Szintkülönbség - adrenalin, alkohol és irodalom - Ficsku Pál: Gyerekgyár (könyv)

  • Darabos Enikõ
  • 2007. június 21.

Zene

Hosszan küszködtem azzal, honnan lehetne megközelíteni ezt a kötetet. Mert leszámítva azt, hogy a könyv lebontja a "tökös csávó" fallikusan rögzült férfimodelljét, nemigen tudott erős irodalmi élményként hatni. Arra kell gondolnom, valahogy nem elég, ha egy irodalmi szöveg ideológiakritikai szempontból elvégez ezt-azt.

Hosszan küszködtem azzal, honnan lehetne megközelíteni ezt a kötetet. Mert leszámítva azt, hogy a könyv lebontja a "tökös csávó" fallikusan rögzült férfimodelljét, nemigen tudott erős irodalmi élményként hatni. Arra kell gondolnom, valahogy nem elég, ha egy irodalmi szöveg ideológiakritikai szempontból elvégez ezt-azt.

És valószínűleg tényleg nem elég: mennyivel jobb lenne például, ha egyszerre oldaná fel a rögzült sztereotípiákat, ám nem érné be pusztán ennyivel. Biztatónak tarthatjuk, hogy Ficsku könyve sem szívesen érné be: vannak a kötetnek emlékezetes felvillanásai, összességében viszont mégis hiányérzettel teszi le az olvasó. Vagy ellenkezőleg, túl sok lesz neki a vallomásos futam, beleragad a gyerekvágy ragacsos érzelemanyagába. Miként beleragad maga Bulvár Kund is, a főszereplőként bemutatott "álhírgyártó bértollnok", "hivatalos nevén" Pali bácsi, akiről kiderül: "[a]hogy nőtt benne az apavágy adrenalinszintje, úgy nőtt az elmondhatóság utáni igény is". A gyerekvágytól megemelkedett adrenalinszint ezek szerint ugyanúgy nem tesz jót az irodalmi szövegnek, mint esetleg a jelentősen megemelkedett alkoholszint, bár irodalomtörténeti példák alapján elmondható, hogy mindkettő serkentőleg hathat. Ez azonban valamiért még mindig nem elég a jó irodalomhoz.

Közelítenek viszont ehhez az olyan részek, mint amilyen Pali bácsi "április negyedikén hajnali egy óra ötvenhat perckor" bekövetkező "halálának" és az azt követő kórházi kezelésnek a leírása. Ugyanilyen emlékezetes a fikcióhoz lazán kapcsolódó narratív betét, "az apai nagyapja esete", aki "egy lóban élte túl a háborút", és ezzel a tettével jócskán hozzájárult ahhoz, hogy Pali bácsi a szülőszoba előtt várhatja "pipettás gyerekeinek" megszületését. Túlsúlyban vannak viszont a zavaró és nehezen beazonosítható, hirtelen idősíkváltások, a szürrealisztikus-delirikus látomások; a mesei hangütés célzott ártatlanságát elhomályosítja a populáris kultúra cinikusra élezett kritikája. Mindez együtt pedig eleinte zavarba ejtő, majd inkább unalmas (mint nem). Ugyanez a helyzet Bulvár Kund túlpörgetett álhíreivel, melyek a való világ erkölcsi romlottságának fonák példázatai.

A szürrealisztikus álombetéteket és a zavaros síkváltásokat értelmezhetjük ugyan Pali bácsi "valamikori példaképe, Hajnóczy Péter" (97) írói habitusa felől, akit a magyar irodalomtörténet szintén afféle "alkoholista jellegű íróként" tart számon, e belátástól azonban még nem lesz izgalmasabb a hosszasan részletezett nyelvrablós affér vagy az olvasáshiány okozta járvány delíriumos fikciórohama.

Mindezek mellett feltétlenül a szöveg teljesítményeként emelhető ki, hogy a magyar irodalomban elsőként tematizálja a lombikbébi-problémát, ráadásul egy sörimádó, futballrajongó férfi szempontjából közelítve a kérdéskörhöz. Az erre való reflexió azonban egy bérfilozófussal (akiről kiderül, hogyÉ, de ezt szerintem mindenki sejti) folytatott kocsmai beszélgetésben úgy hangzik el, hogy "tabuországban élünk. Hiába van demokrácia meg szólásszabadság, a legfontosabb dolgokat nem merjük kimondani". Csakhogy a szövegkörnyezetben infantilizálódik a tézis, és valamiféle üres pátosz kíséri a könyv ideológiakritikai vállalkozását, miszerint megmutathatná, milyen problémás a férfi nemzőszerv dicsőítésén alapuló társadalmi rendben egy férfinak szembesülni a nemzőképesség rendellenességeivel.

A többit viszont, ami a téma irodalmi újszerűségéből fakadó kifejezésbeli nehézségekkel együtt jár, Ficsku Pál - úgy, ahogy - megoldja: pontos képet és minden prűd finomkodástól mentes nyelvhasználatot kapunk a férfi többnapos szexuális önmegtartóztatását illető kételyeiről, a gyerekgyár technológiái közé tartozó spermavételről. Hasonlóképp felelőtlen könnyedség jellemző az "anyalyukban" bulizó gyerekek perspektívájából láttatott terhesség sajátosan női tapasztalatának bemutatására, bár a "méhturizmus" dramolettjében ezt is sikerül morbiddá írni.

Mindez együtt valahogy mégsem elég. Illetve sok. Kevés a valóban jól megírt történetszál, és sok a kapkodva összedobált séma, ami ráadásul mélyen őszinte emberi érzések kifejezésével próbálkozik, miközben egyrészt infantilizálja saját törekvését, másrészt cinikusan távolságot is próbál tartani mindentől. A kötet post scriptuma pedig az apjuk sírján lépkedő gyerekek víziójával ráadásul mindezt beletaszítja a halálfélelem sírgödrébe, ahonnan a saját apai szeretetét bizonygatni próbáló én kibeszél. A könyvet ezek után úgy is lehet olvasni, mint az előrevetített halálból, a sírból való kibeszélést. Ráadásul.

Ulpius-ház Könyvkiadó, 2006, 212 oldal, 2480 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.