Metál - Státusférfiak

szerző
Vincze Ádám
publikálva
2008/32. (08. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A metál mint műfaj hagyományosan erős a Szigeten. Évek óta a HammerWorld Magazin sátra (a harmadik legnagyobb színpad a Hajógyárin) számít a műfaj rajongóinak első számú célpontjául, ami idén szerencsére már nem az isten háta mögött lesz, hanem valahol az egykori Jazz Színpad környékén, és az állítólagos méretbeli csökkenését a szervezők bivalyerős felhozatallal kívánják kompenzálni. Lássuk!

A metál mint műfaj hagyományosan erős a Szigeten. Évek óta a HammerWorld Magazin sátra (a harmadik legnagyobb színpad a Hajógyárin) számít a műfaj rajongóinak első számú célpontjául, ami idén szerencsére már nem az isten háta mögött lesz, hanem valahol az egykori Jazz Színpad környékén, és az állítólagos méretbeli csökkenését a szervezők bivalyerős felhozatallal kívánják kompenzálni. Lássuk!

*

A nulladik napon kötelezően abszolválandó nagyszínpados Iron Maidennel Kovács kolléga kicsivel lejjebb külön foglalkozik. A Sziget többi napján az undergroundabb metál rajongói jórészt ismét a HammerWorld-sátorban találnak majd nekik való csemegéket. Rögtön a szerdai első napon az európai rockszíntér új csodagyereke, a dán Volbeat (HammerWorld Színpad, augusztus 13., 20.00) lép színpadra, akik az Elvis Presley-fanatikus, de hangilag leginkább a nemrég nálunk fellépett Life Of Agony Keith Caputójára emlékeztető Michael Poulsen énekes/gitáros vezetésével úgy játsszák a harapós, stoneres rock 'n' rollt, mint Európában kevesen. A Rock The Rebel/Metal The Devil című tavalyi lemezük mesteri, szeptemberben pedig máris érkezik a nem kevésbé zseniális címet kapott új lemez, a Guitar Gangsters & Cadillac Blood. Ugyanezen a napon játszik a Nagyszínpadon az amerikai Flogging Molly (Nagyszínpad, augusztus 13., 18.00), akikre főleg a punkvonalról érkezettek fognak vadul rugdalózni az első sorokban: a dublini gyökerű banda ugyanis a Dropkick Murphys legnagyobb vetélytársaként játszsza a féktelen ír folkzenével felturbózott party-punkot.

Csütörtökön a tradicionálisabb fémzenéé lesz a főszerep, hiszen a HammerWorld Színpadon a power metal egyik alapcsapata, az amerikai Iced Earth (HammerWorld Színpad, augusztus 14., 21.30) lép fel. A leglényegesebb talán az, hogy az egykori Judas Priest-énekessel, Tim "Ripper" Owensszel eltöltött rövid időszak után visszatért a zenekar eredeti énekese, az óriási énekhanggal bíró Matthew Barlow, akit a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után kapott el annyira a patriotizmus, hogy kiszállt a csapatból, rendőrnek állt, és csak az elmúlt pár évben talált vissza a zenebizniszbe. Új lemezük, a The Crucible Of Man napokon belül esedékes.

Pénteken két, Magyarországra szinte már hazajáró zenekart köszönthetnek a metálrajongók. Először a bizarr nevű német Dew-Scented (vagyis Harmatillatú - most mondja ezek után valaki, hogy a germánoknak nincs humoruk) mászik a közönség arcába azzal a hagyományos alapokon nyugvó, de mégis kellően modern és brutális thrash metallal, amelynek köszönhetően Európa egyik kultikus brutálmetál csapata lettek pár év leforgása alatt (HammerWorld Színpad, augusztus 15., 21.30). Igen, ők voltak azok, akik annak idején azzal a szlogennel reklámozták első, nagyobb kiadónál megjelent anyagukat, hogy "Who the fuck is Slayer?" (gondolom, nem kell lefordítani), és akik a Morbid Angel albumcímábécéje után a második legidiótább szabályt alkották a lemezeik elnevezésére (mindegyiknek I betűvel kell kezdődnie, gondolom, ha ezt megszegik, akkor Ecuadorhoz csatolják a Ruhr-vidéket), de még ezt is megbocsátja nekik mindenki, ha szembesül a Dew-Scented könyörtelen thrash-buldózerével. Utánuk a finn Apocalyptica (uo., augusztus 15., 23.00) jön (tudják, ez az a zenekar, ahol négy egykori komolyzenész pali játszik metált csellóra hangszerelve), és ha nem akarunk belefulladni a giccstengerbe, akkor nagyon gyorsan húzzunk el a Converse Wan2 Színpadhoz, ahol a minimál rock 'n' rolljáról híres Danko Jones (Converse Wan2 Színpad, augusztus 15., 23.00) játszik. Az olajos bőrű kanadai srác úgy helyezte új alapokra a Kiss és társai által sikerre vitt arénarockot, hogy azok teatralitásából semmit sem tartott meg, a zenét viszont olyan intenzitással játssza, mintha egy bespeedezett utcai harcos szabadulna meg az összes energiájától a Guitar Hero segítségével. A Sziget egyik kihagyhatatlan koncertje.

Az utolsó két napon aztán nem lesz kegyelem. Szombaton az este fő attrakciója nem más, mint a legendás svéd matekmetálbrigád, a Meshuggah (HammerWorld Színpad, augusztus 16., 21.30). Tavaly egy különleges last minute koncert keretében láthattuk őket a Kultiplexben, ahol úgy nyomták el a kábé egyórás fesztiválprogramjukat, hogy hitelesített mérések szerint az épület megmozdult, és legalább két métert csúszott a Markusovszky tér felé. Az új lemezük idén jelent meg ObZen címmel, folytatva a Meshuggah-tól megszokott nyomasztó tempókra, őrült poliritmiára és idegbeteg gitárszólókra építő dalfüzérek sorozatát: erről az anyagról épp jómagam zengtem ódákat pár hónappal ezelőtt. A Meshuggah húsbavágó, pokoli energiáját viszont élőben kell megtapasztalni: azt, hogy Fredrik Thordendal gitáros soha nem téveszt egy hangot sem, hogy Jens Kidman énekes tényleg úgy mozog, mintha lassított felvételen látnánk, amikor egy emberbe belevezetik a kettőhúszat, és úgy egyáltalán: öt darab android szabadítja majd rá a cyberpoklot a világra. Kötelező gyakorlat.

A 2008-as Sziget fesztivál zárónapja, vagyis a vasárnap pedig már most piros betűs ünnepként van bejegyezve minden olyan rockrajongó naptárába, aki mondjuk a kilencvenes évek elejétől kapcsolódott be a metálunderground varázsos világába. Már a hozzájuk mérve büntetően korai időpontban fellépő amerikai Pro-Pain (HammerWorld Színpad, augusztus 17., 18.00) sem számít névtelen zenekarnak, hiszen a Biohazarddal karöltve ők voltak azok, akik jó tizenöt éve a metálzenét először kezdték el igazán meggyőzően vegyíteni a hardcore dühével és brutalitásával. A Gary Meskil (egykori Crumbsuckers-zenész, hardcore-legenda) basszusgitáros-énekes vezette csapat már az első, Foul Taste Of Freedom című lemezével klasszikusat alkotott, és némi megingás után ismét ott vannak a színtér legkeményebben melózó bandái között. Az ezután következő két zenekarnak viszont még náluk is jóval komolyabb a státusa. Este nyolckor az az Exodus (uo., augusztus 17., 20.00) lép ismét magyar közönség elé, amely a Slayerrel, az Anthraxsszel és a Testamenttel együtt ott volt a Bay Area-beli thrash-mozgalom hőskorában, és egykori énekese, Paul Baloff tragikus halála után sem adta fel. Az annak idején a Metallica gitárosát, Kirk Hammettet is a sorai között tudó brigád olyan goromba alapműveket tett le az asztalra, mint például a klasszikus debütáló Bonded By Blood, aminél erőszakosabban és mániákusabban talán csak a Slayer volt képes játszani annak idején, vagy a mikrofonnál a Steve "Zetro" Souzával, Baloff utódával készült Force Of Habit. Az Exodus sok más pályatársához hasonlóan pihenőt tartott a kilencvenes évek mostoha időszakában, az utóbbi években viszont még azzal együtt is meggyőző anyagokat készítettek, hogy Rob Dukes személyében új énekes került a frontvonalba, a csapat legendás gitárduója, az ún. H-Team (Gary Holt és Rick Hunolt) pedig Hunolt kiválása után felbomlott: az ő helyét egyébként egy szintén komoly múltú thrash-veterán, Lee Altus (ex-Heathen - Die Krupps) foglalta el. A csapat már az új felállással készült legutóbbi lemeze, a The Atrocity Exhibition... Exhibit A kimondottan bitangra sikeredett, úgyhogy borítékolhatóan élőben sem vall majd szégyent a veterán brigád.

Az igazi történelmi jelentőségű pillanat viszont még csak most jön: a Sziget záróakkordjaként nem kisebb név lép fel, mint a brit Carcass (uo., augusztus 17., 21.30). Az a zenekar, amelyik a szintén szigetországi (mellesleg tavaly pont ugyanitt fellépett) Napalm Death-szel együtt megalkotta a grindcore névre keresztelt stílust, mely a zenei műfajok legperverzebbjeként vonult be a történelembe. A dalszövegeit orvosi szakkönyvekből összeollózó Carcass (ilyen számcímeket tessenek elképzelni, mint Manifestation Of Verrucose Urethra vagy Oxidized Razor Masticator, hogy csak két gyöngyszemet említsek a Reek Of Putrefaction című debütlemezről) első három lemezével (a már említetten kívül: Symphonies Of Sickness és Necroticism...) lerakta tehát a vegytiszta grindcore alapjait, majd az akkori rajongók legnagyobb megrökönyödésére elkészítettek egy majdnem tisztán heavy metal lemezt, amelyen csak Jeff Walker basszusgitáros-énekes Donald kacsáéra emlékeztető dühös acsargása emlékeztetett a régi grindidőkre. Ez az anyag lett a zseniális Heartwork, amely után a zenekar klasszikus felállása megbomlott: Mike Amott gitárost a dél-amerikai Carlo Regadas váltotta. Vele készült a mind ez ideig utolsó Carcass-anyag, a stílszerű címet kapott Swansong, amely a Black Sabbath ihlette témáival már előrevetítette a zenekar tagjainak későbbi pályafutását. A csapat először egy swansongos dalcímet kölcsönvéve Blackstar néven készített egy stoner/doom/sludge albumot, majd a formáció felbomlása után Bill Steer gitáros összehozta saját kis retrohippi bandáját, a Firebirdöt, amellyel tavaly ősszel Magyarországon is fellépett, Jeff Walker pedig hosszú időre eltűnt, hogy aztán egy Carcass-feldolgozásokat countryba átültetett szólóalbummal adjon újra életjelet magáról. A legszomorúbb történet azonban a dobos Ken Owené, aki nem sokkal a Blackstar feloszlása után agyvérzést kapott, kómába esett, és a mai napig nem állt annyira helyre az egészsége, hogy részese lehessen a Carcass régen várt újjáalakulásának, így most őt Daniel Erlandsson, az Arch Enemy (Mike Amott zenekara) ütőse pótolja. A Carcass feltámadása a keményzenei underground egyik legjobban várt eseménye, így Jeff Walker hordájának fellépése a lehető legméltóbban zárja majd a Sziget metálorgiáját.

szerző
Vincze Ádám
publikálva
2008/32. (08. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Kormányzati manőverek
Mi lesz a Corvinusszal?
Interjú a Libri vezetőivel
Halmos Ádám és Sárközy Bence a könyvkiadásról
Interjúk
Rév István, Baki Péter, Ligeti Gyuri
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...