Lemez

Cloud Nothings: Here And Nowhere Else

  • - szszcs -
  • 2014. május 24.

Zene

Dylan Baldi a húszas évei legelején járó, a legtöbb fotón klasszikus mamlaszként mosolygó fiatalember Clevelandből, aki talán csak akkor nézhetne ki még kevésbé rockosan, ha a szülei a szemüvegének egyik lencséjét belülről leragasztanák leukoplaszttal.

Noha a tornából felmentett rockfrontember intézményének évtizedes hagyományai vannak, azért ez mégiscsak komoly teljesítmény. Ahogy az is, hogy ez a nem sokkal korábban még lo-fisan bájos gitárpopban utazó srác csinálta meg a tízes évek első felének legjobb rocklemezét, a 2012-es Attack On Memoryt. A lehengerlő ritmusszekcióra, megátalkodottan vágtató, punkos-zajos gitárattakokra és Baldi kamaszosan túlfűtött ordibálására hangszerelt albumon ugyan semmi olyan nem volt, amit ne hallhattunk volna korábban a Mudhoneytól, a Nirvanától vagy a Replacementstől, ám ettől még felemelő érzés volt együtt kiabálni a lejátszóval, hogy "no future, no past" meg hogy "I need time to stay useless", és szomorúan konstatálni, hogy nem vagyunk a színpadon gitárral kaszáló fiatalok, akiket nagyon-nagyon feszít valami belülről. A Here And Nowhere Else pedig csak annyiban gyengébb az elődjénél, hogy itt már nincs min meglepődni. A megszólalás egyszerre hagyományőrző és időtlen, Baldi szenvedélyesen óbégat, a dob úgy szól, mint utoljára a Nevermindon, a számok egyik fele nemzedéki himnusz, a másik meg csak simán tökéletes popdal. Klassz, ha az ember huszonévesen csinál, mondjuk, egy menő start-up vállalkozást, vagy megnyeri az olimpiát, de azért a rockzenekarozásnál menőbb opció alighanem 2014-ben sincs.

Carpark, 2014

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."