Hogy ma nálunk ki minek hall meg egy zsidó viccet, az alighanem a szövegkörnyezet, a szájmozgás függvénye. Szegény Kohn, a rajta kívül álló okok miatt, annyi humortalan, a derûkeltéstõl messze esõ helyzetbe keveredett pályafutása során hûséges viccbeli partnerével, Grünnel együtt, hogy az ember kétszer is meggondolja; nem egyszerûbb-e a kevésbé problémás Mórickával vagy a minden gyanú felett álló skótokkal behelyettesíteni a mégannyira szakállas, bölcs poénokat is. Efféle óvatosság A héber pöröly amerikai alkotóit nem kötötte, õk gátlástalanul (értsd: a félremagyarázások terhétõl kicsit sem zavartatva) zsidóznak, s jutalmuk, mint halljuk, máris a kultuszstátusz a mûértõk táborában. Nagyon is logikus következmény, hiszen Jonathan Kesselman rendezése valójában nem film, hanem egy nyolcvanperces zsidó vicc: Kesselman nyugdíjba küldte a Kohn & Grün párost, helyükre pedig egy ortodox akcióhõst, a címbeli Pörölyt szerzõdtette. Pöröly a zsidó viccalakok legfrissebb generációjához tartozik: humora korántsem hagyományos, békeidõsen kávéházi, hanem piacképesen alpári: nini, egy jó tanuló az Ali G-iskolából! A figura kifaragása, felöltöztetése és mozgatása kétségtelen erénye a produkciónak (és a színész Adam Goldbergnek), és a klasszikus detektívfigurák (pl. Shaft és Sam Spade) pörölyösítése is elég két-három poénra, de ha maradunk a mûfajok összeházasításánál és a sabbath körüli teendõknél, akkor inkább Harry Kemelman Small rabbija, mint Jonathan Kesselman Pörölye. Persze könnyen lehet, hogy csak a kávéházi maradiság beszél belõlünk.
Forgalmazza a Best Hollywood
Mint vicc: ***
Mint film: *
