mi a kotta?

Futóbolond

  • mi a kotta
  • 2018. március 15.

Zene

„December kilencedikén, csütörtökön fél tizenegykor láttam másodszorra Richard Wagnert a Hotel Imperialban, ahol egy fél órán át ácsorogtam a jöttére várva. (Tudtam, hogy aznap vezényelni fogja a Lohengrin utolsó próbáját.) Végre megláttam a mestert a második emelet felől közeledni, s még a távolból mély tisztelettel köszöntöttem, amit ő roppant barátságosan viszonzott. Ahogy a kijárathoz közeledett, én előreszaladtam, s kitártam előtte az ajtót, mire ő néhány másodpercig rajtam tartotta a tekintetét, majd elindult az Opera felé. Én erre rohanni kezdtem, ahogy csak bírtam, és sikerült is megelőznöm Richard Wagner bérkocsiját. Az Opera előtt aztán újra köszöntöttem őt, majd ki akartam nyitni számára a kocsi ajtaját, de az nem nyílt, s végül a kocsis nyitotta ki helyettem. Wagner mondott valamit a kocsisnak, azt hiszem, hogy rólam. A nyomában haladva be akartam menni az Operába, de oda már nem engedtek be utána.” Az alig 15 esztendős Hugo Wolf számolt be ekképpen a bálványával, a belőle első látásra „ellenállhatatlan vonzalmat” kiváltó Wagnerrel való, szó szerint futólagos találkozásáról. Az egzaltált rajongóból rövid élete utolsó szakaszára sajnos súlyos elmebeteg vált, akit harminchét esztendős korában zárt intézetbe szállítottak, miután azt képzelte, hogy őt nevezték ki a bécsi opera igazgatójának – és nem Mahlert. De azért a Wagner által komponálásra felbátorított fiatalember előbb még szerzett vagy harmadfélszáz dalt, melyek közül az Olasz daloskönyv csokrát a Budapestre látogató két német operai világsztár, Diana Damrau és Jonas Kaufmann (mindketten képünkön) fogja majd átnyújtani nekünk (Nemzeti Hangversenyterem, február 22., fél nyolc).

„A gondolatok nélküli komponálás művészetének legméltóbb képviselője” – ez az idézet úgyszintén Wolftól származik: zenekritikusi munkássága részeként Johannes Brahmsot jellemezte ily kevéssé barátságosan. Wolf ellenszenvének e céltáblája az elkövetkező napokban egyebek közt a Nemzeti Filharmonikusok koncertjén jut majd elénk, méghozzá egy ritkán felcsendülő műve, a tenorszólós kantáta, a Rinaldo révén (Nemzeti Hangversenyterem, február 17., fél nyolc). Míg a Zeneakadémián a Brahms összes trióját megszólaltató sorozat első alkalma ígérkezik, külföldi és hazai kamarazenészek, így például a fiatal norvég hegedűművész, Miriam Helms Ålien részvételével (Solti Terem, február 21., hét óra).

Végül következzen még két kihagyhatatlan, a slágerszámokat az ínyencségekkel elegyítő koncert! A Concerto Budapest „látomásos” fantázia című estjén például Sosztakovics egészen populáris és ritkán felhangzó művei közül is szerepel majd reprezentatív példa, de még az első blikkre egyművesnek sejthető Manuel de Fallától is felhangzik az az „egy mű”, vagyis az Éjszakák a spanyol kertekben (Nemzeti Hangversenyterem, február 18., fél nyolc). A Pannon Filharmonikusok soros pesti koncertjének programján pedig a Prokofjev-féle Rómeó és Júlia kismilliószor hallott és megunhatatlan szvittételei mellett a még inkább egyművesnek elkönyvelt Samuel Barber egy másik, éppenséggel felfedezésünkre váró műve, az 1939-es Hegedűverseny is ott fog szerepelni: Baráti Kristóf szólójával és Gilbert Varga vezényletével (Nemzeti Hangversenyterem, február 23. fél nyolc).

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.