Könyv: Érted jöttek, nem ellened (Vallatás a Lubjankán. Lukács György vizsgálati ügyiratai)

szerző
Kardos András
publikálva
2003/11. (03. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

"Mihelyt a beteg emberből indulunk ki, elfogadjuk a tipikus modern irodalmi felfogást, hogy tudniillik a mi korunk tipikus embere a frusztrált, a beteg és nem tudom én, milyen ember. Most az én véleményem szerint ez polgári ideológia, mégpedig abban az értelemben, hogy nincs kiút. Ha ugyanis az ember úgy alakult volna már át, hogy a frusztrált, hisztérikus, szadista ember a normális, akkor az emberiségen nem lehetne segíteni. Ha viszont abból indulunk ki, hogy létezik egy normális emberiség, amelyet a kapitalizmus és a sztálinizmus rendkívül messzemenően eltorzított, akkor az eltorzításból van kiút. Úgyhogy a feje tetejére állítjuk a dolgokat, ha azt mondjuk - most én nem gondolom, hogy Freud ezt ebből az okból állította, neki egyszerűen voltak ezen a téren ilyen modern előítéletei -, hogy az eltorzult ember a primer, és a nem eltorzult ember az a valami különleges, sajátságos és így tovább."

n "Mihelyt a beteg emberből indulunk ki, elfogadjuk a tipikus modern irodalmi felfogást, hogy tudniillik a mi korunk tipikus embere a frusztrált, a beteg és nem tudom én, milyen ember. Most az én véleményem szerint ez polgári ideológia, mégpedig abban az értelemben, hogy nincs kiút. Ha ugyanis az ember úgy alakult volna már át, hogy a frusztrált, hisztérikus, szadista ember a normális, akkor az emberiségen nem lehetne segíteni. Ha viszont abból indulunk ki, hogy létezik egy normális emberiség, amelyet a kapitalizmus és a sztálinizmus rendkívül messzemenően eltorzított, akkor az eltorzításból van kiút. Úgyhogy a feje tetejére állítjuk a dolgokat, ha azt mondjuk - most én nem gondolom, hogy Freud ezt ebből az okból állította, neki egyszerűen voltak ezen a téren ilyen modern előítéletei -, hogy az eltorzult ember a primer, és a nem eltorzult ember az a valami különleges, sajátságos és így tovább."

A feje tetejére állt világ

Ez a hosszú idézet természetesen nem abból a könyvből való, melyet most kezünkben tartunk. Lukács 1969-ben Eörsivel beszélgetett a tragikomédiáról, ekkor mondotta a fentieket. Kerüljük el az unalomig ismert vádakat is ezúttal: ne értekezzünk Lukács süketségéről a modern irodalom és Freud iránt, sőt bátorkodom javallani, hogy a polgári ideológiára tett megjegyzésén se rágódjunk. Ugyanis jelenleg Lukács 1941-es moszkvai letartóztatásának dokumentumai vannak a kezünkben. Amiért e hosszú, ide nem illő idézetet idemásoltam, az nem más, mint a Lukács mondataiban meghúzódó fejtetőre állása a világnak. Ahogy egyébiránt Lukács állításait is a feje tetejéről a talpára lehetne állítani, ekként utal Lukács a feje tetejére állított világszerkezetre, mintegy saját szövege ellenében is. Mármost egy feje tetejére állt világ a résztvevők számára legtöbbször tragikus (igen könnyen bele lehet halni), ám az utókor (beleértve a túlélő résztvevőket is) viszonyulhat tragikomikusan hozzá.

A Megélt gondolkodásban Lukács ezt mondja a mintegy negyven évvel korábbi felfogásáról: "Mit szóljon az ember, pedig ez már ´41-ben történt, hogy én ellenem az volt a vád, amikor a Lubjankán ültem, hogy én a magyar rendőrség moszkvai kémkedésének rezidense vagyok. Ezért aztán amikor kijöttem, Lifsic kérdésére ezt feleltem: >>Es war sehr komischmert ez a most közölt kihallgatási jegyzőkönyvekben (természetesen?!) nem szerepel. Lukácsot arról faggatják, hogy ultralinks és trockista volt a III. kongresszus idején. Lukács elismeri, hogy ultralinks volt, de azt mondja, hogy akkoriban még Trockij sem volt trockista, ám mások mellett Thälmann az volt, mire kihallgatója azt ordítja Lukácsnak, hogy hazudik. Lukács válasza: "Én egyet ajánlok magának: a maguk könyvtárában megvan a III. kongresszus jegyzőkönyve. Olvassa el Thälmann beszédét, és olvassa el, hogy Lenin mit mondott erre, és olvassa el Trockij beszédeit is." "Nem tértünk vissza többet erre a kérdésre."

A két történet nem pusztán Lukács utólagos viszonyára világít rá letartóztatásához. Az alant feltáruló egyszerre abszurd és kegyetlen történet (és benne Lukács magatartása a kihallgatások alatt) mintegy lehetővé tette Lukács számára, hogy közvetlen utána és évtizedekkel később is tragikomikus viszonyt alakítson ki a történtekhez, felkínálva ezzel az utókor számára a lehetőséget, hogy a letartóztatások rémtetteiben felfedje az abszurd komikus elemét is. Lukácsot, aki két év berlini tartózkodást leszámítva, ´29 óta élt Moszkvában, ´41. június 29-én az NKVD letartóztatja, és két hónapon keresztül vallatják, illetve vádat emelnek ellene. Augusztus 26-án engedik szabadon. A felmerülő alapkérdések (miért tartóztatják le, miért engedik szabadon, miért változott az ellene felhozott vádak tartalma stb.) vagy csak nehezen válaszolhatók meg, jórészt feltételezésekre alapozva, vagy, és nem pusztán a dokumentumok hézagai miatt, nem is válaszolhatók meg, főleg a magam fajta nem történész számára. S bár dióhéjban elmondom az ismert tényeket, valójában azt is gondolom, hogy az utókor számára bizonyos részleteknél fontosabbak lehetnek a jelen kötet dokumentumaiból is rekonstruálható "működési módok". Részben a kihallgató tiszteké, részben az áldozaté, Lukácsé. Az elsőből igen sok megtudható egy terrorszervezet mechanizmusáról, a másodikból pedig a vészhelyzet abszurditásába kevert, kiszolgáltatott áldozat lehetséges magatartásáról.

Tények és hipotézisek

Lukácsot (és Rudas Lászlót) egy Tímár István nevű, a határt ´40-ben átlépő, ám azonnal letartóztatott "provokátor" (NKVD-kifejezés) vallomása alapján tartóztatják le. Tímár "mindent bevallott", ám rajta ez sem segített: nem sokkal Lukácsék letartóztatása után kivégezték. Lukácsot, most csak a vádpontok végső megfogalmazását idézve, azzal vádolták, hogy "a magyar hírszerzés provokátora, és ellenséges tevékenységet folytat a Szovjetunióban élő politikai emigránsok között", valamint felhozták ellene, hogy húsz évvel korábban "kispolgári, szindikalista megingást" tanúsított. A letartóztatás "valódi" okairól csak hipotézisek vannak. Egy ilyen pl. Illés Lászlóé, aki Lukács kétségkívül meglévő németes orientációjára, kapcsolataira, berlini éveire stb. gyanakszik. Egyetértek az előszóíró Sziklai Lászlóval: ezek a hipotézisek, bár termékenyek lehetnek, nem bizonyíthatók. Nagyjából ugyanez a helyzet a szabadon bocsátás körülményeivel is. Utóbb Lukács úgy tudta, hogy Dimitrov járt el az érdekében, és valóban Dimitrov és Rákosi Mátyás emlékirataiból ez derül ki, továbbá Rákosiéból még az ő szerepére is fény derül. Bizonyíték nincs, miként arra sem, hogy Lukács feleségének Molotovhoz írt (és a kötetben olvasható) levele végül is milyen szerepet játszott az ügyben. Az eredeti orosz kötet szerkesztői, Szereda és Sztikalin kiderítették, hogy a Sztálint meglátogatók névsorában ez idő tájt Dimitrov neve nem szerepel, noha augusztusban akár háromszor is találkozhattak. Mindez bizonytalan, bár további kutatások pontosíthatják a feltételezéseket. Ami viszont tény: az augusztus 20-i megszüntető határozatot Berija ceruzás ellenjegyzése hagyta jóvá.

Lukácsot egy hónap leforgása alatt legalább kilencszer hallgatják ki. (Azért legalább, mert ennyi jegyzőkönyvet talált a levéltárban a két orosz kutató, ugyanakkor a már említett "trockista" múltra vonatkozó lukácsi visszaemlékezések például hiányoznak. Nyilván nem véletlenül vesztek el...)

Taktika és etika

Részlet a július 4-i kihallgatásból: "Kérdés: A korábbi kihallgatások során ön konokul nem kívánt nyilatkozni a nyomozók számára a párt és a szovjet hatalom elleni bűncselekményeiről, javasoljuk, hogy ma számoljon be ezekről. Válasz: Bűncselekményeket a párt és a szovjet kormány ellen sohasem követtem el, s e kérdésekről abszolút nincs mit bevallanom. A Magyarországi KP soraiban töltött idő alatt elkövettem egy sor hibát, amelyekre rámutattak, és én azokat kijavítottam." Ha igaz, ez a párbeszéd Lukács második kihallgatásán történik. (Az első Lukács "mozgalmi" múltjára vonatkozott.) A nyitó kérdés nagyon is jellemző a kihallgatásokra. Miközben a húszas évek baloldali túlkapásairól vagy Lukács bécsi időszakáról stb. faggatják, a legváratlanabb pillanatokban rászólnak, hogy "vallja be". Lukács a párt és a Szovjetunió ellen elkövetett "bűnök" vádját mindvégig visszautasítja. Miközben hosszasan hajlandó beszélni a magyar forradalom utáni "ultralinks" nézeteinek bírálatáról vagy akár a Blum-tézisek körüli ügyekről, pontosan tudja, hogy az alapkérdésben nincs pardon. Méghozzá sem taktikai, sem etikai szempontból. Azt a vádat, hogy ő bármilyen formában a magyar rendőrség ügynöke volna, mindannyiszor élesen kikéri magának. Noha nem tudta, hogy Tímár vallomása nyomán fogták le, azt igen: alapkérdésekben nem engedünk, noha taktikailag legfeljebb csak sejthette, hogy ez a hasznosabb a számára. Tudni azonban ezt nem lehetett. (Vö. Tímár és sok más társuk sorsával.) Megint csak "taktika és etika" szövődik a válasz második mondatában. Lukács jól sejti, hogy a múltbeli hibák taglalása, részbeni elvállalása megszabhatja részben a vallatások menetét, ráadásul a magyar és a német párt frakciós belharcaiban a kihallgatók igen kevéssé vannak otthon. Másrészt látszik, hogy Lukács bizonyos múltbeli dolgokat valóban átértékelt: "V. I. Lenin egyik cikkében nagyon élesen bírálta fellépéseimet - kijelentvén, hogy azoknak semmi közük sincs a marxizmushoz. Beláttam a hibámat, és 1922-23-ban a helyes pártálláspontra helyezkedtem." Itt a lukácsi önkritikatípusok közül azt láthatjuk, amikor Lukács nem csak "taktikázik", valóban igazat adott Leninnek, és "javította hibáját" (már húsz évvel a kihallgatás előtt).

A vallatók nagyon kedvelik, ha a delikvens más "árulókra" vall. "Ismerte ön Rudas Vlagyiszlávot?" Lukács nem hajlandó semmi terhelőt mondani Rudasra. És ez a következő jellegzetessége a kihallgatásnak: Lukács nem tesz terhelő vallomást olyan személyre, aki bajban van vagy bajban lehet! (Exkurzus: a kötet dokumentumai között fellelhető Rudas egyik vallomása: "Ebben az időben (a proletárdiktatúra alatt) LUKÁCS olyan >>elmélettelnem vallotta be ebbéli hibáját." Akinek ez nem elég: Lukács a Megélt gondolkodásban idézi fel Kun Béla egy mondatát: "A Rudas, Rudasnak az ember pénzt ad, és ő ír"...)

A "csúcspont" az augusztus 5-i kihallgatás. Lukács előadást tart a Történelem és osztálytudat filozófiai ellentmondásairól, a társadalom történelmi szerepének túlértékeléséről, a természet lebecsüléséről. Elemzését e szavakkal zárja: "Fejlődésem a szubjektív idealizmustól az objektív idealizmus felé tartott, Kanttól Hegelhez, a szindikalizmustól és a hegeli idealizmustól a marxizmushoz vezetett." A teljesen kikészült kihallgató replikája: "Hiába igyekszik ön magát kommunistának, marxistának beállítani. Az elméletben ön idealista volt, a gyakorlatban pedig opportunista, aki frakciós tevékenységet folytatott. Egyszóval ön a külföldi hírszerzés szolgálatában állt, tehát kém volt."

Lukács Györgytől személyes tárgyain, pénzén, iratain kívül a letartóztatáskor elkoboztak egy 12 dossziéból álló, német nyelvű kéziratköteget is. Lukács Goethe-monográfiájának kéziratát. Mint szükségtelen holmit, néhány nap múlva az NKVD e kéziratot elégette.

Kardos András

Argumentum Kiadó-Lukács Archívum, 2002, 245 oldal, 2200 Ft

szerző
Kardos András
publikálva
2003/11. (03. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...