Film: Csak a hullámon keresztül: (Sorsdöntő nyár)

  • - t -
  • 2003. szeptember 11.

Zene

Egyáltalán nincs ellenemre egy kis hosszabbítás: adjunk még másfél órát a nyárnak, akár haza is lehet vinni belőle egy kicsit, ki emlékszik arra már, hogy milyen volt negyven fokban a hatos villamos. Speciel én az idén úgysem voltam Hawaiin.
Egyáltalán nincs ellenemre egy kis hosszabbítás: adjunk még másfél órát a nyárnak, akár haza is lehet vinni belőle egy kicsit, ki emlékszik arra már, hogy milyen volt negyven fokban a hatos villamos. Speciel én az idén úgysem voltam Hawaiin.

A sporttárgyú játékfilmek többségében az a kimondottan jó, hogy nem tulajdonítanak olyan fene nagy jelentőséget a forgatókönyvnek, nem igyekeznek elvarrni minden szálat, készítőiknek nem az a legnagyobb gondjuk, hogy hogyan tudassák velem, mi lett a főhőst segítő harmadik mellékszereplővel a moziidő lezárulta után öt és fél évvel. A Sorsdöntő nyár könyve üdítően elnagyolt, széllelbélelt, torzonborz kis izé, csak arra ügyel, hogy sarokpontjaiban piszkosul hollywoodinak látsszék, de egy szemernyit se vonja el figyelmünket a lényegről, a szörfölésről. Az meg itt bizony eléggé rendben van. Alighanem szörfölni nagyon jó dolog, hacsak nem tévécsatornák vagy fővárosi szórakozóhelyek között próbálkozik vele az ember. E tekintetben pedig a film jócskán nagyvonalú, a világ állítólag legjobb szörfös helyére viszi nézőit és szereplőit, mondtam, Hawaiira, Oalu északi partjaihoz, a Pipeline vulkanikus zátonyai fölött magasodó emeletes hullámok közé.

Az is a dolgozat javára írandó feltétlenül, hogy a teljességgel autentikusnak mondható helyszínen nem Keanu Reeves és Patrick Swayze gyötrődik a vasalódeszkáján: sehol egy kasszanyűvő sztár, csak sztárjelöltek, s így az ügyes vágás arra is alkalmat ad, hogy saccolgassuk, igazából szörföznek-e a csajok, vagy kaszkadőrök mutatványaiban gyönyörködünk. A B válasz a helyes, utánanéztem: a főszereplő (Kate Bosworth) dublőze például Rochelle Ballard, a pillanatnyi női szörf-világranglista hetedik helyezettje. Lám, mégiscsak vannak igazi sztárok is a vásznon: úgyszólván herself jelenik meg a mindent eldöntő versenyen a beszédes nevű Layne Beachley, hogy is mondjam, olyan ő a hullámok tetejin, mint Lance Armstrong a Champs-Élysées-n.

Ha ehhez még hozzávesszük, hogy híreink szerint a rendező, John Stockwell is gyakorló széllovas, hát már sok is a jóból, szerencsére a budakalászi bányatavon még nem láttam egyszer se. A film egyik távolról sem mellékes közlését pedig egyenesen kötelességem megerősíteni: igen, a csajok is csinálják olyan jól. Többször jobban is.

- t -

Forgalmazza az Atlantis ent.

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.