1984. augusztus 17-e nagy nap volt a Magyar Népköztársaság unalmas életében: a Budapest Sportcsarnok parkolójában húszezres tömeg előtt zajos sikerű koncertet adott az Iron Maiden, és ezzel hivatalosan is megérkezett kis hazánkba a heavy metal. A szenzációszámba menő fellépést hamar követték a többiek, jött a Motörhead, majd a Saxon, és később egyre többen. Amikor 1988-ban egy háromnapos fesztiválon Budapesten játszott a Maiden (immár harmadszor), a Metallica és a Kiss, a folyamat lezárult, a heavy metal leigázta a magyar fiatalságot. A farmerdzsekik Rolling Stones és Piramis feliratait Judas Priestre és Pokolgépre javították gondos rockerkezek, az utcákon elszaporodtak a riasztó zenekaros emblémával díszített fekete pólók, a szórványosan előforduló maszek lemezboltok kirakatából csuklyás hóhérok és vicsorgó farkasemberek szemeztek a járókelőkkel. "Az egész falu metalista" - nyilatkozott egy harcostárs az elhíresült riportfilmben, és a megállapítás kis túlzással az egész országra igaz volt. A magyar fiatalok szívében a metál lángja lobogott, és hogy ez így alakult, abban a Maidennek elévülhetetlen érdemei voltak.
A Sziget nulladik napján megismétli magát a történelem. Nagyszabású nosztalgiaturnéja keretében az Iron Maiden a '84-es műsorral (illetve egy ahhoz nagyon hasonlóval, hogy pontosak legyünk) látogat el hozzánk. Az apropót a zenekar első tíz évének legnagyobb sikereit összegyűjtő új válogatás-CD adja, és a legendás turnét megörökítő Live After Death koncertvideó régen várt DVD-megjelenése. Ez utóbbin, a kelet-európai fellépéseket megörökítő kísérőfilmben jól látható, milyen példamutató őrülettel fogadta a Maident a magyar közönség. Kötelező tananyag!
Olcsó hakninak tűnhet a múltidézés, különösen annak fényében, hogy pár éve már körbejárta a világot a Maiden egy efféle retroprogrammal. De ne ítéljünk elhamarkodottan. Nem véletlen, hogy ezekre az évekre emlékeznek újra és újra. És nem is haszontalan! A Maiden a nyolcvanas évek közepén tényleg hihetetlen teljesítményre volt képes. Még fiatalok voltak, de öt lemezzel a hátuk mögött tökéletesre csiszolt stílussal bírtak. A zenekarvezető Steve Harris karakteres basszusjátéka és a gitárosok melodikus ikerszólói révén azonnal felismerhető volt a hangzásuk. Már első két albumukkal (Iron Maiden, Killers) kiemelkedtek a brit heavy metal új hulláma népes mezőnyéből, de amikor az erős negatív kisugárzással bíró énekest, Paul Di'Annót a mosolygós Bruce Dickinsonra cserélték, minden feltétel adottá vált a világsikerhez. Di'Anno egy ön- és közveszélyes Sid Vicious-reinkarnáció volt, Dickinson viszont maga Mr. Heavy Metal: életvidám, örökmozgó ürge nagy hajjal és még nagyobb hanggal. A Maiden az új felállással a műfaj alaplemezeit alkotta meg (The Number Of The Beast, Piece Of Mind, Powerslave), és a maratoni turnéknak köszönhetően gyakorlatilag a média támogatása nélkül vált világsztárrá. Harriséknek '84-ben nemigen akadt versenytársuk, vadak voltak és sikerre éhesek, nem lehetett megállítani őket.
De mire számíthatunk 2008-ban? Kínos meglepetésre semmiképpen. A Maiden ma is precízen működő gépezet, aktuális lemezeiket rendre alaposan megturnéztatják, tehát nem jöttek ki a gyakorlatból. Steve Harris elkötelezettsége és felelős üzletpolitikája garancia a minőségre. A '84-es turné egyiptomi témájú monumentális díszletében, vad fényjáték közepette a régi lendülettel nyomják majd az örökzöld Maiden-számokat az Aces Hightól az Iron Maidenen át a Wasted Yearsig. Kísérteties a hasonlóság a régi produkcióval, mintha az elmúlt negyedszázad egyszerűen kimaradt volna Harrisék naptárából. Dickinson rövid haja lehet csak árulkodó, illetve hogy egy ideje már három a szólógitárosok száma, ami a Spinal Taphez illő buta túlzás, de ez legyen a legnagyobb bajunk. Ahogyan a három-négy későbbi keltezésű szám is könnyen megbocsátható. Az előzenekar egyébként Lauren Harris bandája lesz. Igen, Steve Harris lányáról van szó, legyünk vele elnézőek. Up the Irons!
Nagyszínpad, augusztus 12., 21.30
