Könyv: Már akinek (drMáriás: szép a puszta)

szerző
Keresztury Tibor
publikálva
2000/11. (03. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Azért a vidéki létnek is vannak előnyei. Hogy magamtól túl messzire ne kolbászoljak el, én például kifejezetten örülök neki, hogy lakhelyemből adódóan általában kések egy ütemet, utólag reagálok le dolgokat, eseményeket, mert ezáltal megspórolhatom a közkívánat gerjesztette kollektív lelkesedést. Nem beszélve arról, hogy a tapasztalat azt mutatja: nem maradok le semmiről.

Azért a vidéki létnek is vannak előnyei. Hogy magamtól túl messzire ne kolbászoljak el, én például kifejezetten örülök neki, hogy lakhelyemből adódóan általában kések egy ütemet, utólag reagálok le dolgokat, eseményeket, mert ezáltal megspórolhatom a közkívánat gerjesztette kollektív lelkesedést. Nem beszélve arról, hogy a tapasztalat azt mutatja: nem maradok le semmiről.

Ugrottam persze magam is sokáig, ha Budapesten verték a tamtamot, rohantam az állomásra, mint az elmeháborodott, ha valaki két cintányért összeütött, hogy rajta tartsam az ujjam a történések ütőerén. Hogy ott legyek az úgynevezett sűrűjében annak, amit az ismert bulifilozófusok s nyomukban az állandó, a mindenholi ott levésre berendezkedett eseményhiénák életnek mondanak, egyébként helytelenül, mert gyorsan kiderül: a szemfényvesztést, a blöfföt becézik így ilyenkor többnyire. Azt, ami attól, hogy ott van mindenki, aki, úgymond, számít, a történések velejének látszik pillanatnyilag, aztán két hét múlva nem emlékszik rá senki, csak a ködbe vesző hazajutás s az irtózatos másnaposság emléke az, ami az egészből megmarad. Az idő persze jól eltelik attól, ez kétségtelen, hogy a pesti éjszakát elöntötték a rövid életű kultuszhelyek, a kampánysztárok, a zsebzsenik és ügyeletes művészeti kurzusemberek, amikről/akikről a magamfajta parasztember, ha nem ugrik az első felcsendülő harsonára, általában akkor értesül, amikor lejár a szavatossági idejük, bezárnak és elzüllenek, kiderül, hogy dilettánsok, vagy esetleg ejti a mértékadó alternatív közhangulat, mert unja, mint a szart. Még azt sem mondanám, hogy aktuálisan nem vidítóbb egy korlátozott érvényességű heccprodukció akár, mint az íróasztal erezete, mégis jól van ez így, mert a dolgok természete megbízható módon azt mutatja, hogy a biztos alapokon nyugvó, időtálló teljesítmény nem vész el, csak átalakul. Én pedig ráérek, kivárom, oszt akkor fogadok befele, mint egy befogadó.

Itt van példának okáért ez a húzós nevű doktor Máriás. Bizalmatlanul méregette a mozgását éveken át a debreceni tekintet. Parádézik egy figura kétségkívül eredeti akciókkal a budapesti éjszakában, sok sikert kívánunk, jöhet a következő. Olvastam az estekről, koncertekről szóló híradásokat, jól van, bólogattam, szeretettel gratulálunk, ezen is csak az fog hosszú távon meglepődni, aki nem látott még tarka macskát könyökcsőbe húzva, amint egy húszágyas körlet feni rá a fogát. Aztán jött ez a könyv, jókora késéssel, amiről most itt úgyszintén megkésve szólunk, és visszamenőleg minden igazoltatott. Ami azért is jó nagyon, mert van egy közeli ismerősöm, aki feszt Pestre akar menni, változatlanul, félvén, hogy valamiből kimarad, hiába magyarázom neki türelemmel, nincsen ottan semmi, ami a létezéshez elengedhetetlen, és akkor most ezt a könyvet érvként a kezébe adom: nesze, itt van Budapest. Itt van, amiről szól az éjszaka, itt van, amiről lemaradtál: kicsontozva, besűrítve elolvashatod; bekerülsz a körforgásba, a tudásod gyarapszik, s ráadásul, dupla haszon, megspóroltál jó néhány berúgást. Másrészt meg azért jó, mármint hogy ez a könyv megjelent, mert anélkül szerzett egy feltétlen hívet magának doktor Máriás, hogy valaha is ott visongott volna, kétpercenként önmagához nyúlva, az akcióin ez a hívévé vált illető, s így e helyt magát a tényt tényszerűen, személyes elfogultság nélkül üdvözölheti s ismerheti el. Annak tényét ugyanis, hogy a külcsín mögött ez esetben megfontolt és komoly munka rejlik, szívós, tudatos építkezés. Hogy itt meggyőző és eredendő módon megvan a dolog: egy jelentős és nagy hatású, társtalanul eredeti kifejezésmód találtatott.

A doktor úr alkotói módszere egyébiránt végtelenül egyszerű. Vesz egy agyament ötletet, helyzetet, képet vagy víziót, és azt tekeri-csócsálja-csavarja, ameddig csak a szuflájából futja, nyelvileg. Ez az ötlet több esetben egyetlen- egy közléselem, állítás, nyelvi tény csupán, az variáltatik eltökélten, repetitív módon, monomániás szisztematikussággal, míg végül ez az egész őrületes szóparádé kompakt művé összeáll. Az ismétléses szerkezetek valósággal sulykolják bele a fejbe a tömör kijelentéseket, egyre beljebb viszi az olvasót az erdőbe a szöveg, de minduntalan rákoppint az orrára: ne siess, rögzítvén újra meg újra a közben persze módosult, ámde stabilan fixált kiindulópontokat. Épp ezért nem lesz e teljesen elszállt agyműködés nyelvi lenyomata átlátszóan hatásvadász: az abszurd, nonszensz elemek orgiáját, melyben egy könnyűkezű poénmájsztró önfeledten, feloldódva önélvezne, itt egy magához is kíméletlen művész fegyelmezi. Aki, ha jól hallom ezt a könyvet, s jól látom a szövegek mellett sorjázó, elképesztően jó szénrajzokat, eléggé kétségbeesett. Legalábbis nem viccből szórakozik, vagy nem azért, mert ráér, hanem önnön sötétebb felét, fenyegető démonait, szorongását vicceli el. Így lesz egyszerre - ahogy Parti Nagy írja a borítón - dadapetőfi egyfelől, aki játékba oldva opponálja a művészi önkifejezés honi hagyományának súlyait, terheit, tragikus hangoltságát és ballasztszerű tétjeit, másrészt pedig olyan alkotó, akinél az infantilis dadaelem nem pityke, öncél, divat vagy dekoráció, hanem a belső képek kivetítésének egyedüli lehetséges, önterápiás célzattal is bíró, autentikus eszköze. Ezért van az, hogy amikor tizenkilenc sorban egymás alá írja azt, két ízben is, ami szerintem tényszerűen nem igaz, hogy szép a puszta, nevezetesen, akkor avval eszemben sincs vitatkozni. Azt én neki elhiszem.

Úgyhogy drMáriás meg van véve nálam, mert letette az asztalomra ezt a könyvet, vagyis az érdemi részt - a munkát tehát - nem spórolta meg. Hogy megírja és megrajzolja mindazt, ami túl van a szerepen, hogy az arc, az imidzs mögött is rögzítse az időben magamagát. Fontos könyve túlnő minden irányzaton, trenden és kategórián, roppant erős nyelvileg és rajzilag egyaránt, s ami ritka, egyenletes színvonalú, mint a Bőrös család Lentiben: amikor megkérdezte a családfő, melyik kell, vitéz úr, Gizi, Piri, Rozi, Bözsi vagy esetleg a mama maga, idősebb Pirike, nem is tudott a katona hirtelen dönteni, melyik faroljon neki a kerítésnek felhúzott szoknyával, jó volt mindegyik.

Keresztury Tibor

Kalligram-iNteRNeTTo, 1999, kb. 250 oldal, 800 Ft

szerző
Keresztury Tibor
publikálva
2000/11. (03. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...