Bátor és Erzsébet - Stephen Frears: A királynő

  • Bánky Bea
  • 2007. január 18.

Zene

Lehet royalista egy munkáspárti vezető? Elképzelhető, hogy egy királynő bulvárlapoknak tetsző gesztusokkal, a politikai manipuláció eszközeivel kénytelen masszírozni a monarchia népszerűségét?

Lehet royalista egy munkáspárti vezető? Elképzelhető, hogy egy királynő bulvárlapoknak tetsző gesztusokkal, a politikai manipuláció eszközeivel kénytelen masszírozni a monarchia népszerűségét?

Történelmi filmet rendezni talán könnyebb, mint alig egy évtizeddel ezelőtt történt eseményt celluloidra álmodni. Előbbinél az esetleges hitelességbéli "tévedések" miatt legfeljebb a levéltárban megsárgult bizonyítékokat lengető történészektől várható felszólamlás. Utóbbira bárki panaszkodhat.

A sokat tapasztalt rendező, Stephen Frears mindenesetre most volt bátor azt boncolgatni, miért nem fejezte ki anno az együttérzését a sokkos állapotba került Anglia népének Tony Blair és II. Erzsébet királynő a Diana hercegnő halálát követő napokban. Úgy tudjuk, a trónt megrengette, a kormányfői bársonyszéket viszont jó időre stabilizálta akkor a közhangulat, amelyet részben a - saját közvetett bűnösségét nyilván jó mélyen átérző - bulvármédia gerjesztett, hogy lerázza magáról a népharagot, és a monarchiára tolja a felelősséget a leendő angol király anyjának haláláért. Frears szerint (s mit lehessen tudni) a tradíciókhoz mereven ragaszkodó, viktoriánus értékrend került ott összetűzésbe a társadalmi elvárásokkal, a közvetlenség és rugalmasság koncepciójával, amelyet nála Blair és az új Munkáspárt szimbolizál(t akkor).

Az archív felvételeket beépítő filmben szélesre tárul a Buckingham-palota, a skóciai Balmoral királyi "menedékház" és a Downing Street 10. összes függönye. Nincs is más dolgunk, mint Helen Mirren és Michael Sheen játékán keresztül megérteni fent nevezettek szempontjait.

A rendezőről persze régóta tudjuk: nem vak, hanem bátor, ugyanakkor a csetlő-botló, szerepébe fokozatosan beletanuló államférfiú és a jeges felszín megkapargatása után a finom érzékenység tüneteit produkáló uralkodónő szembeállítása önmagában nagyon is kevés lenne, s a lendületes forgatókönyvet is a hajára kenhetné a stáb Mirren és Sheen igyekezete nélkül, amelyet bizonyára az amerikai filmakadémia is bőkezűen fog jutalmazni - mintha az egészet direkt nekik csinálták volna, nagy bátran.

A Budapest Film bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.