Zene

A Zsámbéki Műemlék Rakétabázison a nyári, szabadtéri színházi produkciók mellett először volt látható zenés, családi költői est. Lackfi János személyében bemutatkozott a helyi művészértelmiség, és hozta magával országos hírű zenészbarátait.

Lám, egy lakáj. A történelemkönyvek ritkán emlékeznek meg róluk, de a detektívirodalom, különösen az olyan történészkedő-irodalmárkodó fajta, mint amilyet Borisz Akunyin is művel, nagy hasznukat veszik.

Voltaképpen elég baj, hogy évad közben még véletlenül se megyek olyan produkciók környékére, mint a Détár-Rékasi színész házaspár által előadott Bergman-darab, a Jelenetek egy házasságból. Baj azért, mert - mint láttam most is, a Városmajori Színpad nézőterén - sok ember semmi másra nem megy, csak erre; és baj azért, mert a színházi palettának ez is része, következésképp a kritikusinak is.

Kellő idő elteltével az embert elfogja a Románia iránt érzett nosztalgia és csodálat. Nagy ország, lassan változó városokkal, ahol csak az új házaknak van színük, de állnak a Monarchia állomásai, és a társasházak isztambuli gyorsasággal terjeszkednek. Románia nagyszámú emigránsa hálás a megőrzött vakolatért, melynek eredetisége saját félbehagyott életének tapintható bizonyítéka. Hálából az emigránsok "törvényszerűen" radikalizálódnak: házakat vásárolnak, vagy újakat építenek, céges kapcsolataikat látják vendégül a Nagy-Magyarország-térkép alatt, és úgy érzik, romániai ingatlanszerzeményük arányos kárpótlás a nacionalizmusért, amely elüldözte őket innen.

Takács Ferenc 1984 januárjában esszét jelentetett meg az ÉS-ben Ezerkilencszáznyolcvannégy - ezerkilencszáznyolcvannégyben címmel, melyben a mindaddig legfeljebb szamizdatban olvasható Orwell-mű hazai kiadását sürgette - e cikk felidézésével kezdődik Aldous Huxley magyarul most először olvasható regényének, a Majmok bombájának utószava. Hiszen disztópia ez is, sőt a műfaj két mestere nagyjából egyszerre írta a regényeket - még sincs okunk azon csodálkozni, hogy e mű magyar kiadását hatvan évig senkinek nem jutott eszébe számon kérni. Pedig alapműveiket olvasva nem tűnik ostobaságnak egy súlycsoportba sorolni Orwellt és Huxleyt: a (jóval korábban megjelent) Szép új világ hatása végül is nem kisebb az 1984-énál. A Majmok bombája viszont finoman szólva nem ez a kategória.

a Ligetben. Látták már? Ugye, hogy nem.

kiállítása csaknem tíz év anyagából mutat be festményeket. Ha értelmezhető a kizárólag a technikára kiterjedő zsenialitás, akkor Konkoly ennek kétségkívül a birtokában van - de a katarzis elmarad: a szó legtriviálisabb értelmében "szép" képeket látunk.

kiállítása csaknem tíz év anyagából mutat be festményeket. Ha értelmezhető a kizárólag a technikára kiterjedő zsenialitás, akkor Konkoly ennek kétségkívül a birtokában van - de a katarzis elmarad: a szó legtriviálisabb értelmében "szép" képeket látunk.

Uma Thurman többször volt már szuperhősnő, most sem adja alább. Menő rádiós műsorvezetőt játszik, akiről - bár kimondva ez így nincs - meszsziről lerí a földöntúli eredet: egyetlen emberi tulajdonsága sincs neki ugyanis.

Az Orosz Balett első párizsi fellépésének századik évfordulója tiszteletére nyílt meg Bécsben a világhírű tánctársulat történetét bemutató kiállítás. A tárlat felidézi a legjelentősebb előadások hangulatát, és azt is vizsgálja, hogyan hatottak a nyugat-európai és tengerentúli turnék a társulat stílusára.

Rockzenei koncerteken különösen éles fény vetülhet arra a szolidan megrendítő tényre, hogy más és más emberek az úgynevezett valóság apró és különösebben összetettnek sem tűnő szeletét is képesek teljesen különböző módokon észlelni. A Turbonegro szeánszán például a lehető legnagyobb nehézséget okozta számomra elfogadni, hogy én és a keverős szakelem ugyanazt a koncertet nézzük és - legfőképp - hallgatjuk.

Alighanem a tavalyi zseniális klubkoncertje bizonyult sikeres beharangozónak, mert Tom Jenkinson/Squarepusher idei szigetes fellépése majdhogynem arénahangulatban zajlik - jórészt eksztázisig lelkesült, meglehetős tömeg fogadja a jelentős előadót, ami már magában is elképesztő. A citromsárga esőkabátban és horgászsapkában tündöklő Squarepusher az első etapban megküzd saját laptopjával: a basszusgitár-HD párbaj nyitányaként maga alá csűr valami erősen tört ütemű, elektronikus alapot, amely jó esélylyel idézi fel a hallgatóban a boldogult emlékezetű kora kilencvenes éveket.

Mostantól fogva egyike vagyok azon keveseknek, akik pontosan tudják, hogy néz ki Juan Brujo, a Brujeria frontembere. Ez azért nagy szó, mert Brujo kínosan ügyel az álcájára, a színpadon és a zenekari fotókon az arca elé kötött kendővel szerepel, és még a backstage-ben is csak úgy volt hajlandó fotózkodni, hogy metálvillát formálva gondosan fejmagasságba emelte a kezeit, nehogy véletlenül azonosítani lehessen egy kép alapján.

A forgatókönyv egyszerű. Van egy milliárdos, már ránézésre sem kóser, mi lehetne más a terve, mint a világuralom.