Zene

A fénykép helye - Lélek és test. Kertésztől Mapplethorpe-ig, a fotográfia legnagyobb mestereinek szemével (Kiállítás)

Állhatna persze az alcímben az is, hogy Máté Olgától Joel Meyerowitzig vagy Alfred Stieglitztől Szilágyi Lenkéig, és akkor talán még pontosabbak volnának az idő- és stílusbeli szélső határpontok. Ám ezek kevésbé erős húzónevek, ugyanakkor Máté Olga már-már erején felül szerepel: szélesedik a helye a kánonban. Hagyjuk ezt; miként a katalógus elején a kiállítást kurátoroló Baki Péter írja is, a fotóművészetben nincs időbeli linearitás, a szemléletmódok, a stílusok visszahúzódnak, majd újra előbukkannak, egy-egy alkotó pedig gyakran egy sor irányzatot végigtapasztal, miként ezt éppen André Kertész életműve példázza. Nincsenek szélső pontok.
  • - kyt -
  • 2008. augusztus 7.

"A fák északra tartanak" - Acsai Roland: Két ég satujában (illusztrációk: Acsai Varga Vera) (Könyv)

Acsai Roland boldog ember. Legalábbis negyedik verseskötete a korábbiak depresszív hangütéséhez képest ezt tükrözi. A téma és a hangütés nagyszerűen illeszkedik. Éppen azt sikerül megvalósítani, amit a boldogságversek többségének nem - talán a jó érzékkel használt sötét tónusok miatt -, nem súlytalanodik el és nem válik érdektelenné.
  • Babiczky Tibor
  • 2008. augusztus 7.

Iron Maiden - A nulladik nap hősei

1984. augusztus 17-e nagy nap volt a Magyar Népköztársaság unalmas életében: a Budapest Sportcsarnok parkolójában húszezres tömeg előtt zajos sikerű koncertet adott az Iron Maiden, és ezzel hivatalosan is megérkezett kis hazánkba a heavy metal. A szenzációszámba menő fellépést hamar követték a többiek, jött a Motörhead, majd a Saxon, és később egyre többen. Amikor 1988-ban egy háromnapos fesztiválon Budapesten játszott a Maiden (immár harmadszor), a Metallica és a Kiss, a folyamat lezárult, a heavy metal leigázta a magyar fiatalságot. A farmerdzsekik Rolling Stones és Piramis feliratait Judas Priestre és Pokolgépre javították gondos rockerkezek, az utcákon elszaporodtak a riasztó zenekaros emblémával díszített fekete pólók, a szórványosan előforduló maszek lemezboltok kirakatából csuklyás hóhérok és vicsorgó farkasemberek szemeztek a járókelőkkel. "Az egész falu metalista" - nyilatkozott egy harcostárs az elhíresült riportfilmben, és a megállapítás kis túlzással az egész országra igaz volt. A magyar fiatalok szívében a metál lángja lobogott, és hogy ez így alakult, abban a Maidennek elévülhetetlen érdemei voltak.
  • Kovács Marcell
  • 2008. augusztus 7.

Metál - Státusférfiak

A metál mint műfaj hagyományosan erős a Szigeten. Évek óta a HammerWorld Magazin sátra (a harmadik legnagyobb színpad a Hajógyárin) számít a műfaj rajongóinak első számú célpontjául, ami idén szerencsére már nem az isten háta mögött lesz, hanem valahol az egykori Jazz Színpad környékén, és az állítólagos méretbeli csökkenését a szervezők bivalyerős felhozatallal kívánják kompenzálni. Lássuk!
  • Vincze Ádám
  • 2008. augusztus 7.

Pop/rock - Trendi, répanadrágos

A Sziget idei pop- és rockzenei kínálata látszólag erősen britcentrikus, pedig nem hiányoznak belőle az amerikaiak sem.
  • Hó Márton
  • 2008. augusztus 7.

"Kikapartam magam a gettóból" - John Lydon - Sex Pistols

Az, hogy a Sex Pistols augusztus 15-én fellép a Sziget Nagyszínpadán, voltaképp egy évfordulónak köszönhető: tavaly volt ugyanis éppen harminc éve, hogy boltokba került a zenekar első és egyetlen nagylemeze, a Never Mind The Bollocks. A Pistols ennek megünneplésére jött újra össze az elmúlt évben, a koncertezést viszont végül, a mi szerencsénkre is, nem korlátozták kizárólag 2007-re. A kaliforniai Orange County Register nevű napilap tavaly ősszel faggatta ki a banda hírhedt énekesét, John Lydont, a valahai Johnny Rottent.
  • Ben Wener (Fordította Greff András)
  • 2008. augusztus 7.

DVD - A héber pöröly

Hogy ma nálunk ki minek hall meg egy zsidó viccet, az alighanem a szövegkörnyezet, a szájmozgás függvénye.
  • - kg -
  • 2008. július 31.

Színház - Musztafa, gyere haza!

Musztafa, gyere haza! címmel mutatta be új produkcióját Simon Balázs régi-új társulata, az Utca-Szak Színház. Valláskritikával megtűzdelt, töredezett történetű, civilizációs komédia.
  • - sisso -
  • 2008. július 31.