Film: Az elbocsátott légió (A muskétás)

  • - ts -
  • 2003. március 20.

Zene

Muskétásnak lenni, azon túl, hogy akarat és képzet (illetve képzettség, nyelvismeret), legfőképpen életforma, nekem elhihetik, a múltkor is visszahoztam az ékszereket. Igaz, nem Londonból, csak innen a központi zálogházból, de higgyék el, az se volt egy könynyű futam. Mi, muskétások fél szavakból is megértjük egymást.
Muskétásnak lenni, azon túl, hogy akarat és képzet (illetve képzettség, nyelvismeret), legfőképpen életforma, nekem elhihetik, a múltkor is visszahoztam az ékszereket. Igaz, nem Londonból, csak innen a központi zálogházból, de higgyék el, az se volt egy könynyű futam. Mi, muskétások fél szavakból is megértjük egymást.

Különösen azóta, hogy Európa - na jó, a franciák, pfuj, pfuj - kiszálltak a szcénából. Tudom én, hogy velük se voltunk nagyon kisegítve - de ők legalább autentikusnak voltak mondhatók, noha a műtörténet napnál is világosabban mutatta ki, hogy az egyetlen idők próbáját e tárgyban kiálló nekiveselkedés egy angol férfi nevéhez köthető.

Richard Lester

dolgozata időnként előkerül ilyen-olyan tévékben, s vele ez a kardozó ágazat kipipálható is lenne. De nem, mert az amerikaiakra egyre sűrűbben rátör, hogy a pillanatnyi ízlésükhöz szabják a muskétások dolgait. Ám mielőtt azokra térnénk, engedjenek meg egy összeesküvés-elméletet, pusztán szórakozásból.

A múlt csütörtökön mutatták be a mozik Robert De Niro újabb kísérletét (odébb érintjük) Még egy kis pánik címmel, egy folytatást, hisz volt már ilyen. Rá egy napra, pénteken valamelyik kereskedelmi csatornán lement az előzmény: promóció nyilvánvaló, így helyes. Utána a hét végén, ugyancsak valamelyik konzumadón, ment a Rob Roy című mélyskót paláver is.

Miért?

1. Hogy örüljünk.

2. Hogy reklámozza A muskétást.

Hogyhogy? Hogy jönnek a felföldi malátapusztítók a bagettal kardozókhoz? Tim Roth által: nézzenek utána, ha nincs jobb dolguk.

Minden efféle adaptáció esetében legelőször azt kell vizsgálni, hogy az aktuális alkotók mennyire és milyen tekintetben voltak elégedetlenek azzal a tökkelütött klasszikussal, akihez éppen méltóztattak nyúlni. Figyelem, száz esetben kilencvenkilencszer a főhős motivációjával van baj. Mert hogy jön ahhoz az a büdös D´Artagnan (Mi a keresztneve? Pedig kérdeztem már. Mi a keresztneve, tessék!), hogy fölmegy Párizsba, ami egy szép város, és lekaszabolja kardjával az összes járókelőt? Sehogyse, ilyet nem szabad csinálni. Legfeljebb akkor, ha a mondott

bajkeverőnek nehéz gyerekkora

volt, szüleit hátrányok érték Tim Roth nagymérvű harckészsége által, úgy már más. Sőt, úgy már döfi - hogy stílben maradjunk.

Nekem voltaképpen tökmindegy, hogy egy ilyen moziból kihagyják a Myladyt, kamaszkoromban például egy évig tiszta fiúosztályba jártam, de ezúttal bujkált bennem a kisördög, hogy nem véletlenül történt-e. Plachet például (eddig derék szolga, most némileg rozoga robbantó- és tanítómester) e film közepe táján eltűnik, és csak a végin kerül elő, de a kutya sem kérdi tőle, hogy hol a francba kódorogtál, vén marha. (Ez persze érthető, egy kutya sem szerepel a filmben. Miért?)

Szóval éppenséggel lenne baja számos ennek a filmnek, de az kit érdekel.

A díszletek és jelmezek például iszonyú jók, a külsők kellőképpen szellősek, a belsők hasonmód szűkösek, úgyhogy oké is lenne minden, hisz a gyengóca sztori tényleg negyedleges. Akkor mi a baj? Leginkább az, hogy menjenek a fenébe a muskétások, mert nem ők mondják meg, hogy ez a film miről szól, hanem a főcím, amire oda van írva, hogy a (vigyázat, innentől másolom) kaszkadőr koreográfus maga Xiu Xiu Xiong, aki nem tudja, hogy ő ki (mint én), az is tudhatja, mi következik: D´Artagnan a marha nagy kadjával a keziben helyből fölugrik a ház vagy a fa tetejire. Ezer szerencsénk, hogy Párizsban akkor még nem találták föl az Eiffel-tornyot, és ilyen szempontból e mű kivált korhűnek nevezhető. Pedig azon aztán hogy lehetne helyből, páros lábbal intézkedni...!

Ám azért mindent meg lehet bocsátani Peter Hyams filmrendezőnek, hogy a testőröket mint túlsúlyos, alkoholista garázdákat ábrázolja. Ez nemes gondolat. Szerintem a következő nekifutásból úgy- is kiderül a teljes igazság, miszerint az egész purparlé azért tört ki, mert Ausztriai Anna (Catherine Deneuve, amúgy nagyon kínos része a műegésznek) rá akarta beszélni Richelieu-t, hogy eztán csinálják hármasban azzal a hercig Buckinghammel.

- ts -

Az SPI International bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.