Még nem játszott angol nyelvterületen, Európában még ismeretlenek voltak a felvételei, amikor (1983-ban) azt mondta: épp oly népszerű szeretne lenni, mint Elton John. Persze rögtön hozzáfűzte, korántsem a pénzről beszél: "Játszhatnék reggae-t, és sokat kereshetnék vele, de a reggae Jamaicáé. Szenegálé a mbalax, és mi csak ilyen autentikus afrikai zenét akarunk exportálni. Mást nem játszunk. A zenei világ eddig Amerikára és Európára koncentrált, hát mi most azt szeretnénk, ha Afrikára figyelne ezután." Világos beszéd, és hitele is van: többé-kevésbé.
*
Youssou N´Dour 1959-ben született Dakarban, anyai ágon népszerű énekes griot családban. Tizennégy évesen tűnt fel egy rádiós tehetségkutató versenyen, akkor már két éve rendszeresen fellépett a Sine Dramatic csoporttal. 1974-ben a Super Diamono együtteshez csatlakozott, amely a korhangulatnak megfelelően spanyol szövegű rumbát játszott. A fentebb említett mbalaxra, a "kóser" szenegáli tánczenére még várnia kellett két-három évet.
Ennek a stílusnak Youssou a Star Bandben taposta az útját, és a kubai tánczenékhez képest az volt a nóvuma, hogy a tradicionális sabar-, bugarabu- és tamadobok komplex ritmusára épült, a billentyűsöket, gitárosokat a fúvósok elé tolta, s míg több befolyást engedett a dzsesszes, soulos felhangoknak, a helyi, városi ifjúságot érintő témákról szólt, woloful. Emigráció, urbanizáció, apartheid, női jogok, griot-ügyek, történelmi alakok. A mbalaxot így a magukénak tekinthették a nyugati képzésben részesülő "yuppie"-k és az iszlámhoz kötődő tradicionálisok is - a globálból éppúgy kivette a részét, mint a szenegáli autentikából. A Star Bandből ´79-ben Etoile de Dakar lett, abból pedig két év múltán Super Etoile de Dakar, már Youssou vezetésével. Nagyjából akkorra rendeződött a ma is érvényes felállás, benne Assane Thiam (tama), Habib Faye (basszus), Jimmy Mbaye és Pape Oumar Ngom (gitár); ami ugyan nem jelenti azt, hogy Youssou lemezről lemezre ragaszkodott is hozzájuk.
Abban, hogy Youssou N´Dour az első afrikai világsztár lett, jelentős szerepe van Peter Gabriel (So) és Paul Simon (Graceland) albumain való megjelenésének. 1988 őszén a Human Rights Now turné Sting, Tracy Chapman, Bruce Springsteen és Peter Gabriel társaságában hozta a Népstadionba; majd az ezt követő hat évben öt nagylemeze jelent meg a világpiacon. Ezeket jobbára aszerint ítélte meg a kritika, hogy mennyire távolodtak el Youssou szenegáli kazettáitól - a The Liont történetesen lehúzta, az azt követő Setet díjazta - ami arra ösztönözte Youssout, hogy inkább hazai pályán, a saját csapatával dolgozzon. Bár továbbra is fenntartotta: az úgy van rendjén, ha a helyi piacra szánt kazetták és a nemzetközi terjesztésű CD-k más és más vonásúak.
*
A Joko megjelenése előtt az egyik kérdés az volt, hogy tud-e majd olyan csodát, mint a Neneh Cherry-s 7 Seconds, amelyből eladtak kétmillió darabot, mégis ragyogó. A másik pedig az, hogy Youssou saját dolgaira hatással lesz-e, hogy producerként, dakari klub-, stúdió- és kiadótulajdonosként olyan előadókat futtat, akik a gyökereikben kapaszkodnak, mélyen.
Az első kérdésre majdnem a válaszom. A Peter Gabriellel énekelt This Dream erényei a 7 Seconds rokonságából valók, s az év befutó afropop slágerének tippelhető (amúgy öt évvel ezelőtt Sama Guent Guii címmel tök akusztikusan felvette már a Yandé Codou Sénével megosztott Gainde - Voices From The Heart Of Africa című lemezen). Neneh Cherrytől ugyanakkor egy hangot sem hallhatunk, s ez végül is meglepő: együtt éltek, együtt kezdtek dolgozni az albumon.
A második kérdésre: határozottabb nem. Ezeket a dalokat Youssou utazásainak élményei inspirálták Afrikában, Spanyolországban, Angliában s az Egyesült Államokban, s noha a szövegei és a dobok hazahúzzák, a melódiák éreztetik: messzire szakadt. Nemcsak a mbalax hiánya tűnik ki, de mintha mértéktartóbban bánna a tűzzel, a lázzal is. Időzhetünk Stinggel, Peter Gabriellel és Wyclef Jeannel, és akadhatnak a This Dream mellett kellemes perceink (Wiri-Wiri, She Doesn´t Need To Fall), de hogy így festene "az utca szelleme egy modern Afrikában", abban nem szívesen értenék egyet Youssouval. Fájdalom, inkább a menedzsmentjének hiszek: ez a produkció valóban a nemzetközi popsztárok porondjára való.
Marton László Távolodó
Sony, 2000
