Akkor most elmondom, miért kell ott lennem augusztus 15-én, pénteken a Nagyszínpadnál. A várás miatt. Mert Johnny Rotten is ott lesz. Bepótolom a randevút, amire egy kis ideje várok. Nem nagyon régóta, csak úgy harminc éve.
Ma, amikor kattintásra elérhető bármi, átélhetetlen a vágyakozásnak ez az élménye. Tudsz valamiről, s anélkül, hogy egyetlen hangot hallottál volna belőle, érzed, hogy ez jó, a tiéd, neked szól, mégse juthatsz hozzá. Miért is? Csak. Mert ott az a rozsdás vasfüggöny. Persze nem zár légmentesen, de anynyira igen, hogy megnehezítse a dolgot. És akkor keresni kezded a lehetőségeket. A Komjáthy, akire a Magyar Rádió a beatet bízta, szóba se jöhet. A Cseke a Szabad Európán egy fokkal jobb, epés megjegyzésekkel, de legalább néha játszik punkot, tán Pistolst is, ha slágerlistára kerül, de azt én ott nem csípem el, csak a Siouxsie & The Banshees-féle Lord's Prayer borzasztó zajfolyamát, ahogy az éterben el-eltünedezve hullámzik. Felejthetetlen. Aztán ott a Múzeum körúti antikvárium. Valaki New Musical Expresseket és Melody Makereket vitt oda, én meg alig tudok dönteni, melyiket ne vásároljam meg, mind tele punkokkal. Az eladó kislemezek közt a barátom kezébe akad a God Save The Queen, címlapján az angol királynő, biztosítótűvel a szájában, az enyémbe meg a nagylemezek közt egy Stranglers: No More Heroes, jugó kiadás, arrafelé még puhább a vasfüggöny. Végre hallhatom is, amit addig csak elképzeltem. Letaglózó. Egy katonatársamnak megvan a The Clash. Elcipelem hozzá az orsós magnómat a város másik végére. Könnyebb lett volna, ha kölcsönadja, de én sem adtam volna ki a kezemből a Pistols LP-met.
Mert végül meglett a Never Mind The Bollocks, a borító citromsárga-brillantrózsa terrorista tipográfiájával. Bécsből hozták a szüleim. 60 felé mentek már, el tudom képzelni, ahogy az eladó átvette tőlük a listát - régebben folyton fodrászhoz zavarták volna a bátyámat, most meg megvették nekem a Pistolst, lám, a felnőttektől sem szabad elvitatni a fejlődés képességét. Szalagra vettem, közvetlenül a Clash után, ne a bakelit kopjon. Aztán beköszöntött a kazetta kora, az X-Ray Spex már arra került, valaki kölcsönadta, csodazene az is.
Így szedegettem össze lassan az instant klasszikusokat, legalábbis egy részüket, sokszor már posztumusz. Azzal a tempóval, ahogy ott téptek, nem lehetett lépést tartani. S akkor a koncertélmény hiányáról még nem szóltam. A sűrűjébe sose vágytam, de úgy oldalról, hátamat a falnak, nagyon megnéztem volna őket. De mire először utazhattam, már vagy rég megszűntek, vagy épp nem játszottak, vagy ha mégis, elővételben kellett volna, szóval hiába, teljes lemaradás. Ez van. Pistols, Clash, Stranglers, Banshees és X-Ray Spex helyett nekem Rice, URH, Kontroll, Bizottság, Európa és Balaton jutott, de ez is nagyon jó volt. Aztán egyszer csak valami félplayback gálaestre ideért a Banshees, jó tíz évvel a Lord's Prayer után, hát azt kihagyhattam volna. Aztán majd' húsz évvel a No More Heroes után a Szigetre keveredett a Stranglers, azt direkt hagytam ki, Jean-Jacques Burnel és az ő brutális basszusa nélkül nekem nem Stranglers a Stranglers, sorry. Most meg, harminc évvel azután, hogy Johnny Rotten ama katasztrofális, San Franciscó-i buli után kimondta, hogy vége, nem hagyhatom ki.
Akkor sem, ha szakírók figyelmeztetnek: a punk épp az ellen (is) lázadt, hogy öreg rockerek nyomják a szánalmas dolgaikat, és a forradalmat a Pistols vezette. Akkor sem, ha majd utólag megállapítják, hogy csak vidéki haknit adtak, öreguras 55 perc, szálloda, reptér, másik város, másik fesztivál. Van erre is esély. Nem kétséges, a pénzért csinálják. Amikor 1996-ban először újra összeálltak, nagy betűkkel hirdették: Filthy Lucre, ez volt a turné címe. "Megtaláltuk a közös ügyet, az pedig a ti pénzetek" - mondta John Lydon. A Piszkos Anyagiak, naná. Nekünk bevétel, nektek címlapsztori, aki meg csalódott, hogy anno nem erről szólt a történet, tehet egy szívességet, százszor anynyian lesznek helyettük. Nyilván ezért álltak össze 2002-ben, II. Erzsébet trónra lépésének 50. évfordulóján, az Aranyjubileumon is, ha már 1977-ben, az Ezüstjubileumon oly kedvesen köszöntötték, God Save The Queen. Igen, van esély a haknira, de arra is, hogy megláthatjuk, mitől szólt akkorát a Pistols, végtére Patti Smith és Iggy Pop is a maximumot adta pár éve. És ez ugyanaz a négy zenész, mint aki 1976-ban a britek képébe vágta az Anarchy In The U.K.-t. Később Sid Vicious csak látványelem volt, sörhab a tortán, szétheroinozta az agyát. Kicsit fura lesz Glen Matlockot látni basszusozni, akit Johnny Rotten nem bírt elviselni, és behozta helyette Sidet, de tudni kell, hogy a kirúgása után, stúdiózenészként, ő basszusozott a nagylemezen, mert Sid képtelen volt rá, s Steve Jones gitárja és Paul Cook dobja mellett az övé annak a vaskos hangzásnak a harmada. A húszéves Rotten pedig zseniális volt, senki úgy nem énekelt előtte, mint ő.
Szóval én készülök. Vettem egy '76-os live CD-t 990-ért, a kedvezményes golden oldie-k között virított, és olvasom Lydon önéletrajzát, magyar címe: Rotten. Ott tartok, mennyire utálta a koncerteken szokássá vált köpködést, amit akaratlanul ő maga indított el, mert a gyerekkori agyhártyagyulladása hozadékaként az orrürege miatt sokszor kellett köpnie a színpadon, igaz, ő oldalra csinálta, aztán divat lett belőle - éppoly gusztustalan és idióta punkdivat, mint a horogkereszt a kezdet kezdetén. Mindig éreztem, hogy a megbotránkoztatásra alkalmas eszköz vonzerején kívül nincs emögött semmi, de máig van bennem rossz érzés, hogy nem voltam hajlandó olyan komolyan venni, mint amilyen komolyan talán kellett volna, vagy venném ma, amikor nem a korai punkok gyerekesen hülye gesztusaként van szem előtt, hanem konkrét, hétköznapi fasizmusként - aminek persze semmi köze a punkhoz. Egyszerűen nem lett volna szabad elkezdeniük. De most, hogy az internet jóvoltából pár kattintásra megtaláltam a Belsen Was A Gas szövegét arról, hogy a náci haláltáborban megölt zsidók olyan képeslapokat írtak haza szeretteiknek, mintha nyaralnának, ezt az áldozatokkal való együttérzés megnyilvánulásaként fogom fel tőlük. És ott leszek a harminc éve esedékes randevúnkon.
Nagyszínpad, augusztus 15., 21.30
