Dubrovay László egyfelvonásosában a KALÁSZ (Kielégítetlen Asszonyok és Lányok Szövetsége) terrorista amazonjai túszul ejtik az ország miniszterelnökét, a Főnököt. Ám csalódniuk kell: a politikai marketinggépezet által szexinek mutatott férfi tökéletesen alkalmatlan a női vágyak kielégítésére. Így minimális, az elrablás költségeit fedező váltságdíj (50 dollár) fejében a KALÁSZ vissza is szolgáltatná a nép szeretett vezetőjét. És ekkor kezdődnek a bajok. E kommunikálhatatlanul alacsony összeget a miniszterek válságstábja feltornázza egymilliárdra, miközben az államkassza "természetesen" üres. Az összeget többek között a hadsereg fegyvereinek eladásából és az oktatási költségek lefaragásából teremtik elő. A KALÁSZ azonban ragaszkodik az 50 dollárhoz. A felek - áthidaló megoldásként - egy életerős férfiak kiközvetítésével foglalkozó közhasznú alapítvány létrehozásában állapodnak meg: az állam "jól jár", mert megfizeti a Vezető árát, a KALÁSZ pedig megőrizheti "civil" karakterét. Az 1992-ben írt Váltságdíj cselekményét Dubrovay és a librettót jegyző Baranyi Ferenc egykoron a harmadik világban képzelte el, 2014-ben mindennek már alig van jelentősége: a vaskos humorú pamflet bármelyik ország hatalmi kulisszái között eljátszható. A Raktárszínházban is mai történetnek láttatják. Túri Erzsébet komputertartozékokat felnagyító díszletében - tehát egy számítógép belsejében - egybites karakterek játszanak el egy rendszerhiba-komédiát. Harsányan és mozgalmasan, illusztratív színészettel, látványos elrajzoltsággal. Ez a karikatúrajelleg tulajdonképpen illik Dubrovay zenéjéhez. A redukált "hangszerelésű", két billentyűs hangszerrel előadott változat amolyan kétrétegű muzsikának mutatkozik, melyben a vokális szólamok jellegzetes dallamtípusok szerint bontakoznak ki, míg a kíséretben, a hangszeres ellenpontokban Dubrovay ezen típusok groteszk elsatírozására vállalkozik. "Charakterisch" - mondták volna a 19. században; a későbbiekben - például Sosztakovicsnál - szarkazmust, egy Kurt Weill-songban egyedi zamatot emlegethetnénk. A miniszterek kvartettjében (Szécsi Máté, Kelemen Dániel, Kristóf István és Homonnay Zsolt) e hangvétel hiánytalanul ki is tölti az alakításokat. Frankó Tünde az amazonok vezetőjének szerepében (a darab főszerepében) küzdelmesebb alakítást nyújt, egyelőre a túlzásokra épülő színészi játék és az énekszólam igényei között osztja meg erejét - de így is ő a darab hőse. Kompakt alakítást láthattunk Molnár Ágnestől a KALÁSZ-szimpatizáns titkárnő szerepében. Elismerően kell szólnunk Balassa Krisztián (zenei vezetés, zongora) és Nagy Gábor (zongora) zenekart helyettesítő közreműködéséről.
A népszínházi koncepcióba nehezebben illeszkedő darab benyomását keltette Vidovszky László Nárcisz és Echó című, 1981-ben írt kisoperája. A szövegkönyv forrása a Weöres Sándor által divatba hozott Ungvárnémeti Tóth László drámája (Nárcisz vagy a gyilkos önszeretet) volt, melyet Weöres a Psyché "függelékébe" is felvett, s azt se hagyjuk említés nélkül, hogy Vidovszky jegyezte Bódy Gábor 1980-as filmjének (Nárcisz és Psyché) zenéjét. A próteuszi stílusjátékok, az idézőjelek nem hiányoznak Vidovszky egyszerűségében is hallatlanul leleményes muzsikájából, mely ebben a vizuális spektákulumokban bővelkedő (a rendező, Somogyi Szilárd - ha jól számoltam - tizenkilenc szereplőt terelget a színpadon) előadásban sajnálatosan mellékkörülménnyé válik. A kritikus kénytelen bevallani, hogy az előadás által elmesélni kívánt történet meglehetősen kiismerhetetlen maradt számára, miként az is, hogy milyen művészi szándéktól vezérelve kanyaríttatták vissza magyarra Varró Dániellel a három évtizede németre fordított librettót. Az összhatás tekintetében a Váltságdíjnál megoldatlanabb Nárcisz és Echóban a címszerepeket alakító Farkas Tamás és Kun Ágnes Anna még sok-sok ráaggatott sallanggal viaskodik, ugyanakkor semmi kétséget nem hagytak afelől, hogy feladatukat küldetésnek érzik.
Operettszínház, Raktárszínház, április 17.
