Magyar Narancs: 1985-ig, az első orani rai-fesztivál megrendezéséig Algériában földalatti mozgalomként működött a rai. Milyen emlékeket őriz abból az időből?

Khaled: A rai szó azt jelenti, hogy vélemény, de hogy a föld alá kényszerült volna, azt nem mondanám, még ha nem kapott is kellő nyilvánosságot. A húszas évektől kezdve főleg ünnepeken énekeltek rai dalokat Algéria nyugati részén, ezért érződik rajta olyan erős andalúz befolyás. Később pedig a rock ´n´ rolléra emlékeztetett a története: a fiatalok a szerelemről és más személyes dolgokról énekeltek, a kormány pedig némi aggodalommal figyelte őket, hiszen egy muzulmán országban a szerelem említése félelmet keltett, vulgarizmusnak számított. A fiatalok nem tehették azt, amit akartak, ezért arról énekeltek, amit csinálni szerettek volna; arról, hogy joguk van lányokat csípni fel, alkoholt fogyasztani és így tovább. Ennyiben valóban a fiatalok lázadását fejezte ki ez a zene.

MN: 1988-ban a munkanélküliség, a szegénység és az egypártrendszer ellen tüntető fiatalság az ön egyik dalával vonult az utcára, ami azt jelzi, hogy radikálisabb politikai üzeneteket is közvetíteni tudott ez a zene. Meddig őrizte meg a rai a társadalmi szerepét?

K: A rai zene a tabuk lerombolásáról szól, ezért is azonosulnak vele olyan könnyen a fiatalok. Valóban, volt egy olyan számom, ami azt a címet kapta, hogy Menekülni. Igen ám, de hova?! Ez a dal arról szólt, hogy nem szabad elmenekülni, otthagyni a várost, az országot. Ilyen értelemben lehet politikai mondanivalója a rainak, de én szándékosan nem keverek politikát a dalaimba, hiszen ennek a zenének hagyományosan nem ez a szerepe. Más kérdés, hogy manapság egy énekes akkor is elkötelezett, ha csupán a szerelemről énekel; és azt is tudom, hogy noha távol tartom magam a politikától, mintegy a fiatalok szándékának, akaratának a követeként jelenek meg. Ez komoly felelősséggel jár, hiszen nemcsak Algériát képviselem, hanem az összes Maghreb-országot, a keleten élő arabokat és magát Afrikát is.

MN: Tudunk olyan rai-sztárokról, akiket arab fundamentalisták gyilkoltak meg. Ön érez-e ilyen fenyegetettséget?

K: Állandóan. Nem mondom, hogy nem félek, hiszen félek, ahogy a világ legnagyobb országa, az Egyesült Államok is fél a terrorizmustól. Ennek ellenére mindig mosolygok, próbálok úgy viselkedni, mintha nem lenne mitől tartanom, noha tudom, hogy ezek nem viccelnek. Muzulmánként én azt vallom, kizárt, hogy az Isten rendelné el a nők megerőszakolását, a gyerekek megölését. Nincs a világon olyan vallás, amely azt tanítja, hogy ölni kell. Ezek a terroristák valójában azért gyilkolnak, hogy ismertté tegyék magukat. Holott egy igazi muzulmán nem öl meg egy másikat.

MN: Magyarországon csak azok a rai-énekesek ismertek, akik Franciaországban élnek. Mi a különbség az európai és az algériai rai-színtér között?

K: Épp az a probléma, hogy csak azokat ismerik világszerte, akik Franciaországban működnek. Egy énekest, aki csak Algériában volt népszerű, és semmi köze nem volt a politikához, pusztán azért öltek meg, mert egy fiatal lány felment a színpadra, és szájon csókolta. Ezért olyan fontos, hogy ez a zene, dacolva a veszéllyel és a hipokritákkal, a szerelemről és a tabuk lerombolásáról szóljon.

Marton László Távolodó

(Köszönet Ádám Anikónak a tolmácsolásért.)