Iron Maiden - A nulladik nap hősei

  • Kovács Marcell
  • 2008. augusztus 7.

Zene

1984. augusztus 17-e nagy nap volt a Magyar Népköztársaság unalmas életében: a Budapest Sportcsarnok parkolójában húszezres tömeg előtt zajos sikerű koncertet adott az Iron Maiden, és ezzel hivatalosan is megérkezett kis hazánkba a heavy metal. A szenzációszámba menő fellépést hamar követték a többiek, jött a Motörhead, majd a Saxon, és később egyre többen. Amikor 1988-ban egy háromnapos fesztiválon Budapesten játszott a Maiden (immár harmadszor), a Metallica és a Kiss, a folyamat lezárult, a heavy metal leigázta a magyar fiatalságot. A farmerdzsekik Rolling Stones és Piramis feliratait Judas Priestre és Pokolgépre javították gondos rockerkezek, az utcákon elszaporodtak a riasztó zenekaros emblémával díszített fekete pólók, a szórványosan előforduló maszek lemezboltok kirakatából csuklyás hóhérok és vicsorgó farkasemberek szemeztek a járókelőkkel. "Az egész falu metalista" - nyilatkozott egy harcostárs az elhíresült riportfilmben, és a megállapítás kis túlzással az egész országra igaz volt. A magyar fiatalok szívében a metál lángja lobogott, és hogy ez így alakult, abban a Maidennek elévülhetetlen érdemei voltak.

1984. augusztus 17-e nagy nap volt a Magyar Népköztársaság unalmas életében: a Budapest Sportcsarnok parkolójában húszezres tömeg előtt zajos sikerű koncertet adott az Iron Maiden, és ezzel hivatalosan is megérkezett kis hazánkba a heavy metal. A szenzációszámba menő fellépést hamar követték a többiek, jött a Motörhead, majd a Saxon, és később egyre többen. Amikor 1988-ban egy háromnapos fesztiválon Budapesten játszott a Maiden (immár harmadszor), a Metallica és a Kiss, a folyamat lezárult, a heavy metal leigázta a magyar fiatalságot. A farmerdzsekik Rolling Stones és Piramis feliratait Judas Priestre és Pokolgépre javították gondos rockerkezek, az utcákon elszaporodtak a riasztó zenekaros emblémával díszített fekete pólók, a szórványosan előforduló maszek lemezboltok kirakatából csuklyás hóhérok és vicsorgó farkasemberek szemeztek a járókelőkkel. "Az egész falu metalista" - nyilatkozott egy harcostárs az elhíresült riportfilmben, és a megállapítás kis túlzással az egész országra igaz volt. A magyar fiatalok szívében a metál lángja lobogott, és hogy ez így alakult, abban a Maidennek elévülhetetlen érdemei voltak.

A Sziget nulladik napján megismétli magát a történelem. Nagyszabású nosztalgiaturnéja keretében az Iron Maiden a '84-es műsorral (illetve egy ahhoz nagyon hasonlóval, hogy pontosak legyünk) látogat el hozzánk. Az apropót a zenekar első tíz évének legnagyobb sikereit összegyűjtő új válogatás-CD adja, és a legendás turnét megörökítő Live After Death koncertvideó régen várt DVD-megjelenése. Ez utóbbin, a kelet-európai fellépéseket megörökítő kísérőfilmben jól látható, milyen példamutató őrülettel fogadta a Maident a magyar közönség. Kötelező tananyag!

Olcsó hakninak tűnhet a múltidézés, különösen annak fényében, hogy pár éve már körbejárta a világot a Maiden egy efféle retroprogrammal. De ne ítéljünk elhamarkodottan. Nem véletlen, hogy ezekre az évekre emlékeznek újra és újra. És nem is haszontalan! A Maiden a nyolcvanas évek közepén tényleg hihetetlen teljesítményre volt képes. Még fiatalok voltak, de öt lemezzel a hátuk mögött tökéletesre csiszolt stílussal bírtak. A zenekarvezető Steve Harris karakteres basszusjátéka és a gitárosok melodikus ikerszólói révén azonnal felismerhető volt a hangzásuk. Már első két albumukkal (Iron Maiden, Killers) kiemelkedtek a brit heavy metal új hulláma népes mezőnyéből, de amikor az erős negatív kisugárzással bíró énekest, Paul Di'Annót a mosolygós Bruce Dickinsonra cserélték, minden feltétel adottá vált a világsikerhez. Di'Anno egy ön- és közveszélyes Sid Vicious-reinkarnáció volt, Dickinson viszont maga Mr. Heavy Metal: életvidám, örökmozgó ürge nagy hajjal és még nagyobb hanggal. A Maiden az új felállással a műfaj alaplemezeit alkotta meg (The Number Of The Beast, Piece Of Mind, Powerslave), és a maratoni turnéknak köszönhetően gyakorlatilag a média támogatása nélkül vált világsztárrá. Harriséknek '84-ben nemigen akadt versenytársuk, vadak voltak és sikerre éhesek, nem lehetett megállítani őket.

De mire számíthatunk 2008-ban? Kínos meglepetésre semmiképpen. A Maiden ma is precízen működő gépezet, aktuális lemezeiket rendre alaposan megturnéztatják, tehát nem jöttek ki a gyakorlatból. Steve Harris elkötelezettsége és felelős üzletpolitikája garancia a minőségre. A '84-es turné egyiptomi témájú monumentális díszletében, vad fényjáték közepette a régi lendülettel nyomják majd az örökzöld Maiden-számokat az Aces Hightól az Iron Maidenen át a Wasted Yearsig. Kísérteties a hasonlóság a régi produkcióval, mintha az elmúlt negyedszázad egyszerűen kimaradt volna Harrisék naptárából. Dickinson rövid haja lehet csak árulkodó, illetve hogy egy ideje már három a szólógitárosok száma, ami a Spinal Taphez illő buta túlzás, de ez legyen a legnagyobb bajunk. Ahogyan a három-négy későbbi keltezésű szám is könnyen megbocsátható. Az előzenekar egyébként Lauren Harris bandája lesz. Igen, Steve Harris lányáról van szó, legyünk vele elnézőek. Up the Irons!

Nagyszínpad, augusztus 12., 21.30

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.