Lemez

Pappano, Argerich: Saint-Saëns

  • - csk -
  • 2018. március 15.

Zene

Remek ötlet ezt a két művet egy lemezen megszólaltatni, mondaná a kritikus, de aztán belátja: aki ezt a frappáns műsort kitalálta, csupán észrevett egy evidenciát. Az olasz neve ellenére angliai születésű, Amerikában nevelkedett, ám sok éve az itáliai óhazával is szoros kapcsolatot ápoló Antonio Pappano a tizenhárom éve általa irányított római együttes, az Orchestra dell’Accademia Nazionale di Santa Cecilia élén egyazon lemezen vezényli Camille Saint-Saëns (1835–1921) két leghíresebb művét, az Orgonaszimfóniát és Az állatok farsangját.

A Sámson és Delila mellett ez a zeneszerző két leghíresebb opusa. Az az izgalmas, hogy a két darab szöges ellentéte egymásnak. A 3. (c-moll) szimfónia csupa grandiozitás és pátosz, ráadásul a német romantikus hagyományt (Liszt, Wagner) társítja az „orgonaszimfónia” sajátosan francia műfajával (Saint-
Saëns a művet barátja, Liszt emlékének ajánlotta), míg az Állatok farsangja sok pici tétel, s a jellegzetesen franciás frivolitású karikatúraalbum csupa fanyar humor és irónia, olykor már-már offenbachi szellemben (az állatok felvonulásában az egyik tétel a skálázó zongoristákat gúnyolja ki). A két mű tehát két egymást tagadó világ – lenyűgöző, hogy ugyanaz az ember írta mindkettőt. Ráadásul a két darab egyszerre született, 1886-ban – a kamaraapparátusú Állatok farsangját Saint-Saëns az Orgonaszimfónia komponálásának szünetében írta.

A két koncertfelvétel pazar minőséget tár a hallgató elé. Pappano a legjobbak klubjának tagjaként hangversenyen is stúdióminőséget nyújt kitűnő zenekarával. Súly és erő, határozottság és hangzáspompa a szimfóniában, játékosság és ábrázoló szellemű, termékeny túlzások a kamarazenei sorozatban, amelynek két zongoraszólama közül az egyiket maga a karmester játssza fölényes szuverenitással, korunk egyik legnagyobb zongoristája, Martha Argerich teljes jogú partnereként.

Warner Classics, 2017

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.