejezésbeli nehézségekkel együtt jár, Ficsku Pál - úgy, ahogy - megoldja: pontos képet és minden prűd finomkodástól mentes nyelvhasználatot kapunk a férfi többnapos szexuális önmegtartóztatását illető kételyeiről, a gyerekgyár technológiái közé tartozó spermavételről. Hasonlóképp felelőtlen könnyedség jellemző az "anyalyukban" bulizó gyerekek perspektívájából láttatott terhesség sajátosan női tapasztalatának bemutatására, bár a "méhturizmus" dramolettjében ezt is sikerül morbiddá írni.

Mindez együtt valahogy mégsem elég. Illetve sok. Kevés a valóban jól megírt történetszál, és sok a kapkodva összedobált séma, ami ráadásul mélyen őszinte emberi érzések kifejezésével próbálkozik, miközben egyrészt infantilizálja saját törekvését, másrészt cinikusan távolságot is próbál tartani mindentől. A kötet post scriptuma pedig az apjuk sírján lépkedő gyerekek víziójával ráadásul mindezt beletaszítja a halálfélelem sírgödrébe, ahonnan a saját apai szeretetét bizonygatni próbáló én kibeszél. A könyvet ezek után úgy is lehet olvasni, mint az előrevetített halálból, a sírból való kibeszélést. Ráadásul.

Ulpius-ház Könyvkiadó, 2006, 212 oldal, 2480 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.