Magyar, zsidó: két jó barát - Ady Endre: Egy keresztvetés története; Avigdor Hameiri: A daloló máglya (könyv)

  • Vári György
  • 2007. január 18.

Zene

A Múlt és Jövő kiadó nagyszabású vállalkozásba kezdett, egy olyan sorozatot kíván elindítani Múlt és Jövő Klasszikusok cím alatt, amelyben összegyűjti a magyar-zsidó viszonynak a nagyjából a jogi emancipációval, 1867-tel kezdődő történetét. Elsőként egy párkötetet dobtak piacra, melyekről úgy gondolja a kiadó, hogy reprezentatív érvényűek a magyar zsidóság története szempontjából. A szépirodalom most történeti folyamatok illusztrációja.

A Múlt és Jövő kiadó nagyszabású vállalkozásba kezdett, egy olyan sorozatot kíván elin-dítani Múlt és Jövő Klasszikusok cím alatt, amelyben összegyűjti a magyar-zsidó viszonynak a nagyjából a jogi emancipációval, 1867-tel kezdődő történetét. Elsőként egy párkötetet dobtak piacra, melyekről úgy gondolja a kiadó, hogy reprezentatív érvényűek a magyar zsidóság története szempontjából. A szépirodalom most történeti folyamatok illusztrációja.

Az Ady-mitológia

Az Ady-kötet első novellái Biblia-parafrázisok, viszontláthatjuk bennük az Ady-mitológia majd minden elemét, az Élet, a Sors, a Kelet mind megjelennek. Az első és a második novella egyaránt a Jézus-történet egy-egy alternatíváját gondolja el. Az első Júdás sorsát tágítja időtlen és különösebb izgalmat már csak ezért sem kínáló példázattá: soha nem a Jézusok, mindig a Júdások járnak jól, a Megváltókat mindig megfeszítjük, de a földi perc-emberkék nem érvényteleníthetik a megváltó tettet. A másik szöveg érdekes és szép, a Hegyi beszéd parafrázisával egyfajta kortárs nietzscheánus kritikust képzel az I. század Galileájába, de jelzi, hogy Jézusban és a novella fiktív hősében közös a szenvedély, a mánia, a feltétlen és aszketikus elkötelezettség, majdnem mindegy, hogy a vér és arany vagy az Isten iránt. A vér és arany szerelmese is aszkéta, mert mindenről lemond, hogy kizárólagos szenvedélyét kielégítse. Pogány monoteista. Az írás erősen emlékeztet az egyik legszebb Ady-versre, a Júdás és Jézusra. A további Biblia-parafrázisok voltaképpen az örök történetek aktualizációi, az utolsóból már politikai parabolát csinál az apostolokat részben társadalmi forradalmároknak mutató aktualizáló késztetés.

Ady tárcanovelláinak "zsidóképe" többnyire sztereotip, mert a zsidó is mitologikus karaktert kap szövegeiben, erőteljes kulturális jelentést - szimbólummá válik. "Kicsiny, szeplős, vékonypénzű legény", vagy izgalmas, fülledt, Kelet titkait hordozó zsidó lány. A novellák szüzséje is meglehetősen gyakran ismétlődik: a tapasztalatlan, a gettóból, pogromokból érkező, szegény, vonzó, titokzatos zsidó lányt elcsábítja egy üresfejű, többnyire magyar úrfi; a frissen asszimilálódott, esetleg kikeresztelkedett, földbirtokot, politikai befolyást szerzett zsidó idegenül, parvenüként mozog új környezetében, ellenszenves vagy szánalomra méltó módon viselkedik - nagyjából ennyi. A novellákban ezért nem érdemes karaktereket, motivációt, plaszticitást keresni, Adynak nem karakterei, hanem szimbólumai vannak. Sajnos elég gyakran előfordul, hogy a karakterek és fordulatok helyére nem erős, láttató szimbólumok, hanem klisék kerülnek, néha különösen elviselhetetlen nyelvi klisék. "Májusvég volt. A kertben virágok illatoztak. Csodálatos holdas éjjel volt. Tizenegy óra. Csönd mindenütt. Kleopátra fölkelt az ágyából... Az illat, a késő tavaszéji levegő mámorítóan ömlött a szobába."

Ady híres programadó tanulmányában, a Korroboriban is hű marad sajátos, mitologikus látásmódjához; hisz valamilyen zsidó faji lényegben, hasznosnak tartja, ha keveredik a magyar faj faji tulajdonságaival, de ebből az esszencialista típusú filoszemita alapállásból többfelé is vezet út. Az ő Jászival közös útjuk is folytatódik (a Szép Szó folyóirat körül például), de Szabó Dezsőn keresztül a legrosszabb Németh Lászlóhoz is nyílik innen ösvény. Ahhoz a Némethhez, akinek hírhedt mondata szerint egy "helyére szorított zsidóságra" van szüksége a magyar fennmaradásnak, valamint arra, hogy a magyar "vér" és faji lényeg maradjon domináns. És Németh László később, a Kisebbségben lapjain már azt tekinti Szabó Dezső legnagyobb érdemének, hogy úgy folytatta a magyar progresszió hagyományát, hogy felmondta a Korroborit, vagyis a magyar progressziót valóban magyarrá tette. Ezeket a problémákat jelzi a Nyugat-korszak egyik nagy kutatója, Komlós Aladár is, politikai céljai miatt - Adyt mint hivatkozási alapot megtartani, visszaperelni a szélsőjobbtól -, talán kissé szépítve a kötet függelékében közölt nagyszerű írásában.

Judeomán Móricka

Olvasgatva ezeket a novellákat, óhatatlanul felmerül az emberben a kérdés, hogy mégis mi indokolja azt, hogy "zsidó történetekként" gyűjtsünk össze Ady-írásokat, pusztán mert bibliai, akár újszövetségi tárgyúak, ráadásul egy kálvinista, bibliás ember tollából. Egy figura bolondokházi élményeit meséli Schwartzról, szintén zenész, megint rólunk van szó. Leának hívnak egy nőt, újabb zsidó. Ha egy papról kiderül, hogy számos jó tulajdonsága mellett az antiszemitizmustól is undorodik, akkor története menthetetlenül zsidó történetté válik. A kötet összeállítója, Kőbányai János amolyan judeomán Móricka: mindenről a zsidók jutnak eszébe.

Nem maradhatott ki az "Új magyar Sion" visszatekintő krónikája sem, a Margita élni akar című verses regény, "politika és szerelem" gyönyörű, közös története. "Hungária s Margita majdnem egyek" benne. Közös a történetük, hiszen Adynak minden szimbóluma ugyanarra mutat. Már Lukács György megírta csodálatos korai tanulmányában, hogy Ady par excellence misztikus költő, lírájában minden egy és minden vallás: "Most minden-minden imává vált", vallja a költő maga is. Ez teremti Lukács szerint az Ady-versek mitológiáját, szimbolizmusát. Mert itt a forradalom is legfeljebb ha vallás lehet. "Ha Gorkij szocialista lesz: egy nagy vágyódás kap egész teljesülést; ha Shaw - egy gondolkodó levonja társadalomfilozófiájának minden konzekvenciáját. Ady Endre szocializmusa: vallás."

És a reménytelen harcok, az eltékozolt, felesleges életek elbeszélésének legadekvátabb formája éppen a byroni-puskini verses regény. Nincs forradalom, nincs élet, nincs valódi találkozás, a szereplők beteljesületlen hitek, délibábok hősei: "És nem is fontos, sőt hűbeleség, / Mi regényünknek sora, módja, rendje: / Valakinek későn visszaköszön / A rövidlátó, szegény Ady Endre" - utal a szöveg Arany László művére (A délibábok hőse). Nem mozdul semmi a lápon, holt erdők és ó nádasok közt, s egy kacagó szél suhan el a nagy ugar felett. Ezért, hogy nincs íve, cselekménye a történetnek, s nincsenek karakterek sem benne, hiszen nem lettek végül semmivé, nem lettek azzá, amivé lenniük kellett volna. Maradt a visszanézés mindarra, ami végül nem történt meg: "forró szomjakban emlék".

Cionista Királyhegyi

Az Ady-kötet párdarabjában Avigdor Hameiri már Izraelben, de magyarul, az Új Kelet című magyar nyelvű izraeli újság számára írott, befejezetlen önéletrajzát olvashatjuk először. Az élettörténetben csak a kamaszkor végéig jutunk el, az ortodox vallásos, kárpátaljai környezetből érkező szerző cionista öntudatra ébredésének folyamatát követhetjük végig. A folytatásos újságközlés aligha tett jót az írásnak - széteső anekdotafüzér lett belőle, néhány lírai mondat és kép (például a címadó daloló máglyáé, melyet alighanem a szöveget strukturáló motívumnak szánhatott a szerző, csak útközben el-elfeledkezett róla, és mikor észbe kapott, gyorsan előrángatta, akár kellett, akár nem).

Az írást hangnemében végtelen távolság választja el az önéletírás rousseau-i hagyományától; az önvizsgálat, szembenézés, kétely vagy reflexió szikráját sem leljük benne, kedélyes önelégültséggel, néha kissé agresszív öntudattal számol be a szerző gyermek- és kamaszéveiről, az ügyről - aktivizmusa nem viseli a merengést. Művelt, intelligens, szellemes, sok tekintetben informatív csevegés, egy kicsit fakó, cionista Királyhegyi Pál műve.

Az önéletrajzot Hameiri Ady-tanulmánya követi, amelyben Ady metrikai rendetlenségeit, extravaganciáit biblikus formákra kísérli meg visszavezetni. Utána olvashatjuk Hameiri saját verseit. Konvencionális képekkel telezsúfolt didaktikus költemény mindahány, egy ügyes rímelő jelentéktelen szecessziós versikéi. "Az ég peremének pírján tükröződik / a boldogság álma, mely oda varázslott, / Hogy ott mosolyogjon időtlen-időkig", mondjuk ez azért a legkínosabb strófák közül való. Az effajta megszólalás adys modorosságokkal keveredik, valamint szentimentális honfibúval: "mert zsidó a szívünk és nem tudunk mást, mint / Áldani, áldani, s csókolni a sírig". Hameiri, aki fiatalon, Ady hatása alatt Magyarországon héber verseket kezd el írni, majd Palesztinába vándorol, és ha nem is művének, de figurájának jelentősége folytán fontos szerepet tölt be a későbbi Izrael irodalmának genezisében, egészen érdekes kultúrszociológiai jelenség, de ettől még nem jelentős író. Ez a könyv legalábbis nem mutatja annak.

A kötetben olvashatunk még egy tanulmányt Hameiriről Alon Rahamimov tollából, aki szerint: "Hameiri mai megítélése abban összegezhető, hogy a modernizmus szálláscsinálójaként az előfutár szerepét töltötte be, míg ő maga kevés valódiÉ értéket hozott létre." Rahamimov történeti következtetések levonását kísérli meg Hameiri izgalmas életútját elemezve, nemzeti identitásának összetettségét, esetenként ellentmondásosságát veszi szemügyre egy feltehetően nagyobb tanulmány részeként, amiben az Osztrák-Magyar Monarchia (persze erőteljesen tagolt, heterogén) zsidóságának viszonyát vizsgálja a dinasztiához és a Monarchiához. Az írás fordítása szörnyű: "Valamint azonosulás az állammal, amely összefüggő kérdéssorozatot jelent és ennek megfelelően környezetfüggő és korlátolt." Más példa: "Egy adott helységnév használata a történelmi folyamat során automatikusan egy későbbi korszakot helyez előtérbe, míg az előző korszakok jelentőségét csökkenti." Ez a metodológiai megjegyzés - már ha fontos, hogy bármi értelme legyen - alighanem a történetírásra vonatkozik, tehát arra, ha egy helységnevet nem a leírt korszakban használatos nevén tárgyaltak. A szöveg tele van alany-állítmány egyeztetési hibákkal is, némely mondatnak alig-alig lehet kihüvelyezni az értelmét - csak a legnagyobb erőfeszítéssel követhető.

Az utószót író Kőbányai szövege sem adja meg magát könnyen. Egy szöveg, tudósít Kőbányai, "a könyv szó/fogalom egyik lényeges elemének hiánya folytán (nem kapható a könyvesboltban) nehezen juthat el az olvasó kezébe". Ez a mondat/gondolat, amely egy ilyen egyszerű dolgot/helyzetet ilyen körülményesen/nyakatekerten mond el, a fontoskodó semmitmondás iskolapéldája. Kőbányait egyébként megihlette Ady, olyanokat ír, hogy " a zsenisors-csúcs villámfénye", "frigy-narratíva gyúanyaga" és még számos ilyenfajta képzavart. De nem ez a legnagyobb baj, sőt nem is a válogatást életre hívó sajátságos világérzékelés, amely elhiteti, hogy minden bokor mögött zsidóügyek lapulnak. Zsidó íróelődeinek Adyra tett hatásával maga a költő is tisztában van Kőbányai szerint, jelzi is ezt, "hol hódoló elismeréssel, hol szintén a hatást csak megerősítő kicsinyléssel". Mondhat, amit akar, mi azért tudjuk, amit tudunk. Ha hódol, megtörten vall, ha kicsinyel, csökönyösen tagad. O. K., csak mire kell még itt Ady?

Németh László útján

Az igazi baj azonban az, hogy Kőbányai János értelmezése is a már említett Németh László-i úton indul el. A szerző két lovat kíván egyszerre megülni. Egyrészt a magyar és a magyar zsidó történelem aranylapjaira rögzíteni, hogy milyen fontos szerepet játszott a magyar zsidóság a magyar kulturális modernitás mecénásaként, közönségeként; másrészt ugyanakkor ugyanennek az asszimilálódott zsidó tömegnek a választásait "hazugságként" bélyegezni meg és azt állítani, hogy kutyából nem lesz szalonna, zsidóból - akárhogy is akarja - nem lesz magyar. Nem, nem, soha. Ady személye Kőbányai szerint alighanem a magyar nemzeti lényeg manifesztációja, így az ő személyes hajlamai, idegenkedése, antiszemita késztetései életműve jobb és nagyobb részének ellenében bizonyítják be nekünk a fentebbi igazságot arról, hogy a két elem, a zsidó és magyar lényegiség nem alkothat vegyületet. Ady és Hatvany Lajos személyes kapcsolatának feszültségeiből egyenesen következik, hogy "a Korrobori-frigy emberileg nem élhető". Hogy Ady nem veszi feleségül a zsidó Dénes Zsófiát, az "baljóslatú" és "szimbólumérvényű" Kőbányai szerint. Ady nem veszi el Dénes Zsófiát, ez világosan mutatja, hogy az asszimiláció nem lehetséges. Világos, nem? Kőbányai érvmenete logikai konzisztenciáját tekintve leginkább még A kopasz énekesnő dialógusaival tart rokonságot. De a baj ismét nem ez, hanem tézisének sötét bornírtsága.

Vér nem válik vízzé, az őszinteség ennek bevallása, választásaink hazugságok, és feladatunk annak lenni, amivé e végső instancia, a vér tesz bennünket. Kőbányai egy helyütt - árulkodóan - szinonimaként említi az eredetet és az azonosságot. Õ is felmondja a Korroborit, miközben igényt tart arra, hogy zsidóként lehessen büszke egy asszimilált réteg kulturális teljesítményére. Kőbányai az identitásválasztás szabadsága ellen tör lándzsát, és ehhez használja fel Adyt és Hameirit.

"Hameiri gondolkodása, partnerséget kínáló gesztusrendszere a cionista világnézeten alapult. Ez nem aknásította el a zsidó és nem zsidó együttélés lehetőségeit, mert igaz paraméterekből indult ki. Abból, hogy zsidó és magyar két külön entitás." Minden zsidó és minden magyar egyforma tehát a lelke legmélyén, a faji esszencia megnyilvánulása. Én, bár azt hiszem, hogy Kőbányainak egy szavával sem értek egyet, valahol mélyen, ösztönösen, ugyanilyen sematikus és voluntarista módon gondolkodom, csak jól elfojtottam. Másokkal együtt. És itt akkor álljunk is meg a szerző gondolatainak követésében, mielőtt még elragadtatnánk magunkat.

Múlt és Jövő, 2006, 276, illetve 377 oldal, mindkettő 2950 Ft

Neked ajánljuk