Film: Az elbocsátott légió (A muskétás)

  • - ts -
  • 2003. március 20.

Zene

Muskétásnak lenni, azon túl, hogy akarat és képzet (illetve képzettség, nyelvismeret), legfőképpen életforma, nekem elhihetik, a múltkor is visszahoztam az ékszereket. Igaz, nem Londonból, csak innen a központi zálogházból, de higgyék el, az se volt egy könynyű futam. Mi, muskétások fél szavakból is megértjük egymást.
Muskétásnak lenni, azon túl, hogy akarat és képzet (illetve képzettség, nyelvismeret), legfőképpen életforma, nekem elhihetik, a múltkor is visszahoztam az ékszereket. Igaz, nem Londonból, csak innen a központi zálogházból, de higgyék el, az se volt egy könynyű futam. Mi, muskétások fél szavakból is megértjük egymást.

Különösen azóta, hogy Európa - na jó, a franciák, pfuj, pfuj - kiszálltak a szcénából. Tudom én, hogy velük se voltunk nagyon kisegítve - de ők legalább autentikusnak voltak mondhatók, noha a műtörténet napnál is világosabban mutatta ki, hogy az egyetlen idők próbáját e tárgyban kiálló nekiveselkedés egy angol férfi nevéhez köthető.

Richard Lester

dolgozata időnként előkerül ilyen-olyan tévékben, s vele ez a kardozó ágazat kipipálható is lenne. De nem, mert az amerikaiakra egyre sűrűbben rátör, hogy a pillanatnyi ízlésükhöz szabják a muskétások dolgait. Ám mielőtt azokra térnénk, engedjenek meg egy összeesküvés-elméletet, pusztán szórakozásból.

A múlt csütörtökön mutatták be a mozik Robert De Niro újabb kísérletét (odébb érintjük) Még egy kis pánik címmel, egy folytatást, hisz volt már ilyen. Rá egy napra, pénteken valamelyik kereskedelmi csatornán lement az előzmény: promóció nyilvánvaló, így helyes. Utána a hét végén, ugyancsak valamelyik konzumadón, ment a Rob Roy című mélyskót paláver is.

Miért?

1. Hogy örüljünk.

2. Hogy reklámozza A muskétást.

Hogyhogy? Hogy jönnek a felföldi malátapusztítók a bagettal kardozókhoz? Tim Roth által: nézzenek utána, ha nincs jobb dolguk.

Minden efféle adaptáció esetében legelőször azt kell vizsgálni, hogy az aktuális alkotók mennyire és milyen tekintetben voltak elégedetlenek azzal a tökkelütött klasszikussal, akihez éppen méltóztattak nyúlni. Figyelem, száz esetben kilencvenkilencszer a főhős motivációjával van baj. Mert hogy jön ahhoz az a büdös D´Artagnan (Mi a keresztneve? Pedig kérdeztem már. Mi a keresztneve, tessék!), hogy fölmegy Párizsba, ami egy szép város, és lekaszabolja kardjával az összes járókelőt? Sehogyse, ilyet nem szabad csinálni. Legfeljebb akkor, ha a mondott

bajkeverőnek nehéz gyerekkora

volt, szüleit hátrányok érték Tim Roth nagymérvű harckészsége által, úgy már más. Sőt, úgy már döfi - hogy stílben maradjunk.

Nekem voltaképpen tökmindegy, hogy egy ilyen moziból kihagyják a Myladyt, kamaszkoromban például egy évig tiszta fiúosztályba jártam, de ezúttal bujkált bennem a kisördög, hogy nem véletlenül történt-e. Plachet például (eddig derék szolga, most némileg rozoga robbantó- és tanítómester) e film közepe táján eltűnik, és csak a végin kerül elő, de a kutya sem kérdi tőle, hogy hol a francba kódorogtál, vén marha. (Ez persze érthető, egy kutya sem szerepel a filmben. Miért?)

Szóval éppenséggel lenne baja számos ennek a filmnek, de az kit érdekel.

A díszletek és jelmezek például iszonyú jók, a külsők kellőképpen szellősek, a belsők hasonmód szűkösek, úgyhogy oké is lenne minden, hisz a gyengóca sztori tényleg negyedleges. Akkor mi a baj? Leginkább az, hogy menjenek a fenébe a muskétások, mert nem ők mondják meg, hogy ez a film miről szól, hanem a főcím, amire oda van írva, hogy a (vigyázat, innentől másolom) kaszkadőr koreográfus maga Xiu Xiu Xiong, aki nem tudja, hogy ő ki (mint én), az is tudhatja, mi következik: D´Artagnan a marha nagy kadjával a keziben helyből fölugrik a ház vagy a fa tetejire. Ezer szerencsénk, hogy Párizsban akkor még nem találták föl az Eiffel-tornyot, és ilyen szempontból e mű kivált korhűnek nevezhető. Pedig azon aztán hogy lehetne helyből, páros lábbal intézkedni...!

Ám azért mindent meg lehet bocsátani Peter Hyams filmrendezőnek, hogy a testőröket mint túlsúlyos, alkoholista garázdákat ábrázolja. Ez nemes gondolat. Szerintem a következő nekifutásból úgy- is kiderül a teljes igazság, miszerint az egész purparlé azért tört ki, mert Ausztriai Anna (Catherine Deneuve, amúgy nagyon kínos része a műegésznek) rá akarta beszélni Richelieu-t, hogy eztán csinálják hármasban azzal a hercig Buckinghammel.

- ts -

Az SPI International bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.