Film - Becsukott szemmel - Carlos Saura: Fados

  • Szabó Ágnes
  • 2008. december 11.

Zene

Hagyjuk el most ezt a trilógiadolgot. Mintha az bármit is levonna egy film értékéből, ha nem társítjuk, kronologizáljuk vagy soroljuk minimum sógorsági viszonyba az illető szerző előző alkotásaival. Carlos Saura 2007-es tisztelgése a portugál fado zenei műfaj előtt akkor is megállja a helyét, ha nem mossuk össze a korábbi munkáival, a Tangóval vagy a Flamencóval. Szabó Ágnes

Hagyjuk el most ezt a trilógiadolgot. Mintha az bármit is levonna egy film értékéből, ha nem társítjuk, kronologizáljuk vagy soroljuk minimum sógorsági viszonyba az illető szerző előző alkotásaival. Carlos Saura 2007-es tisztelgése a portugál fado zenei műfaj előtt akkor is megállja a helyét, ha nem mossuk össze a korábbi munkáival, a Tangóval vagy a Flamencóval.

Azzal is nyugodtan vitatkozhatunk, hogy a Fados dokumentumfilm lenne. Inkább egy gyönyörűen konstruált és minden másodpercében koreografált zenés táncfilm (hogy ne mondjam, kalandfilm). Saura, mint előző hét életében, most is költőien és profin bánik a fényekkel, a színekkel és a hangulatfestő erőért sem kell a szomszédba mennie. Egészen biztosan nem úgy esett ez a projektuma sem, hogy fogta volna kicsiny videokameráját, és elsietett az Alfama negyedbe, hogy megörökítse a környék kocsmáinak és utcáinak messze földön híres fadói hangulatát. Nála minden nagyon is tudatosan és pontosan történik, beállítják a lámpákat, számít a dalok jól megválasztott sorrendje, fontosak a vakkeretek és a tükörfal színei vagy a tánc - ami egyébként nem a fado, hanem Saura sajátja, hisz a fado dalos, nem táncos műfaj.

A rendező mindeközben akkorát tiszteleg a fado előtt, hogy műve akár enciklopédikusnak tekinthető, nem hagy ki senkit a műfaj neves művelői közül. Jönnek csőstül a régi nagyokon át a modern reppelőkig; mindenki, aki számít.

Talán túl hosszú és így kicsit unalmas is a film - persze ha valaki fado- vagy Portugália-rajongó, nyilván elnézné és elhallgatná még órákig. Ám ha a csendes többség mégis bealudna a végére, garantáltan fel fog ébredni, mert a Casa de Fadosban játszódó jelenettől még a legérzéketlenebb fráternek is borsózni kezd az alkarja. A jelenet Lisszabon Bairro Alto - nálunk mondjuk a Liszt Ferenc tér - bármelyik fado éttermében nap mint nap megtörténik. A vacsora után egyszerre kihunynak a fények, felpislákolnak a gyertyák, és valaki azt kiáltja, hogy kuss! - na jó, csend! -, és akkor a másik feláll, és rákezd egy fadóra, aztán rá válaszként valaki megint feláll, és jön egy új fado, és így megy ez vagy tíz emberen át. A közönség nem tapsol, csak sír - s ez nem feltétlenül a portói bor hatása. A fadót Portugáliában minden korosztály szereti és műveli, a fado szent. És hogy mennyire az, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy csukott szemmel éneklik, mert az élet legbensőségesebb, legszebb és legszentebb dolgai, a szerelmes csók vagy a gyönyör pillanatának átélése is csukott szemmel történnek.

Az meg ugye nem is lehet vitás, hogy Carlos Saura becsukott szemmel is nagyon tud filmet csinálni.

Forgalmazza az Anjou Lafayette

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.