A San Franciscó-i Luis Vasquez már nyolc évvel ezelőtti első albumával is remekül illusztrálta, hogy a klasszikus posztpunk gitárzenék, az Amerikában is eleven minimal wave/cold wave tradíció és a kontinentális szintiwave/szintipop hogyan tud megihletni egy kaliforniai előadót. Vasquez jó ideje Berlinbe költözött, zenéinek forrásvidéke bővült, és mostanában már Trent Reznor és a NiN aranykora is inspirálja, ehhez elég meghallgatni a Criminal két első számát. Az energikus és zúzós Burn és Choke ráadásul hangsúlyosan vokális darabok, Vasquez éneke az előtérbe nyomul, a dalok szövegében a fájdalmas múlt, a zaklatott gyermekkor sűrűsödik pusztító energiává. Az indusztriál zúzás vagy az EBM hideg dübörgése később is vissza-visszatér, de a Give Somethingtól kezdve ott vagyunk, ahová a Soft Moon első feltűnésekor repített minket: egy dark/gothic/wave diszkó közepén, ahol Vasquez megbízhatóan tolja a talpalávalót, s hangulatos (néha kissé cipőbámulós) gitártémákban, lüktető basszusban és további gépzajokban sem szenvedünk hiányt. A borongós önmarcangolástól egy pillanatra elszakadó, tisztán instrumentális betét (ILL) kissé öncélúnak hat, de Vasquez gyorsan újra felveszi a fonalat. A Young vagy a Born into This a nehézipari/neogót hullám új, méltó himnuszai, melyeket a koncerteken együtt üvölthetnek a rajongók a hangját nemcsak megtaláló, hanem rögvest ki is engedő Vasquezzel.
Sacred Bones, 2018
