Ennek megfelelõen a bevett tréfálkozás rutinja lengi át, a kamerák jelenlétében felspannolt egyéni mutatványossággal. Ebben a Bartolót alakító Enzo Dara viszi a prímet virtuózan, de a hadaró futamokban már ki-kifulladva. Basilióként Ferruccio Furlanetto hangban, játékkultúrában egyaránt tökéletes, és róla tudjuk - látjuk, halljuk -, hogy még ma is a topon van. A címszerepben Leo Nucci igen visszafogott, inkább titkár, mint borbély, inkább rezonõr és sármõr, mint plebejus játékmester, és meglepõ módon a szólamát is takarékosan kezeli. Az Almavivát éneklõ Rockwell Blake annál kevésbé, õ úgy tesz, mintha puha és hajlékony bel canto hangja volna, de annyira nincs neki, ezáltal a hajlítások és díszítések meglehetõsen kényszeredettnek hatnak. Különben vállalkozó szellem, a Cessa di pi» resistere kezdetû, általában kihagyott áriát is elõadja a fináléban (a Met történetében elõször) - nem baj, bravúráriáról van szó, amely elegáns, könnyed és fölényes, még ha Blake inkább igyekvõen iskolás is, de legalább megpróbálta, és gyõztesen mosolyog hozzá.
Sztárnak a koloratúrszoprán Kathleen Battle van szánva (Rosina eredetileg koloratúrmezzo szerep): hibátlanul énekel, csinos, és a recitatív részekbe még kislányos (mû)naivitást is csempész csipogás formájában. Ralf Weikert vezényel (az együttesek egy-egy pillanatra szétesnek), a színpad forog, az alkotó pihen, de õ ebben az üzemmódban is fölöttébb hatásos.
- káté -
Deutsche Grammophon/Universal, 2010, 2 DVD
****
