Lemez

Senki sem alhat

Cecilia Bartoli – Farinelli

Zene

Legújabb árialemezének borítóján, illetve a booklet portréfotóin Cecilia Bartoli operai Conchita Wurstnak maszkírozva látható, s ez egyaránt ítélhető egészen olcsó reklámfogásnak és mélyen koncepciózus döntésnek.

Az előbbi talán nem is igényel bővebb kifejtést, ám annál izgalmasabb a lemezt kísérő egyik kisesszében is taglalt összefüggés, mely szerint a barokk operaélet kasztrált sztárjainak emlékezetét és egyáltalán a barokk operák kultuszát részben a popzene felől érkező hatások segítették mára diadalmasan újjáéleszteni. Hiszen az aprólékosan kidolgozott és tüntetően mesterkélt, akár a nemi hovatartozás ismertetőjegyeit is manipuláló előadói personák és közképek, meg a hatalmas körítéssel operáló, egyszerre vásári és érzéktaglózó show-koncertek valóban mutatnak némi rokonságot azzal a világméretű szórakoztatóipari vállalkozással, amely a Mozart előtti évszázad operaszínpadait uralta.

Tíz évvel a Sacrificium című árialemez után Cecilia Bartoli most újra látványos gesztussal tiszteleg a barokk operaüzem sztárjai és mártírjai, vagyis a kasztrált énekesek előtt. A coltellino, vagyis a késecske segítségével még a mutálás előtt kiherélt jó hangú fiúk ezrei, sőt tízezrei közül Bartoli ezúttal a leghíresebb castrato, az 1994-es film révén is ismerős Farinelli, polgári nevén Carlo Broschi (1705–1782) operai életművének megidézésére tesz kísérletet. Az életmű említése nem túlzó fordulat, lévén Farinelli énekesként is képes volt a műfajtörténet érdemi formálására. Páratlan hangi adottságainak, tökéletes technikájának, félelmetes tüdőkapacitásának, s még inkább annak a jószerint alkotótársi viszonynak köszönhetően, amely kora több operakomponistájához fűzte. Mindenekelőtt mesteréhez, Nicola Porporához, vagy épp saját bátyjához, Riccardo Broschihoz.

Bartoli lemezén most Porpora, „a melódia főpapja” öt, Broschi és Hasse 2-2, Caldara és a kevésbé ismerős nevű Giacomelli pedig 1-1 áriával képviselteti magát, s a számok értelemszerűen mind Farinelli legszemélyesebb repertoárjáról valók. Így együtt pedig nemcsak kiadják a barokk operairodalom valóságos toposzleltárát (a bosszúáriák hisztérikus koloratúrafutamaitól a viharban hánykolódó hajó lélekhasonlatáig), de mintha csalókán érzékletes és lenyűgöző módon még Farinelli előadói személyiségét is rekonstruálnák a kandi utókor számára. Ez persze csupán illúzió, hiszen Bartolit halljuk, aki azonban – ahogy korábban a Maria Malibran-féle lemezén is tette – mágikus evokációra képes: varázslónőként a múltból előhívva és felismerhető vonásokkal fölruházva hajdani pályaelődjét. Farinelli esetében a szenvedélyesség túlsó határáig is elmerészkedő expresszivitás ígérkezett, majd bizonyult a legnyilvánvalóbb közös stílusjegynek. Vagyis ezekben a virtuózi szertelenség kitombolására szánt áriákban Bartoli kedvére játszhatja ki szokott, de azért soha meg nem unható vokális mesterfogásait. A koloratúrás futamok félelmesek, az Il Giardino Armonico pazar kíséretével koncertáló szakaszok bravúrjai elragadók, a hangváltások drámai ereje pedig olykor egészen felkavaró hatású. Mindezek hallatán talán épp csak azt nehéz elhinnünk, hogy Farinelli két évtizeden át énekelte nap mint nap álomba a mélyen melankolikus V. Fülöp spanyol királyt. Merthogy Cecilia Bartolira e tekintetben nagyon is ráillik a Felfelé a lejtőn című régi magyar film Psota-slágere. Őmellette elaludni nem lehet.

Decca CD, 2019

 

Figyelmébe ajánljuk

Candide és az elveszett objektivitás

Politikai irányultságuktól függetlenül a legtöbb összeesküvés-elméletet hasonló intellektuális impulzusok mozgatják: valamilyen rejtett igazság felfedése (általában vélt vagy valós igazságtalanság eltörlése céljából), és a hatalom/elnyomás forrásának egy jól beazonosítható (és célba vehető) pontba tömörítése.

A bomlás virága

1990, Kijev, a Szovjetunió az utolsókat rúgja, egyesek már tudni vélik, mások elképzelni se, de a „kommunizmus” szót már senki ki nem ejti a száján – talán a hősnő kitüntetésekkel dekorált nagypapája szóba hozná („Elvtársak! Kedves barátaim!”), de senki nem figyel köszöntőjére.

Mi történik a föld alatt?

A Nemzeti Nagykönyvtár könyvkiadói részlegén szolgálatot teljesítő Becsey Gergely egy emberi füldarabot talált az egyik könyvszállító kocsi platóján, majd a szintén könyvtáros barátjával, Zoltánnal nyomozni kezdenek.

Közlemény

  • Narancs

Kedves Olvasóink,

lapunk idei utolsó száma a jövő héten jelenik meg, és csütörtök helyett már szerdán megvásárolható lesz a megszokott árushelyeken. 

Megint lebukott egy pap

Történetesen megint egy úgynevezett NER-pap (ez valami olyasmi kifejezés, mint a komcsi alatt a békepap volt, tulajdonképpen most is nyugodtan hívhatnánk őket békepapoknak, ugyan, mi változott).

99 éven át

Zielinski Szilárdot (1860–1924) a hazai vasbeton-építészet atyjaként őrzi az emlékezet, ám mielőtt ebbéli tevékenysége kibontakozhatott volna, nagyívű közlekedési koncepciót dolgozott ki.

Félúton

Érdekes interjút adott hétfő este az ATV Egyenes beszéd című műsorának Lázár János közlekedési és építésügyi miniszter.

Lukács György második halála

  • Kardos András

Fiatalkorában Georg Simmel, Emil Lask, Ernst Bloch, Max Weber és még sok más nagy filozófus mondotta, írta, gondolta, hogy Lukács György filozófiai zseni. Lukács hosszú életében bármely fordulata, üldözése, emigrációja határozta meg éppen a filozófus helyzetét, egy dolog biztos volt: marxizmus előtti fiatalkorában, éppen úgy, mint marxista fordulata után, a legnagyobb filozófusok közé tartozott.

Prés alatt

  • Fleck Zoltán

Az év elején kezdte meg működését az új összetételű Országos Bírói Tanács (OBT), amely a 2018 és 2024 közötti, Magyarországon szokatlanul karakán és a függetlenségért harcokat vállaló testületet váltotta fel.

Az embert látni

Kultúrát közvetíteni – ez volt a népművelő feladata. Miközben a kultúraközvetítés kifejezés és a népművelő szó egyaránt kérdéseket vet fel, egy olyan szakma tűnt el, illetve alakult át, amelynek hetvenes évekbeli virágkora máig hatással van az életünkre.

Tesztidőszak

Újabb hecckampányában a Mi Hazánk a kormányoldaltól már ismerős stílusban mossa össze a homoszexualitást a pedofíliával, az utóbbival vádolva az LMBTQ-közösség ismert szereplőit. Az ügyek kirobbantói furcsa módon a kormánymédiából ugrottak ki a leleplezések hitelesebbé tétele érdekében.