Egészen kevés kulcsfontosságú zenekar van a rocktörténelemben, amely még huszon- vagy harmincakárhány év után is képes a megújulásra. Az újjászületés fogalma hordoz magában valami gyanús, az aktuális lemez megjelenéséhez időzített marketingtartalmat - mégis, időről időre akad olyan rockdinoszaurusz, amely a halványabb próbálkozások után ismét elő tud állni újnak ható anyaggal. A kilencvenes években a Depeche Mode és a U2 volt ilyen, ám ha a kétezres évekből kellene rábökni efféle zenekarra, akkor már kissé zavarba jönnénk. Az R.E.M. szerencsére még időben jelentette meg új lemezét.
Persze nem azt állítjuk, hogy az elmúlt évtizedben megjelent sorlemezei (Up, Reveal, Around The Sun) teljesen érdektelenek lettek volna, annyi történt csak, hogy a dobos-alapító tag Bill Berry '97-es távozása után valami elveszett Michael Stipe-ék kraftos és ízes dalaiból, amelyek a nyolcvanas-kilencvenes évek meghatározó és kiemelkedő popzenekarává tették az R.E.M.-et (halld: Green, Monster, Automatic For The People).
Az új producerrel (Jacknife Lee, aki többek között U2-, Snow Patrol- és Kasabian-lemezeken dolgozott) felvett Accelerate viszont azonnal hat. Feszes, első hallásra fülbemászó, karakteres popdalok sorakoznak egymás után - Michael Stipe több helyen is nyilatkozta, hogy a lemezre nagy hatással volt a T. Rex, de valószínűleg ettől függetlenül is érezték, hogy a mai, gitárcentrikus mezőnyben fel kell kötniük a nadrágot, és nem lehet középtempós számokkal és balladákkal előállni. Az első három dal például színtiszta rock'n'roll, különösen R.E.M.-viszonylatban: a gyors tempójú, programadó Living Well Is The Best Revenge, a Man-sized Wreath lendületes garázsrockja és a tökéletes, jó értelemben vett slágerdal, a Supernatural Superserious egyből magával ragad. Peter Buck gitáros ismét főszerepet kapott, Michael Stipe dögösebb, mint valaha, Mike Mills pedig, aki kifogástalan basszusgitáros, sajátos vokáljaival támogatja meg a karcos és markáns számokat. A Mr. Richards egészen bizarr, fülbemászó parafrázis (mintha egy Simon & Garfunkel-dalt garázsrockosítottak volna), a címadó dal pedig a Monster időszakát értelmezi át.
A lemez a végére szépen kiteljesedik: a Horse To Water az It's The End Of The World testvérdalaként is értelmezhető, majd az energikus szürreálpop, az I'm Gonna DJ zárja a "gyorsuló szemmozgás" idei albumát: nem is gondoltuk volna, de ezzel a velős és masszív 35 perces lemezzel újra ereje teljében van az R.E.M. - alig várjuk, hogy élőben hallhassuk a Sziget Nagyszínpadán.
Warner, 2008
