Film - Becsukott szemmel - Carlos Saura: Fados

  • Szabó Ágnes
  • 2008. december 11.

Zene

Hagyjuk el most ezt a trilógiadolgot. Mintha az bármit is levonna egy film értékéből, ha nem társítjuk, kronologizáljuk vagy soroljuk minimum sógorsági viszonyba az illető szerző előző alkotásaival. Carlos Saura 2007-es tisztelgése a portugál fado zenei műfaj előtt akkor is megállja a helyét, ha nem mossuk össze a korábbi munkáival, a Tangóval vagy a Flamencóval. Szabó Ágnes

Hagyjuk el most ezt a trilógiadolgot. Mintha az bármit is levonna egy film értékéből, ha nem társítjuk, kronologizáljuk vagy soroljuk minimum sógorsági viszonyba az illető szerző előző alkotásaival. Carlos Saura 2007-es tisztelgése a portugál fado zenei műfaj előtt akkor is megállja a helyét, ha nem mossuk össze a korábbi munkáival, a Tangóval vagy a Flamencóval.

Azzal is nyugodtan vitatkozhatunk, hogy a Fados dokumentumfilm lenne. Inkább egy gyönyörűen konstruált és minden másodpercében koreografált zenés táncfilm (hogy ne mondjam, kalandfilm). Saura, mint előző hét életében, most is költőien és profin bánik a fényekkel, a színekkel és a hangulatfestő erőért sem kell a szomszédba mennie. Egészen biztosan nem úgy esett ez a projektuma sem, hogy fogta volna kicsiny videokameráját, és elsietett az Alfama negyedbe, hogy megörökítse a környék kocsmáinak és utcáinak messze földön híres fadói hangulatát. Nála minden nagyon is tudatosan és pontosan történik, beállítják a lámpákat, számít a dalok jól megválasztott sorrendje, fontosak a vakkeretek és a tükörfal színei vagy a tánc - ami egyébként nem a fado, hanem Saura sajátja, hisz a fado dalos, nem táncos műfaj.

A rendező mindeközben akkorát tiszteleg a fado előtt, hogy műve akár enciklopédikusnak tekinthető, nem hagy ki senkit a műfaj neves művelői közül. Jönnek csőstül a régi nagyokon át a modern reppelőkig; mindenki, aki számít.

Talán túl hosszú és így kicsit unalmas is a film - persze ha valaki fado- vagy Portugália-rajongó, nyilván elnézné és elhallgatná még órákig. Ám ha a csendes többség mégis bealudna a végére, garantáltan fel fog ébredni, mert a Casa de Fadosban játszódó jelenettől még a legérzéketlenebb fráternek is borsózni kezd az alkarja. A jelenet Lisszabon Bairro Alto - nálunk mondjuk a Liszt Ferenc tér - bármelyik fado éttermében nap mint nap megtörténik. A vacsora után egyszerre kihunynak a fények, felpislákolnak a gyertyák, és valaki azt kiáltja, hogy kuss! - na jó, csend! -, és akkor a másik feláll, és rákezd egy fadóra, aztán rá válaszként valaki megint feláll, és jön egy új fado, és így megy ez vagy tíz emberen át. A közönség nem tapsol, csak sír - s ez nem feltétlenül a portói bor hatása. A fadót Portugáliában minden korosztály szereti és műveli, a fado szent. És hogy mennyire az, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy csukott szemmel éneklik, mert az élet legbensőségesebb, legszebb és legszentebb dolgai, a szerelmes csók vagy a gyönyör pillanatának átélése is csukott szemmel történnek.

Az meg ugye nem is lehet vitás, hogy Carlos Saura becsukott szemmel is nagyon tud filmet csinálni.

Forgalmazza az Anjou Lafayette

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.