Film: Sajtós hamburger (A bennfentes)

  • T(obacco) S(ales)
  • 2000. március 16.

Zene

Ím, nyakunkon a sajtószabadság napja (kérdezhetnénk, hogy miért pont ez az ünnep kavar bele a lapzártába, de nem akarunk túl bennfenntesnek látszani), így épp itt az ideje egy jó kis médiamozinak a nyilvánosság őshazájából, természetesen színigaz történet vászonrahozatala útján.

Ím, nyakunkon a sajtószabadság napja (kérdezhetnénk, hogy miért pont ez az ünnep kavar bele a lapzártába, de nem akarunk túl bennfenntesnek látszani), így épp itt az ideje egy jó kis médiamozinak a nyilvánosság őshazájából, természetesen színigaz történet vászonrahozatala útján.

Mindezek fényében akkor járunk el leghelyesebben, ha a honi szabad sajtó ősapjához fordulunk segítségért. Hogy is írta ökrökről szóló szép versében? Az idő állni látszék, bár a szekér szalajt? Nem egészen, de most erről van szó. Mondjuk harminc éve a csávókat Bernsteinnek meg Woodwardnak hívták, ma viszont Bergman és Wallace a nevük, persze már a nyomtatottal szorosan szövetséges elektronikus újságírást művelik, történetünk pillanatában a létező CBS létező oknyomozói.

Befordultam a konyhára, rágyújtottam a pipámra - írja segítőnk (mert a sajtószabadság apostolaival, ha lánglelkű költők is egyben, gyakran elszalad nemcsak az ökör, de a ló is), majd önkezére üt, ha tetszik, visszacsíp a lendületből (mert mint lángl. és apost. egyben, olyatán vátesz is: tisztán látta a dohányzás elleni törvényt, és a globalizmusról is megvoltak a konkrét elképzelései), most se biztos, hogy betűhíven idézzük, azaz csak rágyújtottam volna, de azt még én se mernék, ágyban párnák közt pláne, tekintettel a cselekmény nem kevéssé tűzveszélyes voltára.

Szóval, de kell-e mondani, napi bajnokaink az össze-vissza hamisan esküdöző prepotens dohánylobbi magas beosztású és ármányos lelkületű dolgozói ellen lépnek fel, kellő, ám helyenként megbicsakló eréllyel, úgyszólván lankadatlan (a film legalább két és fél óra).

Különös bájt kölcsönöz e terjedelmes műremeknek Al Pacino (Academy Award R - winner) játéka. Persze melyik filmnek nem kölcsönöz kül. b-t ez az apró termetű, nagy színész? (Mellesleg egy másik kisnagyember, Dustin H. játszta egykor Woodwardot. Vagy Bernsteint - Az elnök emberei.) Tudjuk ugyanis jól, hogy Al, miként a legnagyobbak, nemcsak a száját rángatja a vásznon, de hangjával is játszik. Az meg neki van a legjobb, szerte egész a szcénán. Milyen is? Mélytűzű és rekedt, amilyen a Marlboro Mannek lehetett (közvetlenül a gégerák kapujában). Ilyetén mód bízvást állíthatjuk, a nyilvánosság hangja a saját fegyverével mér döntő csapást a nikotinra.

Ám hogy a hollywoodi filmgyártás vizet prédikál megint, és bort nyakal vadul, azt a másik főszereplő munkája is bizonyítja. Russell Crowe (megvan?), mint egykor R. De Niro, húsz kilót szedett föl a hitelesebb szerepformálás kedviért, pedig az elhízás legalább olyan súlyosan inkorrekt hóbort politikailag, mint a dohányzás. Ennek ellenére vagy épp ezért (legyen: ezzel együtt) majdnem biztosra vehetjük, hogy mikor következő filmjéről tudósítunk, már az ő neve mögé is oda lesz muszáj írni az itt Alnél használt titulust.

A film konkrét részleteibe azért nem avathatok be senkit, mert az előadás közben legalább háromszor gondoltam arra, hogy kifordulnék egy blázra, sőt! Utólag úgy vélem, egy sajtos hamburger is belefért volna.

T(obacco) S(ales)

The Insider, színes, szélesvásznú, feliratos, amerikai, 1999, 158 perc; rendezte: Michael Mann; fényképezte: Dante Spinotti; szereplők: Al Pacino, Russell Crowe, Christopher Plummer, Diane Venora, Debi Mazar; az InterCom mozija

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.