Tartalom

Narancs XIX. évf. 03. szám (2007-01-18)

Egotrip

Egotrip

Legkisebb ködös semmis (THE HAM)

THE HAM Túlság Harciasság Esetén - Hallgatnak A Múzsák. Ha csak a mai napok túlság harciasságára hallgatnék, ha ennyi volna az eset, hallgatnának múzsáim. A semmit nyúznám, ím. De mert hangjaimat mélyebbről hallom, vagy épp felszínesebben, lényegibbjeimben nem befolyásol, ami itt történik, történne akárha máshol.

Egotrip

Párnacsata (Minden megoldás érdekel!)

Minden megoldás érdekel! Ismeretes, sőt mi több, tudományosan bizonyított tény, hogy karácsony közeledtével szinte valamennyi ivarérett, társtalan ember elszánt kísérletet tesz násztalan nyoszolyája tartós vagy legalább néhány órányi benépesítésére. Alighanem így történt ez a mégoly közelinek érzett 2006-os esztendő utolsó heteiben is, amikor a becsajozás és -pasizás szándékával szívükben életigenlő szinglik és megkeseredésnek indult magányos farkasok fordultak tömegestül a társkeresés ellenszenvességében is népszerű fóruma, a hirdetés felé.

Publicisztika

Publicisztika

Vezérértékelő

2006-ra a két nagy párt közül immár nemcsak a Fideszben, hanem az MSZP-ben is egyetlen személy tett szert döntő befolyásra.

Publicisztika

Menteni, ami menthető

Bush elnök a múlt héten ismertette új stratégiáját az iraki polgárháború megfékezésére. Ennek egyetlen kézzelfogható eleme, hogy az amerikai kormány újabb, ezúttal 21 500 fős kontingenst küld oda.

Publicisztika

Egy láb jó, több láb jó

A hét elején Esemény történt: a Magyar Nemzet terjedelmes publicisztikában támadta meg Schmidt Máriát egy decemberi Népszabadság-beli írása miatt, mivel abban megkérdőjelezte Orbán státusát.

Belpol

Belpol

Rendszerkritikai baloldal Magyarországon: Beszólások szélről

Amíg a radikális jobboldal autókat gyújtott és barikádokat épített az őszi Magyarországon, és fél kontinenssel odébb, Párizsban a mégoly enyhe privilégiumvesztés miatt baloldali fiatalok szedték fel az utcaköveket tavaly májusban, a magyar rendszerkritikus baloldal nem jelentkezett a kormány megszorításaira adott (tömeg)megmozdulásaival. Hol van tehát a magyar baloldal?

Belpol

Tisztújítási előkészületek a szabaddemokratáknál: Vívóállásban

Mindkét, korábban is sanszosnak tartott szabaddemokrata elnökjelölt megmérkőzik Kuncze Gábor nem túl kényelmes székéért. A Narancs megpróbálta számba venni a táblát, amelyen a vezérek támogatására felsorakoznak a figurák. A pártfinanszírozás ügye kardinális témává léphet elő a tisztújítás után mind elvi, mind napi politikai okokból.

Belpol

Egyetemi anomáliák: Nem középiskolás fokon

Elérhetetlen tanárok, működésképtelen tanulmányi osztályok, követhetetlen osztályzás, könyveikkel és fénymásolataikkal saját zsebüket hizlaló oktatók: az első három, régóta létező problémának idén speciális projektekkel üzen hadat az ELTE rektora, utóbbi jelenségről - melyben vizsgálatot ígért - tőlünk hallott először.

Belpol

Elfekvők: Mi lesz az öregekkel?

Indokolatlanul hosszú időt töltenek kórházban főként idős, magukról gondoskodni nem tudó emberek. Az egészségügy látja el őket életük végén, mert nincs, aki az otthonukban törődne velük. Pedig aligha akarja bárki is az utolsó hónapjait kórházban tölteni csak azért, mert a helyzet másként "nem megoldható".

Belpol

"A végpontok még nem látszanak" (Beleznay Éva, Budapest ideiglenes főépítésze)

Budapest tizennégy év után új főépítészt keres. Beleznay Éva Ikvai-Szabó Imre városfejlesztési főpolgármester-helyettesnél volt irodavezető és városfejlesztési szakreferens. A Műegyetemen tanult városrendezést és a University of Pennsylvanián városgazdálkodást. Márciusig biztosan hivatalban lesz, de sokak szerint tovább is marad. Ez a szakmai szempontok mellett a városházi erőviszonyok függvénye is.

Külpol

Külpol

Románia az unióban: Jöjj délre, cimborám!

"Dübörög a román gazdaság" - ez az általános kép a friss uniós tagállamról. Lehet, hogy dorombol valami, talán maga a kelet-európai cirmos, de korántsem biztos, hogy az ír tigris és a pannon puma után még egy gazdasági macskaféle születik.

Trafik

Trafik

étel, hordó - MENTA

A Margit körúton könnyen zavarba jöhetünk. Bérkaszárnyák és Bauhaus ihlette paloták Ganz Ábrahám szellemétől kísértve. A XIX. században még ipari negyedként számon tartott és csak később "polgárosított" terület ma leginkább a tévedések tragikomédiája, többemeletes félreértések és remekművek vetnek árnyékot a téli napsütésben.

Trafik

csontzene - El a kezekkel Haydntól!

E paranccsal persze nem Ránki Dezsőhöz fordulunk, aki 19-én este a Zeneakadémián kizárólag a bécsi mester műveiből összeállított műsort játszik

Zene

Zene

"A kannást hanyagoljuk"

Dénes Jószef "Dönci" gitáros, zeneszerző

Az Európa Kiadó, a Balaton és sok más együttes egykori gitárosa elkészítette első lemezét, amely Gémes Jánosnak, Dixinek (1943-2002) állít emléket. (Nekrológunkat lásd: "Sötétben káprázó jelenés", Magyar Narancs, 2002. június 27.) A Dönci Project néven jegyzett produkció nem klasszikus szólóalbum, inkább szellemidézés. Ráadásul az "asztaltáncoltatásban" olyan előadók vettek részt, akik eddig talán nem is ismerték egymást: Cseh Tamás, Szűcs Krisztián (HS7), Peter Ogi, Somló Tamás, Víg Mihály, Szekeres András (Junkies), hogy csak néhány nevet említsünk.

Zene

Magyar, zsidó: két jó barát - Ady Endre: Egy keresztvetés története; Avigdor Hameiri: A daloló máglya (könyv)

A Múlt és Jövő kiadó nagyszabású vállalkozásba kezdett, egy olyan sorozatot kíván elindítani Múlt és Jövő Klasszikusok cím alatt, amelyben összegyűjti a magyar-zsidó viszonynak a nagyjából a jogi emancipációval, 1867-tel kezdődő történetét. Elsőként egy párkötetet dobtak piacra, melyekről úgy gondolja a kiadó, hogy reprezentatív érvényűek a magyar zsidóság története szempontjából. A szépirodalom most történeti folyamatok illusztrációja.

Zene

Apropó nélkül - Vecsernyés János: Emelet (film)

Kertész Imre 1975-ös Detektívtörténete egy fiktív latin-amerikai diktatúrában játszódó história: a Rákosi- és Kádár-kor tapasztalatainak kódolt, elkeseredett jegyzőkönyve. A kisregény elhallgatásai, fikcionáltsága, talán épp a vázlatossága, erős elnagyoltsága miatt tűnhetett ideális filmes alapanyagnak.

Zene

Akciós fuvar - Fernando León de Aranoa: Utcalányok (film)

Éppenséggel ez egy nem túl sok jóval kecsegtető cím. Ha még hozzávesszük, hogy spanyol gyártmány, előfordulhat, hogy megsokszorozódnak a félelmeink - már ha szeretünk annyira moziba járni, hogy ne szégyelljük előítéletességünket, inkább afféle önvédelmi praxisként tekintsünk rá.

Zene

Háttal a boldogságról - Charlotte Brontë: Jane Eyre (színház)

Most akkor kezdjem azzal, hogy ez a Jane Eyre megéri a munkát? Zsótér Sándor, az előadás rendezője színpadra adaptálta Charlotte Brontë Jane Eyre című regényét - ennek a cselekedetnek már a kontextusa sem érdektelen: a három Brontë nővér közül ma alighanem az egykönyves Emilyt ismerik legtöbben (Üvöltő szelek, Schwajda György készített színpadi változatot belőle), noha a maga korában Charlotte és kivált a Jane Eyre volt a legsikeresebb.

Könyv

Könyv

Lakatos Imre élete: Saját kárán

1956 évfordulója kapcsán érdemes foglalkozni azon értelmiségiek pályafutásával is, akik a forradalom bukása után Nyugatra menekültek, s ott azután jelentős sikereket értek el. Az egyik legkitűnőbb példa éppen a filozófus Lakatos Imréé, akinek hajmeresztő kanyarokkal teli életpályája kiválóan modellezi a múlt század magában is elképesztő históriáját.

Film
Lélek

Lélek

"Szolidabban játszom" (Polgár Judit sakkozó)

Minden idők legfiatalabb olimpiai bajnokaként robbant be az élvonalba, 18 éve vezeti a női világranglistát, 2700 Élő-pontszám fölötti besorolását megközelíteni sem tudták. 14 éves kora óta csak férfiversenyeken indul. Tavaly Zürichben Kaszparovval, Karpovval és Korcsnojjal tartott bemutatót, a holland "Essent" versenyen pedig holtversenyben az élen végzett. A világranglista első helyén álló Veszelin Topalovot 2-0-ra verte.

Tranzit

Tranzit

Hegyen-völgyön dáridó - Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény (kiállítás)

Vajon mit tud egy ennyire körvonalazatlan karakterű kerület a múltjaként felmutatni? - állítja meg az embert az elsietett értetlenkedés a felirat láttán a jellegtelen, családi házas egyszerűségével illedelmes rokonszenvet ébresztő egykori bölcsődeépület előtt. Zöldterület-zabáló, csúfan pöffeszkedő új épületek egyfelől, a magát mégiscsak tartó erdő, a völgyek és ormok másfelől: jómód és kirándulás, mi más a XII. kerület, amely újabban Hegyvidéknek nevezi magát?

Gasztro
Sport

Sport

Melegben is űzhető téli sportok: Hiába fűt az ördög

Ott hagytuk abba a síugrósport élviadaláról szóló lelkendező hangú leiratunkat szinte napra pontosan egy esztendeje (lásd: Sasok az alpok felett, Magyar Narancs, 2006. január 5.), hogy azonnal induljanak Bischofshofenbe (Salzburgtól délre beleszalad a Villach felé vezető sztráda), mert ott esedékes a négysáncverseny utolsó fordulója - de nagyot is fordult azóta a világ...

Tudomány