Lemez

Felrúgta a pipába

Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez

  • - minek -
  • 2020. március 7.

Zene

A szerző-előadók azon típusánál, amelybe Szabó Benedek is előszeretettel sorolja magát, lemezről lemezre az a kérdés, hogy mennyire marad izgalmas a produkció a következő szintlépés után.

Nos, Szabó eddig rendre megugrotta a lécet, és a sorrendben – a címéből is könnyen kitalálhatóan – ötödik albumával pedig igazolta, hogy még mindig képes friss üzenetet küldeni a munkássága (no, meg a független magyar gitárpop) iránt joggal érdeklődő zenerajongóknak. Kezdhetjük persze a zene oldaláról is: a Galaxisok (Szabó mellett Günsberger Ákos szólógitáros, Sallai László basszusgitáros és Bradák Soma dobos) most sem hagyja cserben azokat, akiknek a hatvanas évektől mostanáig terjedő beat/dream pop/indierock/britpop hagyomány a mindenük.

Cím nélküli ötödik lemez

Cím nélküli ötödik lemez

 

A hol bizsergetően csilingelő, hol húzósabb gitártémákra épülő dalok és azok hangszerelése ezúttal éppen úgy a zenekarát egyértelműen domináló Szabó Benedek nevéhez fűződik, mint a szövegek megalkotása. Habár a dalok világa részben még mindig a különös fénytörésű emlékekre és az iróniával keretezett nosztalgiára épül, ezzel együtt végtelenül keserű, sokszor kifejezetten dühös tónusú sorok születtek, megtévesztő módon többnyire kifejezetten simogató melódiákba csomagolva.

A szókimondás gesztusa ezúttal is elfojtott (alkotói) energiákat enged szabadjára, és eme indulatáttételből számos erős dal született. A dalszerzési folyamatban végül méltó levezetést kapó frusztráció egyszerre táplálkozik a dalszerző/költői én önmagával szembeni szigorú elvárásainak kudarcából és egyfajta társadalmi szintű kiábrándulásból. Ne kerteljünk, a Cím nélküli… világában Magyarország egy minden képzeletet felülmúlóan nyomorult hely, ahol szar az élet, nem érdemes, de nem is lehet semmi értelmeset csinálni – már persze a zenélésen kívül, e téren ugyanis maga az album a pozitív bizonyosság.

Más oldalról pontosan Szabó sajátos magánmitológiája lesz az a tényező, ami fellazítja a szigort, és a való életből jött kényszerek helyére egy sajátos, a kellemes emlékekben gyökerező asszociációs láncot állít. E tekintetben különös fénytörést kap egy gyerekkorában látott fociélmény, Dennis Bergkamp holland focizseninek az 1998-as vb-n Marseille-ben az argentinok ellen külsővel lőtt légstopos-cseles csodagólja, amiről nem csupán a róla szóló, címében is megidéző szám tanúskodik, hanem maga az album borítója, ami stilizáltan az egykori nagyszerű pillanatot ábrázolja.

Mellesleg az egykori Európa Zsebkönyvek formátumát megidéző, egyben az azzal kapcsolatos emlékeket is előhívó lemezborító (Szabó eredeti koncepciója nyomán Balogh Gallusz műve) maga is díjnyertes ötlet, és tökéletesen beleillik az album hol primeren dühös, hol keserédesen nosztalgikus vagy éppen sportosan, szikáran lendületes világába.

Szerzői kiadás, 2020

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.